2012. május 7., hétfő

Május eleji kerti munkálatok

Most egy nagy körforgásban élünk. Ha esik az eső, vagy éppen ennek hiányában mi locsolunk akkor természetesen a gaz is előkerül. Tehát megint végiggazoltuk az egész kertet. Már szépen fejlett paradicsompalánták is kikerültek a helyükre. A céklát és a sütőtököt is újravetettük, mert egy sem kelt ki belőlük, nem tudom mi lehet az oka. De a kiültetett retkek sem keltek ki, nem baj majd a fóliában úgy is lesz folyamatosan, a kinti helyükre pedig paradicsom került. Hétvégén szembesültem azzal is, hogy rebarbara sincs, az sem bújt elő. Ezt sajnálom, mert szerettem volna belőle lekvárt készíteni. Kint a kertben és a fóliában is lecsapott a szarvasbogár és a cserebogár lárvája. Az idén elültetett eperpalánták egy részét kipusztították, illetve sem a bazsalikom, sem a majoránna nem maradt meg. Ezt a két fűszernövényt újravetettem, de most egy nagy kaspóba, remélhetőleg abban már kinőnek. A felszedett lárvákat (majd egy hüvelykújnyiak voltak) odaadtuk a tyúkoknak, azok bezzeg örültek neki. Pont kint voltak a japánmamik a kicsikkel (kivittük őket egy kicsit legelészni a fűre), nekik is adtunk. Édesek voltak ahogy nézték a mamit, hogy mit csinál a nagy bogárral.


Zoli kitalálta, hogy a kert és a ház közti részen (a baromfiudvarral szemben), ahol a bográcsos rész van kialakítva, lugast készít. Csöveket hegesztett össze (hulladék csövek amik már régóta megvoltak azzal a címszóval, hogy majd jók lesznek valamire), ezek le lettek betonozva a földbe. Került rájuk kis karika amibe majd drót lesz fűzve a lugasnak. Átjáró részeknél íves áthidaló is került a csövek tetejére és lefestettük fekete zománcfestékkel, hogy azért valahogy nézzen is ki. A festéken kívül amit vettünk ez az egész hulladékanyagból készült-készül, tiszta újrahasznosítás. Futós növényeket fogunk ültetni a lugas mentén, pl. bab, dísztök, mályvarózsa, ballonvirág. Két cső közt már van három paradicsom palánta, mivel futós fajta szépen be fogják nőni ezt a részt.


Miközben a lugast alkottuk mindkét vadkacsa kijött az ólból enni, inni, nyújtózkodni. Míg nem figyeltek az egyik fészekhez odalopóztam és lefényképeztem.



 A kacsáknak kirakott kaját két madár is felfedezte magának, egy galamb és egy számomra ismeretlen.




1 megjegyzés:

Juhmeli írta...

Olyan jó nézegetni a gyönyörű állataitokat. Drukkolok a kacsáknak, mikor várható a kelés?

Az utolsó madárka, rozsdafarkúnak tűnik, majd meózd le!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...