2012. július 4., szerda

Körkép a baromfiudvarban

Minden szárnyas jól van csak ne lenne ez a meleg, szegények elég nehezen bírják. A kis vadkacsák és néma kacsák helyén reggel és este pocsolyát csinálok, nagyon örülnek neki, ezerrel fecsernek. Össze lettek eresztve a japánokkal, este már náluk aludtak.


Az első kikeltett csirkék és a tyúkok is össze lettek eresztve, jól megvannak együtt. Nappal alig lehet látni őket, vagy az ólban bujkálnak, vagy a góré alatt. A közöttük lévő egyik néma kacsa elült, csak azt vettem észre, hogy az alacsony ól teli volt fehér tollal. Nagy nehezen bemásztam, erre látom, hogy egy csomó tojáson ott üldögél. Ebbe az ólba elég nehéz bemászni, mert alacsony az ajtaja és maga az ól is, így nem sűrűn megyünk be oda, így észre sem vettük a sok tojást, mert egy ládába tojogatta.



Az utoljára kikelt két kiskacsa is szépen cseperedik, ők még az egyik nyúlketrecben vannak. Egy másik ketrecet az utoljára kikelt kisjapánok foglalják el a mamájukkal, egy harmadikben pedig az előttük kikelt japánok vannak mamistól.




A második keltetésből a csirkék és vagy két kelésből származó japán a kifutós ólban nagyon jól elvannak. Repkednek fel s alá, vagy ki a kertben (csakhogy engemet bosszantsanak). Esténként nem győzöm összeszedegetni őket, mert ugye bár nem is engedik. Jókat szoktunk kergetőzni. De amikor megpihennek és aludni készülnek akkor meg is simogathatom őket, de volt már, hogy megfogtam valamelyiket és ráraktam az ujjamra és ott maradt. Vannak páran akik az ablakban alszanak, vagy öten a tápos vödör szélén, egy szokott az akvárium peremén egyensúlyozni, az összes többi pedig a földön összebújva. Nagyon édesek :)







2 megjegyzés:

Edit írta...

Jajj nagyon édes mind :) Főleg amelyikek ott üdögélnek a vödör szélén, meg az akváriumon. A két kiskacsás kép alatt a mama a kiscsirkékkel, na ott mit szórtál alájuk? Valami homokot?

Lidike írta...

A darált kukoricát kaparták így ki a kajás dobozból. Majd este rakok alájuk egy kis szénát.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...