2013. március 20., szerda

Töltött zsemle reggelire

 
Vasárnap reggelire ezzel leptem meg Zolikámat. Erről az ételről kering egy ideje fotó a facebook-on, de nincs hozzá leírás, leginkább az ember képzeletére van bízva. Ez hát az én verzióm a témára. Először a sütőt bekapcsoltam 175 fokra, hogy előmelegedjen.


Levágtam a zsemlék tetejét és kiszedtem a belsejét (ezeket kiszárítottam, majd zsemlemorzsát készítettem belőle). Olvasztottam egy kis vajat, ezt sóztam, borsoztam, majd ecset segítségével kikentem a zsemlék belsejét. Sütőpapírral bélelt tepsibe raktam őket.


Sütöttem le egy kis kacszsíron szalonnát, majd hozzáadtam apró darabokra vágott hagymát és sonkát. Ezt jól összepirítottam. Mikor elkészült egy fém szitába öntöttem az egészet, hogy lecsepegjen a zsírja.


Míg pirult a szalonna a hagymával és a sonkával, addig feldaraboltam a többi hozzávalót. Tulajdonképpen azt használtam amit találtam itthon. Szalámit, paprikát, aszalt paradicsomot és petrezselymet összevágtam, a trappista sajtot pedig lereszeltem. De ezeken kívül még bármit lehet hozzárakni.


Ezután jött a zsemlék megpakolása. Az aljába öt felé osztottam a lepirított hagymát, sonkát és szalonnát, erre került szalámi, reszelt sajt, paprika, petrezselyem és az aszalt paradicsom. Majd minden fészekbe ütöttem egy tojást. A tojások tetejét sóztam, borsoztam, a maradék paprikát és petrezselymet szétosztottam, végül beborítottam a maradék reszelt sajttal.


Beraktam 15 percre a sütőbe, majd mikor lejárt az idő letakartam alufóliával és még visszaraktam 15 percre, tehát összesen fél órát sütöttem.


Oltári finom lett. A zsemle ropogós mint egy pirítós,  a beltartalom összesült, egyáltalán nem száraz. Zoltánom már követelte is tőlem a következő kört :) Azt hiszem ez lesz az egyik kedvenc reggelink. Ezt már csak azzal lehetne megspékelni ha a zsemléket is mi magunk sütjük.



6 megjegyzés:

Barackos írta...

Nagyon ügyes vagy! Én is láttam már fotót róla, de még nem készítettem el, na, majd a hétvégén!
Szép napot!
Eszter'

Muskátli Büfé írta...

Eddig csak az édes verziót készítettem, de majd most! Köszönöm

Gandalf írta...

Én viszont ilyet még nem láttam. De ez akkora ötlet, hogy lopom!!!!!!! Eszméletlen ínycsiklandó!

Lidike írta...

Hát még ha azt a képet látnád ami a neten kering, az még ennél is gusztábban néz ki. Engemet is a látványa fogott meg.

Judy írta...

KImentettem a zsömlémet , a szemetesből.
Kiszítetem ezt a csodálatos varíációt.
Köszi

Finom ízek Andival írta...

Nekem megvan valahol még az a recept. Picit másabb mint a tiéd, egyszerűbb...de pl a tiédnek nagy előnye, hogy nincs benne mustár, így ha anyuék jönnek nekik is el tudom készíteni, anya nem szereti a mustárt

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...