2013. június 27., csütörtök

A kecskék beköltöztek

Az ól olyan állapotra került, hogy a kecskéket át lehetett költöztetni. Teteje van, körbe van kerítve, csak még a téliesítés nincs megoldva, de erre van még időnk. Lakótársakat is kaptak, közösen bitorolják a japánokkal a helyet. De a most készülő nyúlketrecek is náluk lesznek a falra feltéve (elvileg kapunk két vemhes nyuszit), illetve hétvégén hozzuk haza a három vietnámi malackát, próbáljuk velük egy térben tartani őket is. Így összesen fognak alkotni egy szép kis kolóniát.
A kecskék nagy élvezettel vették birtokba az új helyüket, sokkal nagyobb kifutójuk lett, illetve az alvó helységük is tágasabb. A frissen berakott szalmát a japánok szét is túrták azonnal.

Egy tető alatt a japánok óljával, teljesen kihozva a kerítésig
Bent szénaetető, külön a friss zöldnek etető, felfúrva a nyalósó és a magtároló, lent pedig az itató amiből a japánok is tudnak inni
Tőlük elkerítve a széna, de azért csak hozzáférnek a kerítés lyukon keresztül
A japánok is feltérképezték a helyet, a kecskék alvós szalmáját szét is kapírgálták
Ismerkedés a hellyel
Kukucs, ki van itt?

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...