2013. október 24., csütörtök

Birsalmasajt és birslé

Az almaőrzők
Két héttel ezelőtt már olyan ramaty kinézete volt a birsalmánknak, hogy kénytelen voltam nekiállni sajtot készíteni. Pedig emlékszem mikor kb. négy éve mikor kiköltöztünk falura, akkor novemberben készítettem el életem első birsalma sajtját és akkor még az almák nem romoltak így. Igaz, ez egy nagyon öreg fa, tavaly a felét ki is kellett vágnunk, mert nagyon elkorhadt és kezdett életveszélyessé válni. Lehet jövőre már ez a fele sem marad meg. A fa környékén nőttek kisebb magoncok, de az az egy amit egy éve megtartottunk az az idén kipusztult. Tavasszal majd veszünk egy vagy két ifjontit és keresünk majd nekik helyet lent a kertben.


A birsalma sajt az egy cukor és időigényes finomság. A feldarabolt és rossz részeitől megfosztott almát (héja maradhat) felöntöttem vízzel és puhára főztem. Mikor megpuhult akkor leszűrtem a levét amit félretettem. Lemértem az így kapott alma súlyát, ami nekem 5 kg lett. Ezt visszaraktam egy szélesebb fazékba, botmixerrel simára pépesítettem.


Alma kilójaként tettem hozzá 60 dkg cukrot (van aki 80 dkg/alma kg cukorral készíti, nekem a 60 dkg is bőven elég mert így is nagyon édes), ez az alap. Ezt lehet még mindenféle finomsággal felturbózni. Én most tettem még hozzá két maréknyi diót, fahéjjal is megszórtam és egy kis citromaromát is löttyintettem bele (rendes citrom nem volt itthon). Ezt jól elkavartam és folytonos keverés mellett (amúgy leragad és rendesen lövöldöz mindenfele) addig kellett volna főzni (erre a volnára mindjárt visszatérek), míg teljesen elfő belőle a nedvesség, vagyis kavargatás alatt már látod az edény alját, vagy alig akar leesni a sűrű massza a keverőkanálról, vagy ha egy kiskanálnyit kiteszünk egy tányérra az rögtön el kezd bőrösödni. Ebben az esetben lehet úgy forrón kimeregetni fóliával (az átlátszó) bélelt edényekbe, formákba, bármibe.
Szóval a volnára visszatérve, nekem nem sikerült eddig főzni, kavargatni, elég hamar meguntam is idő előtt mertem ki az egészet. A spájzban hagytam kihűlni, elvileg másnap már ki kellene a formából borítani, hogy szikkadjon a másik oldala is és naponta forgatni kellene. Az enyém még egy hét múlva is annyira lágy volt, hogy a formákból sem tudtam őket kiborítani. Így most hétvégén az összeset visszaborítottam a nagy fazékba és főztem még legalább egy órát. Újra kiraktam formákba, de ezeket már másnap ki tudtam borítani, a fóliát is le kell húzni róla. Most szikkadnak a nyári konyhában (ezt találtam a leghidegebb helynek ahova a macskák nem tudnak bemenni), naponta megfordítom őket. Elvileg minimum 2 hétig kell forgatni, majd feldarabolható, fóliába csomagolva hűtőbe kell tenni. Magában is nagyon finom, de pl. én karácsonykor gyümölcskenyérbe is szoktam tenni. Illetve nagy részét elajándékozom.


A főzőlé amiben az almák főttek nagyon finom, nem szabad kiönteni, az alma minden vitaminja megtalálható benne. Én tettem hozzá ízlés szerinti mennyiségű édesítőt és citromlevet és újra felforraltam. Majd kiöntöttem üvegekbe, tettem bele egy kicsi tartósítót (ha hűtőbe rakjátok és hamar elfogy akkor ez nem szükséges) és száraz dunsztban hagytam kihűlni. Már bekerült a helyére a spájzba. Egy kicsit édesebbre készítettem, hogy fele-fele arányban vízzel hígítva egy picit majd több legyen :)

2 megjegyzés:

Muskátli Büfé írta...

Nagyon szépek lettek a Te sajtjaid is!

Vicuska írta...

Csodás mennyiség lett! Nálam is tegnap fejeződött be a 3 napos birs projekt, lett belőle sajt is. Ma én is megküzdöttem az átfordítással, de ahol érte a levegő, ott gyönyörűen megszikkadt, keményedett. Még egy órán át kavargattad??? Elismerésem. Nálam kb 20 percet rotyogott, pöfögött pürésítés után a cukorral, fahéjjal, szegfőszeggel. Ízre isteni!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...