2013. június 26., szerda

Elmúlt két heti betakarítások, termények

Volt sikerélmény de volt nagy csalódás is a betakarítások terén.
Tavaly áprilishoz képest még most sikerült leszedni az első adag sóskát, mert az első kört a jég elverte. Egy nagy és egy kisebb ládával lett. Ezt megpucoltam, megmostam legalább két léről majd megfonnyasztottam. Lecsepegtetés után három zacskóval került a fagyasztóba. A tavalyi leírás itt található.


Még a fóliában volt pár retek amit kihúzgáltunk, az egyik zöldbab bokorról sikerült egy levesre valót mennyiséget leszedni. Kint a kertben találtam két karalábét ezekből finomfőzelék fog készülni.




Tavaly még hat pöszméte bokrunk volt, idén ebből egy elveszett. Nem bírunk rájönni hova tűnhetett. A maradék ötön sem volt nagy mennyiség, egy kis tállal tudtunk leszedni. Ezt megpucoltam, megmostam és bekerült a fagyasztóba. Idén ősszel fogunk még venni pár bokrot, ezt már megbeszéltük.


A cseresznyefáról leszedtük a termést, évről évre egyre több van rajta, de még mindig kicsi a fa. Mosás és magvalás után 8 zacskóval raktam  fagyasztóba. Egy maroknyit joghurttal összekeverve nasiztunk el :)


Két szépséges cukkinit is tudtam már hétvégén leszedni a bokorról. Zoli kívánságára kirántottam mindkettőt. Azt tudni kell rólam, hogy utálok a forró olaj mellett állni arra várva, hogy megsüljön a benne lévő rántott aktualitás. Így áttértem a rántott zöldségek sütőben való elkészítésére. Főleg nyáron a tökszezonban. Bánatomra a panírozást végig kell csinálni (ehelyett is kitalálhatnának valami egyszerűbb módszert). A sütőt előmelegítem maximumra. Tepsibe rakok sütőpapírt, ezt vékonyan lekenem olajjal, rápakolom a bepanírozott cukkinit, majd a tetejét is lekenem olajjal (én egy műanyag fújós flakonba öntöttem egy adag olajat és azzal spricceltem a tetejére) és az előmelegített sütőben fél óra alatt készre sül. És nem kell a tűzhely mellett álldogálni (természetesen és-sel nem kezdünk mondatot).
Azóta még szedtünk le két cukkinit, de azt odaajándékoztuk Zoli egyik barátjának.


A legnagyobb csalódás számomra a zöldborsó lett. Három talicskányi bokrot szedtünk fel a földből. Ebből összesen nyolc zacskóval lett borsófejtés után, míg tavaly legalább 33 zacskóval tudtam tenni a fagyasztóba. Nem tudjuk mi történhetett, csak az időjárásra tudunk gondolni, azt sínylette meg. Még van egy sorral, azt kiszedjük hétvégén és csinálunk egy másodvetést, hátha lesz még belőle valami. Azért a zöldet megkapták a baromfik nagy örömükre, csak úgy kapirgálták.



1 megjegyzés:

Lizi írta...


Nem bírja a borsó a forróságot,sajnos én is így jártam.....

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...