2018. január 3., szerda

Hőmérséklet takaró 2017 - Októberrel bezárólag


Az előző bejegyzésemnél áprilissal ért véget a takaróm, de már akkor is nagy lemaradásban voltam :) Július végére jutottam el odáig, hogy májust sikerült felvarrnom, de annyiban azért naprakész voltam, hogy június és július napjai mind le voltak horgolva, csak még vártak a sorukra felvarrásilag.






Augusztus első napjaiban sikerült egész júniust is felvarrnom, így ekkora lett meg az első félév teljes egészében :)




Közben azért a napok készültek, főleg a napokat horgoltam inkább, a felvarrással teljesen le voltam maradva. Olyannyira, hogy október elejére sikerült csak felvarázsolnom a hetedik hónapot.



Ekkor elhatároztam, hogy belehúzok, szerettem volna novemberre naprakész lenni. A napok készítésével nem volt gond, azok rendben mentek csak a felvarrással voltam nagyon lemaradva. Azt gondoltam ha naponta felvarrok 3-5 darabot akkor talán elérem a célomat. Így belelendültem és október közepére augusztus is ott díszelgett a takarón :)





Októberben a hosszú hétvégén elutaztunk arra a pár napra, na én vittem magammal a takarómat is :) Két nap nyugiban egész szeptembert felvarrtam így még egy lépéssel közelebb kerültem a célomhoz. Azért közben készültek a napok is :)



El sem hiszem, de november elsejére naprakész lettem :) Októberben négy hónapot varrtam fel a takaróra, de volt olyan is, hogy 5 nap alatt horgoltam le egy hónapot. Dolgos volt ez a hónap :)
A takaró végleges mérete is kialakult, 1,3 méter széles és 2 m hosszú lett, innentől már csak a jobb alsó sarkot kell feltölteni és kész :)





Még november elején meg volt a nagy lelkesedésem, az első 10 napját meghorgoltam, de utána borult a bili. Elkezdtem egy macskát horgolni aminek a ruhái kötöttek és annyira rákattantam, hogy mindenáron meg akartam csinálni, így szegény takaróm parkolópályára került. Mikor elkészült a cicó akkor még fejben elhatároztam, hogy csak azért is befejezem december végére a takarót, de hát akkor meg a karácsonyi díszek készítésére kattantam rá.
Na ekkor feladtam :) Eldöntöttem, hogy majd következő év elején befejezem, legalábbis míg tél van :) Így még lesz egy fejezet :)



2018. január 2., kedd

Kézzel készített karácsony


Még 2016 karácsonya előtt találtam egy facebook csoportot aminek a neve a kézzel készített karácsony (két ilyen nevű csoport is van, amiről én beszélek azt most nem találjátok meg ha nem vagytok a csoportban mert szeptemberig archiválták). Na, hogy ott mi van azt érdemes megnézni, elmondani nem is lehet :) Csak saját készítésű, karácsonnyal kapcsolatos dolgokat lehet lelni. Na itt láttam először hasonló díszeket. Akkor pár nap volt karácsonyig, esélyem nem volt, hogy készítsek pár darabot, így csak elkezdtem kutakodni, hogy hogyan is készülnek. Majd jött a kertezés, sajtozás, befőzés és teljesen kiment a fejemből. December elején valahogy megint a szemem elé került pár kép és most neki is álltam megvalósítani :) Sikerült összebarátkoznom egy nagyon kedves lánnyal az egyik decoupage csoportban aki nagyon sokat segített nekem, hogy megértsem a dolgokat :) Az ő segítségével sikerült ezeket az első darabokat elkészítenem.





Ha már így belelendültem anyáéknak is készítettem két gömböt, de ezekbe a testvérem és családja fotóit raktam. Próbáltam egy kicsit feldobni mindenfélével, még a gömbtartót is lefestettem, a kisebbik gömb pedig karácsonyfára akasztható :) Ezt ajándékba kapták tőlem, nagyon örültek neki :)







Pár évvel ezelőtt készítettem egy tobozkoszorút a bejárati ajtónkra, ennek a széthullott darabjait nem volt szívem kidobni, minden évben előszedtem, hogy újraalkotom de valahogy csak nem készült el. Na most, hogy rám jött ez a csináld magad, ezt is előszedtem és újra összeragasztottam :) Most nem sikerült olyan szép fehérre lefújnom, gondolom az öt évvel ezelőtti festék valamilyen akril lehetett, ez a hobbi spray amit most vettünk nem nagyon akart fedni. De azért elég jó lett. A megmaradt gömbökhöz még vettem pár picit, látszik a képeken, hogy háromféle árnyalat van de nem nagyon ütnek el egymástól. Tetszik :) Remélhetőleg jövőre egy vadiúj, szépséges ajtóra tudom kiakasztani már amit a gazda fog készíteni, vagy legalább is megígérte, hogy elkészül :) Addig is, hogy hová fogom elrakni még kérdéses, nem nagyon szeretném, hogy újra megtörténjen a pár évvel ezelőtti baleset amikor atomjaira hullott a nagy melegtől. 


 
Kimaradt egy kisebb adag toboz (pár év alatt úgy kiszáradt, hogy kinyíltak és kevesebbet tudtam felragasztani belőle). Már láttam a lelki szemeim előtt, hogy milyen szuperül fog kinézni a konyhaasztalon egy tobozból összeragasztott fenyőfa, ez is fehérrel lefújva, vagy műhóval (na ilyet is találtam itthon), kis gömbdíszekkel feldíszítve és belülről egy égővel megvilágítva. Nappal szép, este hangulatos. El is kezdtem, még volt egy kicsi szalmakoszorúm, az lett az alapom, kartonból csináltam egy tölcsért és ennek a segítségével elkezdtem felépíteni a fámat. Na hamar rájöttem, hogy a toboz nem lesz elég, jó 2/3-ig jutottam a magasságában, pedig felülre már nem is kellett volna olyan sok.
Igaz, végül másféle tobozt sikerült szereznem de nekem így is tetszik. Kitaláltam, hogy egy nagyobb falapra rakom és elé egy fekvő és egy álló szarvast. Elrohantam gyors pár boltba de már esélyem nem volt szarvast találni (már mindenhol leraboltak mindent), pedig egy giccses, csillámporos is jó lett volna mert akkor átfestem, de így ez majd jövőre fejeződik be. Addig is egy égősort raktam a belsejébe, este majd halványan kiszűrődik a tobozok közt a fény :)





Annyira belelendültem ebbe a decoupage (dekupázs) technikával készített díszek gyártásába, hogy még párat kellett kreálnom :) Végül elfogyott a ragasztóm és a repesztő lakkom is így ez lett a vége. Tudom, hogy eléggé kezdetlegesek de hát valahol el kell ezt is kezdeni :)
A kézzel készített karácsony csoportban olyan inspiráló dolgokat lehet lelni, jövőre már annyi tervem van, hát remélem egy-kettőt majd sikerül is megvalósítani :)




Imádtam az idei karácsonyfánkat :) Mivel a műfenyőnk nem túl nagy így majdnem beterítette az összes gömböcske amit készítettem. Igaz a régiekből is tettem fel párat, ezek azok amiket biztos, hogy át fogok még festeni :) Már nagyon várom azt az évet amikor egy hatalmas igazi fenyőfánk legyen karácsonykor, de míg a kandalló mellé tudom felállítani addig nincs rá esélyem. Talán egyszer elkészül a nappalink és akkor megvalósul ez az álmom is :)









Azért karácsony után sem nyugodtam le, még csináltam kétféle díszt :)
Kötősöknek és horgolóknak egy cuki karácsonyfa dísz :) Még az ünnepek előtt találtam rá erre a leírására de valahogy nem jött rá ki a lépés, hogy el is készítsem. Most jobban van időm így gyors hármat meg is csináltam, egyenlőre kötőtűs változatban mert arra még nem jöttem rá, hogy horgolótűt miből és hogyan kellene gyártanom hozzá :) Maradék fonál elhasználására szuper ötlet :)




A másik ami egy hőlégballon, még csak félig-meddig van kész, hiányzik róla pár dolog de csak ennyire jutottam az itthon fellelhető dolgokból. Eléggé megdolgoztatott de ettől függetlenül élveztem a készítését :) Ha másnak is tetszene itt megtalálhatjátok a leírását. És még másik 23 dísz leírását, amiből a következő karácsonyra én is elfogok készíteni még párat :)



Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...