2012. május 13., vasárnap

Legújabb virágszerzeményeim

Még péntek délután útra keltünk anyával és Zolival, elmentünk Mezőtúrra a temetőbe a mama sírjához. A virágárusnál gyönyörű petúnia palántákat árultak, abból vettünk a sírra is és itthonra is négyet. Bent az üzletben pedig megláttam egy szépséges királyliliomot. Csak addig nézegettem, hogy Zoli megvette. Mikor hazaértünk a petúniákat kiültettem két függőkosárba. Már sok szép virág van rajtuk.




Szombaton reggel a hajnalkákhoz damilt kötögettem le, amelyek a kör állvány köré lettek ültetve. Már kezdtek felfelé futni, és volt olyan lába amelyre három is rátekeredett, ezért ideje volt a madzagolásnak.



Közben Zoli kitalálta, hogy előre a kapuhoz is csinál egy lugast, aminek teteje is van. Egész nap vasat darabolt, hegesztett. Én voltam a segéd, tartottam a vasat amikor azt kellett, vagy adogattam a szerszámokat. Délután készült el. A négy lábnak kiásta a földet, és ezután következett az igazán nehéz feladat. Át kellett varázsolnunk az egészet a helyére, mivel a kocsibeállón készítette el. Annak kapuján még csak valahogy kivittük, de mivel a ház előtti kapu jóval kisebb volt mint a lugas szélessége, azon át kellett valahogy emelnünk. Hát ezt nem nagyon részletezném, elég annyi, hogy a combomon egy tíz centi hosszú seb ékeskedik, Zoli orra pedig lehorzsolódott. Végre a helyére raktuk és a lábak le lettek betonozva. Ma álltam volna neki lefesteni feketére, de az időjárás áthúzta a számításunkat.




Már az egyik végénél van egy futós rózsa, de lesz még ide ültetve hajnalka és még fogok keresni más futós növényeket is. Azért csak ekkora az egész és nem ér el a kapuig, mert a kerítést még szeretnénk felújítani. Ha az elkészül akkor lesz megcsinálva teljes hosszúságra a lugas.
Amíg ott foglalatoskodtunk felfedeztünk az egyik lámpánál egy csomó kis pókicát hálóban. A mamájuk nem volt ott.

Nem sikerült jobban lefotóznom

1 megjegyzés:

Edit írta...

pfűűű nagyon szuper lett a lugas! Biztos klasszul fog kinézni, ha befutja a sok növény.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...