2013. június 14., péntek

Kikelltek a kiskcsák

Pedig már azt hittük, hogy befulladtak a tojások. A naptárba feljegyeztem, hogy mikor ült el a kacsa és kiszámoltuk, hogy mikor kellene a tojásokból kikelnie a kicsiknek. Ez elvileg múlt hét péntek, vagy szombat lett volna. De semmi. Azt gondoltuk, hogy megviselte szegényt, hogy lakótársat kapott. Amikor megjöttek a kecskék, akkor még együtt lettek elhelyezve az egyik üres ólba. Az első hetet még együtt töltötték, az új környezet és az idegen emberek miatt nem akartuk szétválasztani őket. Közben a másik ólban a kacsa már ült a tojásokon. Eljött az idő a kecskék szétválasztására, de ott volt a kérdés, hogy hova rakjuk a kicsit??? Minden hely foglalt volt, meg nem akartuk elvinni teljesen az anyjától, mert csak nyugodtabban van ha látja. Tehát maradt az az ól ahol a kacsa ült. Na de nemigen ereszthettük őket össze, a kecske az első percben összetaposta volna a tojásokat, de a kacsát sem akartuk mozgatni. Így Zoli a belső részt lekerítette a kiszedett kerítés egy részével. Tehát a kacsa az ólban belül ült a tojásokon, a kecske pedig az ól elülső részét bitorolta. Hamar megszokták egymást, nem is volt gond egyáltalán.
Így teltek  napjaik és eljött az idő, hogy a tojásokból kibújjanak a kiskacsák, de nem történt meg. Gondoltuk hagyjuk még egy kicsit és majd hétvége fele kibontjuk a válaszfalat és levesszük a kacsát a tojásokról. Az ám, de tegnap este valami miatt nem tudtam aludni és úgy éjszaka fél egy tájékán kimentem a kutyákhoz, egy kicsit megvakargattam őket (ha nem tudok aludni imádok kimenni este az állatokhoz,  kertet is képes vagyok végigjárni fejlámpával). Na ha már kint voltam akkor a kecskéket is megnéztem és a nagy csendben halk sápogásra lettem figyelmes. Gyorsan elmentem a fejlámpáért, bemásztam az ólba és rávilágítottam a mamára.Annyit láttam, hogy a mama fehér teste alatt egy sárga sáv húzódik körbe. Nagyon megörültem, annyira, hogy Zolinak rögtön el akartam mesélni, így felébresztettem őt is :)
Tehát a nyolc tojásból hatból keltek ki és mindenki nagyon jól van de még a barikádon belül. Remélem a kecskeól egy héten belül olyan állapotban lesz, hogy a kecskéket át tudjuk költöztetni és a kacsák is kiszabadulnak. Ja a mama közben már tojt egy tojást :)




1 megjegyzés:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...