2012. május 7., hétfő

Új szerzemények a virágos kertbe

Még múlthéten láttam meg ezt a gyönyörűséget egy virágárusnál, szerelem volt első látásra. Éppen nem volt nálam annyi pénz, ezért másnap visszamentem érte. Ez olyan fukszia amit kis fának lehet nevelni. Egyenlőre kiraktam a lépcsőfeljáróra hagy szokja a helyet. Majd ősszel vagy tavasszal lemetszem a törzs alsó részén lévő ágakat, felső koronát szeretnék neki  kialakítani. Majd télen be kell vinnem a lakásba, hogy ott teleljen át, remélem megmarad majd, de ez a jövő zenéje.





A hétvégén Zolival a virágpiacon jártunk. Vettünk 20 db futós muskátlit, de még kis palánták. 5-5 db-ot elültettem két erkélyládába, ezek a két utcafronti ablakba kerültek, 2-2 db-ot pedig függőkosárba raktam, ezeket pedig az utcafronti lépcsőfeljáróra akasztottam.



De azért, hogy mutasson is valami, vettünk két függőkosaras virágot, ezeket a muskátlik közé akasztottam. Nagyon szeretném úgy kialakítani ezt az előrészt, hogy minden virágba boruljon, de mivel nem nagyon értek a virágokhoz (sem), ezért csak reménykedni tudok, hogy összejön az amit szeretnék.



A tavasszal elültetett hat virágládából négyben a gazon kívül semmi nem nőtt ki, ezeket odaadtam a tyúkoknak, szépen kicsipegették belőle a gazt én meg utána beleültettem más virágmagokat és visszakerültek a fóliába. Kaptam leander virágmagot, ebből kb. 80 db-ot ültettem el tejfölös poharakba, ez is a fóliában pihen. Ezeken kívül nagy cserépbe dísznapraforgó magot raktam, illetve a megmaradt hajnalka palántákat (még tavasszal elfagyott a nagy része a fóliában) egy vasból Zoli által összeeszkábált tartó köré ültettem amire majd szépen fel fognak tudni futni.


Még ősszel Zoli nővérétől kaptunk trombitavirág hajtását, ez szépen kitelelt az ablakunkban, és elkezdte ontani a leveleket. Ezt is kiraktam a lépcsőfeljáróra. Oda nem tűz nagyon a nap, hátha jól fogja érezni magát és szép virágokat hoz majd.

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...