2013. június 17., hétfő

Hamburger - házilag


Hetek de talán már hónapok óta ígérgetem Zolinak, hogy csinálok neki hamburgert. Még ezidáig ilyen nem készült a konyhámban, de már körüljártam a témát párszor a neten. Megtaláltam a nekem tetsző zsemle receptet, utánakerestem, hogy mi van a húspogácsában és vártam a pillanatot mikor úgy érzem, hogy nekem ezt meg kell csinálnom. Na ez  most hétvégén következett be. Úgy volt, hogy szombat este vendégek jönnek hozzánk, gondoltam rendezünk egy hamburger partit. A zsemléket még délelőtt megsütöttem, a húst reggel bekavartam és beraktam a hűtőbe, hogy az ízek összeálljanak. Erre délután kiderült, hogy csak nem tudnak jönni, de Zoltánon nem lett úrrá a kétségbeesés hogy mi lesz ennyi hamburgerrel, íziben elpusztított először egyet (ez volt a főpróba) majd vacsorára még hármat. Azt mondta, hogy még életében nem evett ilyen finom hamburgert. Én természetesen a fellegekben jártam :)

Hamburgerzsemle
A recept természetesen Limarától van, semmit sem változtattam rajta.
Hozzávalók:
  • 2 dl langyos tej (nálam kecsketej)
  • 2 ek. cukor
  • 1 tk. só
  • 40g olaj
  • 1 tojás
  • 100g joghurt (nálam kecsketejből)
  • 60 dkg liszt
  • 2 dkg élesztő
  • + 1 tojás a kenéshez
Mindent a kenyérsütő gép üstjébe pakoltam (megfelelő sorrendben), az élesztő nem lett előre felfuttatva. A gép megdagasztotta a tésztát, majd mikor elkészült átraktam a kilisztezett kelesztő tálba és hagytam duplájára kelni. A megkelt tésztát lisztezett felületre borítottam és 9 egyenlő részre vágtam a tésztát (nálam 124g tésztaadagok lettek, konyhai mérleggel mértem le egyenként őket). Egyenként megformáztam a zsemléket (Limara oldalán található videó alapján - nagyon jó, hogy meg lehetett nézni a formázást mert így én is hamar végeztem) és sütőpapírral bélelt tepsire ültettem őket azonos távolságra. Letakarva újra a duplájára kelesztettem, lekentem egy felvert tojással mindegyik tetejét és megszórtam szezámmaggal. 180 fokos előmelegített sütőben kb. 25 percig sütöttem (Limara 18 percet írt, de nekem több idő kellett mert az én sütőm nem a legjobb). Gyönyörű, szép nagy zsemlék születtek :)



Húspogácsa
Utána néztem, hogy az eredeti hamburgerhús mit tartalmaz. Dívány szerint marhahúst, vesefaggyút, sót és borsot. Mivel vesefaggyúm nincs, marha darálthúsból is csak fél kiló volt a fagyasztóban (szalámitöltéskor maradt ki) ezért úgy gondoltam inkább csinálok egy turbózott változatot, nem baj ha nem az igazi húspogácsa lesz a hamburgerben. Lehet, hogy inkább hasonlít az enyém félig meddig egy fasírtra, de szerintem nagyon jó ízű lett.
Hozzávalók:
  • 50 dkg darált marhahús
  • 50 dkg darált sertéshús (nekem egy kicsit zsírosabb volt)
  • 1 fej vörös hagyma apróra vágva
  • 1 db tojás
  • 1 ek. mustár
  • só ízlés szerint 
  • bors ízlés szerint
  • majoránna, kakukkfű, rozmaring (csakhogy jó fűszeres legyen - de el is hagyható)
  • 1 ek. zsemlemorzsa
A hozzávalókat egy nagyobb tálban jól összegyúrtam és lefedve a hűtőben állt felhasználásig. Nagyon jól összeértek az ízek. Egy húspogácsát grillrácsos teflonban, négyet pedig a sütőben sütöttem ki. Az összes húst lemértem majd kilenc felé osztottam a mennyiséget. Nekem van egy kb. 10 cm átmérőjű műanyag szaggató formám, ennek segítségével formáztam egyenként kör méretre a pogácsákat.
Teflonban sütéskor egy pici olajat tettem az aljába és akkor raktam bele a húst mikor az olaj jól felforrósodott. kb. 8 percig sütöttem az egyik oldalát, majd mikor megfordítottam, hogy megsüljön a másik oldala is, a tetejére sajtot (nekünk most otthon trappista sajt volt) tettem ami sütés alatt szépen ráolvadt. Így csak ezt az egyet készítettem.


Sütőben sütéshez a tepsibe raktam sütőpapírt és most négy pogácsát helyeztem el rajta. A sütőt előmelegítettem kb. 180-200 fokra és 10-15 percig sütöttem a húspogácsák egyik oldalát. Ekkor megfordítottam őket mindegyikre tettem sajtot és csak addig sütöttem tovább, hogy a sajtok megolvadjanak. Ha az ember többet csinál így érdemes sütni a húst, mert akár kilencet is tudunk egyszerre elkészíteni. Ha a darált húsunk nem volt elég zsíros akkor érdemes a hús alatt a papírt olajjal lekenni, illetve a hús tetejét is. A húspogácsa méretének kialakításakor szem előtt kell tartani, hogy sütéskor egy kicsit össze fog menni, érdemes nagyobbra formázni a zsömlénél.


Összeállítás
Ez mindenkinek a saját képzeletére van bízva, hogy mit tesz bele. Én hoztam fel a kertből fodros salátaleveleket, vágtam fel mellé vékonyan lila hagymát, uborkát és paradicsomot (a hagyma még a sajátunk volt a többi pedig bolti). De van olyan recept is, hogy csalamádét tesznek bele. Kinek mi tetszik :)


A zsemléket ketté vágtam és a grillrácsos serpenyőmben egy pici olajon a vágott felüket megpirítottam. Az alsó részt vettem ki először és addig a serpenyőben hagytam a felső felét míg össze nem állítottam a hamburgert.


Alulra raktam a salátaleveleket, erre került a húspogácsa (nekem még meleg volt, mert akkor vettem ki a sütőből), majd ráhalmoztam a hagymát, uborkát és a paradicsomot. Nyomtam a tetejére mustárt és ketchupot és beborítottam a tetejével. Már a látványa is gusztusos volt, és hatalmas nagy lett a végeredmény.
Én egyet ettem, isteni finom lett, én el is teltem vele.


Maradék húspogácsa fagyasztása
Mivel nem készült el mind a kilenc hamburger, ezért a maradék húst lefagyasztottam, hogy ha legközelebb hamburgerezésre támad kedvünk a húst csak kikapjuk a hűtőből. Találtam egy nagyon jó leírást ezzel kapcsolatban, ez alapján összeraktam a tálra a már megformázott húspogácsákat. A tálca aljára sütőpapírt terítettem, lekentem olajjal, erre került az első sor húspogácsa, lekentem a tetejét is olajjal, rá megint sütőpapír és elölről kezdődött minden. Mikor az összes hús a tálcára került a tetejére papírt tettem és betekertem fóliával és így került a fagyasztóba.


4 megjegyzés:

Muskátli Büfé írta...

Lidike, csúcs vagy! Nagyon szépek lettek a zsemlék, az összeállított hamburger pedig ínycsiklandó!

Juhmeli írta...

Hmmmm! Tudom, miről beszélsz.:) Minden héten készítek én is, szintén Limarától. Sokszor hús helyett csak sajttal, de tényleg nagyon-nagyon... Szóval rá lehet szokni rendesen.:)

zazálea írta...

ilyet kérek szépen, ha vendégségbe megyünk hozzátok :)

Beszter írta...

Ez iszonyú jól néz ki! Kipróbálom én is, nálunk is vevő lesz rá a család :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...