2012. november 28., szerda

Bespájzoltunk mint télen a mókusok

Most már csak úgy tudtam befőtteket bepakolni a mélyhűtős helységbe, hogy az összes üres üveget Zoli felvitte a padlásra. A nyári konyhából kb. hatvan üveget kellett áttelepítenem mert ott be lesz gyújtva a kutyusoknak és a macskáknak ha már nagyon hideg lesz. Illetve a hétvégi körtebefőtteket is valahova kellett raknom. Most már tényleg  ki lehet írni, hogy telt ház.





A kis zsírosbödönöm és tele van :)


Az almából még négy ládával van a pincében is
És akkor még nem láthatók a képeken a pincében lévő savanyúságok, alma, zöldség és a három fagyasztóban lévő finomságok. Így a betakarítások és a befőzések végén már elmondhatom, hogy teljesen büszke vagyok magunkra, hogy ennyi mindent sikerült megint eltennünk (ne értsetek félre nem magunkat akarom fényezni). Lett volna ennél több is, csak olykor a lustaság győzött. Annak örülök leginkább, hogy mindig van mihez nyúlni ha az ember akar valamit főzni, nem kell állandóan a boltba rohangálni. Mindent megér ez az egész, a sok munkát tavasztól őszig a kertben, illetve a befőzések folyamán. Én mindenkit bátorítok arra, hogy ha bele akar kezdeni egy ilyen életmódba próbálja ki mindenféleképpen, utána már nem is akar visszaállni.

Hétvégi körtebefőzés

Végül a téli körtefáról két láda körtét sikerült megmenekíteni. Illetve a fiúk nagy örömére kb. öt hordónyi körtecefre lett. Ez a szárazság nem tett jót a termésnek, idő előtt el kezdett tömegesen lehullni a fáról, illetve ami fenn maradt az meg nem volt eléggé megérve, hogy leszedhető legyen.
Másfél láda körtét dolgoztam fel a hétvégén, mindből befőtt készült, pontosan 46 üveggel. Természetesen mellette még főzőcskéztem, sütit sütöttem, segítettem a kinti munkálatokban is és ezért haladtam csak ennyire. Az elkészítés menete teljesen megegyezik a vegyes gyümölcsbefőtt és az őszibarack befőtt elkészítésével.
  • üvegmosás
  • körtemosás
  • körte darabolás, magház kivágása, citromos vízbe pakolás (mert különben befeketíti a vizet)
  • üvegbe 12 szem édesítő, körte, víz, tartósító szer
  • celofán, tető rá az üvegbe
  • nagy lábas aljába újságpapír, rá a befőttek, 3/4-ig vízzel felönteni, konyharuhával letakarni, fedőt rátenni
  • alágyújtani és addig főzni míg a befőtt leve nem kezd el gyöngyöződni
  • lábasban hagyni kihűlni
  • másnap lehet a kamrapolcra pakolni






Még maradt egy fél ládával, abból szeretnék egy pár üveg lekvárt illetve chutney-t csinálni.

ui: Zoltánom az utóbbi napokban kettesével eszi a befőtteket (két üveget bekanalaz nasinak), örülök, hogy ennyire ízlik neki

Folyamatos tereprendezés és téliesítés

Általában a hétvégéken tudunk kinti munkákat megcsinálni, mert mire hazaérünk már teljes a sötétség.  Az első udvaron sz összes hajnalka hajtást levágtunk a liliomfáról, és a futtató keretekről (ment a komposztra), a fű le lett nyírva és a faleveleket összesepregettük. A tujafák alsó ágait Zoli levagdosta és a kiborult kerítést is megjavította (a nem ott lakó szomszéd dolga lenne, csak őt nem érdekli, a kutyák pedig ott át tudtak mászkálni).



Még madáretetőt is raktunk ki sok-sok napraforgó maggal
A tujafák alatti rész is rendbe lett hozva
A megjavított kerítés, vagyis inkább az újra gyártott
A muskátlik egy részét bevittük a lakásba és amik már nem fértek be azokat elvittük anyáékhoz a pincébe. A középső udvaron az összes paradicsomtő ki lett szedve, csak a rózsák, az akácok és a szőlőtövek maradtak a helyükön. Zoli folyamatosan darabolja a fát, a ház és a nyári konyha között két helyre is pakolva van, illetve a műhely egyik falát is felpakolta. A tuják levágott ágait is elégetjük. Természetesen a fűtés előtt a kémény ki lett tisztítva, illetve a gázkazánt is átnézettük egy szerelővel.

A tujafákról levágott ágak, most ezt tüzeljük el amíg tart



A szőlőtőkék és az ismeretlen futós növényünk (aminek szép lila virágjai vannak)
Amikor Zoli szedte ki a fákat a tárolóból felvagdosni, talált pár rönkdarabot amin laskagomba nőtt, az egyiken már szép nagyok. Ezeket kihoztuk az udvarra, hátha megmaradnának.




A középső udvarról a sütőtökök lekerültek a pincébe, a fű itt is le lett vágva és a levelek összetakarítva. Egy helyre összegyűjtöttük a dísztököket, a baromfik nagyon szeretik, úgyhogy ők kapják meg.



A kertet pedig a baromfik rendezik napok óta. Reggel leengedjük őket, egész nap lent kapirgálnak, rohangásznak és este mikor sötétedik pedig szépen felmennek a helyükre. Természetesen napközben is fel tudnak jönni, mert a vizük és a táp az udvarukon van. A piszok vadkacsák a fólia oldalát kirágták, gondolom kíváncsiak voltak, hogy mi van belül.




A lopótököket pedig a japánok kapták meg. Nem kell megijedni, nem széttrancsírozva adjuk oda nekik. Zoli lyukakat vágott a tökök oldalain, kiszedte a magokat (éppen száradnak) majd berakta a japánokhoz, hogy kicsipegessék a tök húsát. Az a terv, hogy jövőre ezekbe a lyukakba futós epret fogunk ültetni.






Téliesítés végett a ház hátsó ajtaja le lett szigetelve (ez egy régi ajtó, még nem lett kicserélve), hungarocellt erősített a teljes felületére. Ugyanígy abban a helységben ahol a mélyhűtők vannak, illetve a nyári konyha ajtaját is. Ez utóbbit azért kellett, mert ha már nagyon zord hideg van akkor itt benn alszanak a kutyusok és a macskák. Van benn egy kis kályha és abba szoktunk begyújtani nekik. A vízakna is le lett szigetelve, mert tavaly kis híja volt, hogy be nem fagyott, most Zoli nem merte úgy hagyni.
Még nyáron az egyik lakónak a faluban Zoli kölcsönadta a keltető gépet ami tegnap este hozott vissza egy kakas és egy tyúk kíséretében. Szegénykék nagyon félnek még, ki sem mertek jönni az ólból. Külön rakta őket, hogy próbálják megszokni az új helyüket.

Ő a kakaska szép hosszú farktollal
A tyúkica ennyit mutatott magából, ő jól elbújt


2012. november 12., hétfő

Vasárnapi babfejtés


Vasárnap egy hete, hogy leszedtük a babot a bokrokról. Egész héten nem volt időm kifejteni, még szombaton is dolgoztam. Esténként mikor hazamentem nem nagyon volt már kedvem hozzá, de mindig volt valami más amit meg kellett csinálnom. Így vasárnap arra az elhatározásra jutottam, hogy rászánom a napot és nekiestem. Első körben szét kellett válogatnom a láda babot. Külön raktam a szárazat és külön ládába a még zöld héjút.

Már nincsenek ilyen állapotban a bokrok, kezdenek elszáradni a levelek és az indák is
Amik még zöld héjban vannak
Ezek már megszáradtak
Azért kellett szétválogatnom előtte, mert amiknek még zöld a héja, azokat a babokat a fagyasztóba kell tenni. Amik már megszáradtak, azok elvannak akármilyen száraz és hűvös helyen. Az egész napom ráment a láda babra, de azért közben mostam, sütöttem és a kazánba is begyújtottam. Illetve ránéztem a baromfikra is óránként, mert leengedtem őket a kertbe egy kicsit kapirgálni és rohangászni (szó szerint ezt szokták művelni). Imádom fejteni a babot, nem tudom mért, engem megnyugtat. Mindig lesem, hogy milyen szépséges szem lesz a következőben és a következőben.

A baloldali a szárazbab, a jobb oldali tálban lévő pedig ami még "nedves"
A színe alapján is meg lehet különböztetni a kétféle babot, a száraz inkább fakóbb, míg a "nedves" sokkal élénkebb. A szárazat egy vászonzsákba tettem és beakasztottam a spájzba. Majd jövőre ebből fogunk ültetni is a következő adagot.


A többi babot bezacskóztam és kerestem neki helyet a fagyasztóban. Már lassan semmi nem fér bele, nem belepakolni kellene, hanem kifele enni belőle :)


2012. november 5., hétfő

Még mindig betakarítunk

Na nem azért tart ez nálunk ilyen sokáig, mert annyi minden van még a kertben, hanem az időhiány az ami lassít minket. Hét közben már nem is tudunk a kerttel foglalkozni, én sötétben megyek-jövök munkába, Zoli meg a múlthónapban is kb. hat napot volt itthon, mindig elég messze dolgoztak, így ott is aludtak. Pont hétvégén néztem Józsi bácsiék kertjét, szépen ki van már szedve minden a földből és el van egyengetve, na mi ettől még elég messze vagyunk.
Még a nyár elején pár sornyi zöldséget vetettünk el, mivel minden évben a bogarak ráták össze és aprók is maradtak, nem akartunk sokat vetni. Most elég szépeket sikerült kiásni, meg is lepődtünk egyik-másik méretén. Szépen ládába rendeztem őket és lekerültek a pincébe.


Elkezdtük a fejtős babot is leszedni a bokrokról, egy furikkal lett, rám vár a megtiszteltető feladat, hogy kifejtegessem belőle a szépséges babszemeket. Esti mulatságnak tervezem. Míg a babot szedtük, találtunk még paprikát és egy szivacstököt is. Meg szedtünk pár cső kukoricát amit díszként kiakasztunk a sütőre.


Zoli elkezdte kiszedegetni a kertben a paradicsom és paprika töveket és minden a komposztra kerül. Még egy-két napot lesz itthon, megpróbálja minél jobban kitakarítani a kertet. Közben én még szedtem mángoldot a baromfiknak, nagyon szeretik. Még mindig szépen nőnek a levelek, gondolom addig míg el nem fognak fagyni.


A körtefáról leszedett már egy láda körtét, ez is rám vár, hogy befőttet és lekvárt készítsek belőle. Illetve a földről felszedtünk egy hordónyi körtét a cefrébe is. A kerítésről szedjük lefelé a dísztököket is. Rengeteg van belőle, így egy részét a baromfi fogja megkapni, kettéhasítjuk nekik, ők meg kicsipegetik a belsejét. Még mindig találunk megbújva lopótököt és sikerült leszedni a meggyfáról az utolsó kolbásztököt is.
A sütő környéke is rendbe lett hozva. Leszedtük a díszbabot (ez is ehető bab), egy fél ládával lett (lesz mit fejtegetnem esténként), kiszedtük a töveket és a paradicsomot is, a betonkeret amit Zoli még nyár vége felé készített fel lett töltve földdel. Fűszernövényeket ültetett bele és a kertből felhozott sütőtökök is egyenlőre díszként ide kerültek.


A díszbabban ilyen szépségek leledzenek





A négy napból csak egy nap jutott ezekre a dolgokra, így csak ennyire  jutottunk kertileg. Lassan de haladunk, remélhetőleg előre :) És akkor egy kis cukiság a végére :)



Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...