2013. március 4., hétfő

A tavasz már kopogtat az ajtónkon...

Elég látványosan ám. Amerre csak sétálgattam a kertben és az első udvaron, mindenhol előbújó "zöldeket" fedeztem fel. Az elülső virágos kertben a barkafa már teljesen rügybe borult, az alatta és a mellette lévő liliomfa aljánál lévő jácintok, tulipánok és egyéb szépségek mind kibújtak. Hála úgy tűnik, hogy a füge bokrok sem fagytak el, mert az ágak végein lévő rügyek mind meg vannak duzzadva. Az egyik bokor alatt lévő varjúháj is meg mutatta magát, de ezt át kell ültetnem mindenféleképpen, mert a fügebokortól nem fog elférni.







Még év végén Zoltánom elduggatott pár vörös és fokhagymát, még én sem tudtam róla, csak az tűnt fel, hogy bújnak kifele, most már van amelyik 10 cm-t is meghaladja. Most meg egy kis retket és zellergumót vetettünk el, hogy minél hamarabb lehessen belőlük egy jót falatozni.




Kint a kertben pedig előbújt a sóska és az eprek is kezdenek magukhoz térni. A fűszernövények elszáradt ágai közt bújnak ki az új hajtások, illetve tavalyról a földben maradt fokhagymák is kibújtak. A szomszéd mogyorófája pedig virágzik ezerrel.






Lassan lehet a kertet felásni és ültetni az első lakókat, már nagyon várom...

1 megjegyzés:

HP írta...

Szerintem már be is nyitott a tavasz, nemcsak kopogtat. Én is fedezek fel új virágokat, amiket már el is felejtettem, hogy ott vannak :) Mindenfelé kelnek a szép növények. Látom nálad is ez a helyzet.

Hiba történt a modul működésében
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...