2013. június 10., hétfő

A kecskeól alakulóban van

Hála volt segítsége Zolinak. Míg munka után esténként csinálta, addig nem nagyon haladt. De múlt hétvégén jött az apukája és belehomorítottak. A falak fel lettek húzva, tetőgerenda felrakva és palával beborítva. Ketten azért két nap alatt elég sok mindent meg tudtak csinálni.



A vakolás már Zolira maradt, ezt most hétvégén csinálta. Ha kiszáradt akkor mésszel fogjuk permetezővel befújni. Majd következik a famunka, ajtók, ablakok, körbe kerítés a japánóllal együtt. A következőképpen lett kitalálva (de ez folyamatosan alakul át ahogy épül az ól), a most épült részben lesz a mama, a japánok óljában lesz a kicsi, a kettőjük közti elválasztó részben lesznek kialakítva az etetők, itatók. Így mindenkinek lesz saját kifutója. Ja, a japánokkal együtt lesznek elszállásolva. Próbaképpen már két japit betettünk a mama kecskéhez, nem nagyon foglalkoznak egymással, úgy néz ki nem lesz baj.



Mindkét kecske nagyon jól van, a kicsi ugrálgat és a kutyákat ijesztgeti akik a kerítés másik oldalán kíváncsiskodnak. Hercegnő pedig napról napra szépen adja a tejecskét, volt már olyan napunk, hogy 1,5 liter tejet fejt le Zoli. Nekem is megvolt a harmadik próbálkozásom a fejésre, és természetesen még mindig egy csepp sem jön ki, már gondoltam arra,  hogy elmegyek egy fejő tanfolyamra, mert ez már nem állapot :) Mivel tejünk van folyamatosan, elkezdtem lefagyasztani belőle. Beszéltem pár emberrel a "Házi sajtkészítés" fórumon, nekik már sikerült fagyasztott tejből sajtot készíteni. Az a gond, hogy annyi tej naponta nincs, hogy hamar összegyűljön egy sajtra való, de talán így eljutok oda, hogy az első sajtomat elkészítsem. Ha meg nem jön össze, akkor a kiskutyák fognak örülni :)



Zoli és az apukája az ólépítés mellett azért kikapcsolódásra is szántak egy kis időt, elmentek horgászni egy tóra. Szép számmal hoztak is haza halat, úgy hogy sikerült a fagyasztóban megtömnöm egy rekeszt, lehet halat sütögetni. Ma este is halat eszünk :)))


2 megjegyzés:

Bodzás Vendégház írta...

Hú, abból sok pontyból én is elfogadnék:))!

Lidike írta...

Csak az az egy ponty ami kézben van, a többi kárász és keszeg :) Még többet én is el tudnék fogadni, mi nagyon szeretjük a halat.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...