2012. október 26., péntek

Gombászni voltunk

Vasárnap felkerekedtünk és anyukámékkal hazamentünk Zoliékhoz egy kis ünnepségre, vagyis inkább egy családi ebédre. Az apropó az volt, hogy Zolinak, az apukájának és nekem októberben nyolc napon belül volt a születésnapunk, a Zolié pont vasárnapra esett. A másik ok, hogy már nagyon régen, talán tavasszal jártunk náluk utoljára.Violának segítettünk főzőcskézni, közben Zoli az apukájával pakolászott, számomra is csak itthon derült ki, hogy mi mindent kaptunk. Hoztunk két bála szénát, hat láda almát, négy zsák kukoricát, szárazbabot, diót, mogyorót, napraforgót, kaptunk még egy zsák krumplit, egy kakast, meg még sorolhatnám tovább. Ez ami befért az utánfutóba, de volt ami nem, ezt majd az apukája hozza amikor legközelebb jön.
Ebéd után Zoli, apukája és én felkerekedtünk és elindultunk gombát szedni egy nyárfás erdőben. Géza bácsinak van gombabevizsgálói papírja (nem tudom, hogy pontosan hogyan hívják), ő és Zoli az évek folyamán az összes lelőhelyet feltérképezték már a környékükön. Ők gyűjtötték a gombát, nyárfa-tinórum gombát kerestünk leginkább, én csak nézelődtem. Mondanom sem kell, hogy első körben sikerült az összes mérgező gombát megtalálnom az erdőben. Pedig, hogy örültem amikor találtam egyet, de rögtön láttam a vigyorgásukon, hogy megint sikerült belehomorítanom. De azért nagyon  büszke voltam magamra, mert 4 db-ot sikerült nekem is találnom.




Zoli és az apukája
Légyölő galóca
Gyilkos galóca
Párduc galóca
Ha jól emlékszem ez begöngyölt szélű cölöpgomba
Ez is begöngyölt szélű cölöpgomba
Erre nem emlékszem, hogy mi volt a neve
Egy kicsike pöfeteg
Csoportos pöfeteg
Ennek a nevére nem emlékszem
Tapló gomba
Ezt gyűjtögették



Végül is egy nagy ládával sikerült összeszedniük, ezt mindent mi kaptuk meg. Hétfőn álltam neki megtisztítani nedves szivaccsal, mert nagyon szivacsos és felszívná a vizet ha mostam volna. A nagy részét felkockáztam és zacskózva a fagyasztóba került. Azt mondta az apukája, hogy ezt a gombát általában pirítva eszik, mert nagyon nyálkás lesz ha főzik (levesnek vagy pörköltnek), de ennek még utána nézek.



11 ilyen zacskóval került a fagyasztóba
Míg darabolgattam, kitaláltam, hogy teszek az aszalóba is pár fejet. Ezeket vékonyra szeleteltem, hogy minél hamarabb kiszáradjon. Nagyon intenzív illata volt, is az íze is fenomenális, nem hagyhattam ki, hogy meg ne kóstoljam. Majd gombalevesbe akarom belerakni.





Ja ezen kívül még vagy 10 nagy zacskóval az ő mélyhűtőjükből is kaptunk, mert disznóvágás előtt álltak és kellett a hely :))))

ui: remélem jól emlékeztem a gombák nevére!

5 megjegyzés:

Juhmeli írta...

Gyönyörűek! Imádom a gombát. Igaz, nem annyira enni, hanem magát az élőlényt. Felfedezni, megcsodálni, és nem birtokolni.

Lizi írta...

Micsoda fantasztikus ajándékokat kaptatok!És ezek a gombàk!!!!!

Mazsianyu írta...

Isten éltessen benneteket sokáig!

A gombákért és a tökökért nagyon tudok irigykedni! Gyermekkoromban mindig voltak lopótökök a kertben, szerettem őket, mert szépek voltak. Ez már a 3. kertes idényünk volt, de még nem került a kertbe belőle, de jövőre már biztos, szerzek magot, mert a tieid gyönyörűek!
Egyébként pontosan milyen fajta tökmagokat vetettél?

Lidike írta...

Köszönjük a jókívánságokat :)
Zoli nővérétől kaptunk tavaly egy lopótököt, annak a magjait ültettük el. Szívesen küldök majd magokat ha szeretnéd, ebből a sok termésből bőven lesznek magjaink.

Mazsianyu írta...

Ha komolyan gondoltad, szívesen élnék a felajánlásoddal, elfogadnám a magocskákat.

Hiba történt a modul működésében
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...