2013. március 30., szombat

Talán most már tavasziasodunk

Igaz ez még nemigen tűnt tavasznak kedden reggel. Nem térdig érő hóra ébredtünk, de azért bokáig belegázoltunk. Remélem ez volt az utolsó hólapátolásom ez év elején, majd év vége felé jöhet a következő menet.





A hét második felétől pedig a havat felváltotta az eső. Az elmúlt egy-két napban csak esett. Azt hiszem pár hétre a kert vízellátása teljesen rendben van, nem nagyon kell majd locsolgatni. Igaz most meg a sár miatt ültetni nem tudunk.








Csütörtökön Zoli apukája is megérkezett hozzánk. Kaptam tőle egy gyönyörűséget, remélem nem fogom kipusztítani. Az az igazság, hogy én a virágot vagy túllocsolom, vagy egyáltalán nem locsolom. Ebbe még bele kell jönnöm. Egyenlőre keresem a helyét a lakásban, hol érzi jól magát.




Zoli és az apukája, mivel az eső miatt nem tudnak a kertben dolgozni, úgy döntöttek, hogy elbontják a kerti WC-t, kell majd a hely a kemencének. Illetve a hulladékfát aprítják felfelé a műhelyben. Elrakjuk a fásba, hogy a következő téli időszakra tudjon kiszáradni.

A WC hűlt helye

Ezt a latyakos időt egyedül a vadkacsák élvezik, az esőben állnak kinn és fürödnek.



Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...