2012. október 18., csütörtök

Elkezdtük betakarítani amit lehet

Múlt héten már volt olyan reggel, hogy a kocsi felszíne le volt fagyva. Ezért úgy döntöttünk, hogy ami nagyon fagyérzékeny azt leszedjük. Először a paprikákat takarítottuk be. Próbáltam fajtánként szétválogatva leszedni, hogy ne utána kelljen átpakolgatni. Külön lett pakolva a fűszerpaprika, almapaprika illetve a sima paprikák.


A fűszerpaprikát szétválogattam pirosra és a zöldre. A pirosakat fel fogom fűzni, a zöldeket pedig elrakom ecetes lébe savanyúságnak, aki szereti a csípőset az majd rágcsálhatja :)
Van két kisebb fűszerpaprika bokrunk amin még rengeteg zöld kis paprika van, ezeket kiástuk és elültettük két cserépbe. Egyenlőre kinn maradnak, de ha már nagyon hideg lesz bekerülnek valamelyik ablakba.



Sikerült még egy ládányi paradicsomot is felszednünk, így készült még 15 üveg lecsó és 6 üveg paradicsomlé (kb. 7 liternyi) is.


A nagyon érett padlizsánokat leszedtem, de még mindig van jó pár kisebb darab a bokrokon, ezeket még hagyom, hogy növögessenek még egy kicsit.


Van egy tavaly ültetett almafánk, ezen is volt pár darab termés, de már lepotyogtak, ezeket összeszedtük. majd elmajszolgatjuk vagy leaszalom őket.


Az összes birsalmát leszedtük, illetve amik lepotyogtak a földre azokat folyamatosan pakolgattam ládákba. Azt hiszem hétvégén kezdődhet a birsalmasajt projekt :) Ahhoz képest, hogy tavasszal Zoli és az apukája a fél fát kivágta, mert teljesen el volt korhadva, szép mennyiséggel lett termésünk, magyarán szólva rengeteg van.




Az ott nem lakó szomszédba átnőtt két sütőtököt Zoli próbálta óvatosan átemelni hozzánk, de az egyik nem nagyon bírta az atrocitást, oszt kézben maradt. Remélem azért, hogy nem csípte meg a fagy még finom lesz. Most pihen a sütő mellett. Szép nagy, biztos van vagy 10 kiló, na majd le is mérem.


Zoli hétvégén a középső udvart a baromfikkal szemben egy kicsit rendben rakta. Volt egy adag hasábfa, azokat felvágta és elpakolta a helyére. Majd a füvet is levágta illetve az összes dísztököt és lopótököt összeszedte ami azon a részen volt.



Ezeken kívül a kertben biztos van még lenn vagy 20 db, tökinvázió

Fűnyíró segédek :)
Még nyáron ültettem két nagy cserépbe rozmaringot és metélő petrezselymet, ezek mostanra olyan gyönyörűre megnőttek. Dilemmába vagyok, hogy mit csináljak, szedjem le és fagyasztóba velük, vagy hagyjam a cserépben, hátha valahol kihúzzák a telet. Olyan nagyok, hogy nem tudom berakni őket a lakás ablakai valamelyikébe. Na majd még meglátom, hogy mit teszek.

Rozmaring
Metélő petrezselyem
Még akkor a kertben vannak a sütőtökök, lopó és dísztökök, a tarkabab nem lett még leszedve. De még nőnek kis paprikák, padlizsánok, itt-ott van még paradicsom, szóval van még mit betakarítani.
Folytatása következik!

8 megjegyzés:

Muskátli Büfé írta...

Úristen - KÁNAÁN! Csodaszép minden!

VRJúlia írta...

Ez olyasmi, mint a Falusi parókián, csak persze nagyobb mértékű :)
A lopótököt irigylem, remélem, jövőre már nálunk is lesz...feltéve, hogy vetünk magot.:)
( Ez egy bátor kijelentés, mert én igazán nem veszek részt a munkában, csak gyönyörködöm...)
Gratulálok.

Era írta...

Gyönyörűek ezek a lopótökök!! Hol ,lehet ilyen magokat beszerezni? :-)

Mazsianyu írta...

A tökök nekem is nagyon tetszenek!
Ha van még szőlőtök, feltétlenül próbáld ki a szőlő-birs lekvárt, nagyon finom, sűrűre főzhető, én most csináltam a felhasználásával hókiflit.
A birsalma befőttet nem szeretitek?

Lidike írta...

Era! ha elküldöd email-en a címed, szívesen küldök majd neked. Anno Zoli nővérétől mi egy lopótököt kaptunk amit kiszárítottunk és annak a magjait vetettük el.

Lidike írta...

Most szőlő nem nagyon volt, de tervben van lekvár, befőtt is a sajt mellett. Közben kiderült, hogy e fentieken kívül még van két ládával, csak én nem találtam :) Na az egyikkel el is vittünk a nővérének.

Ildi írta...

A rozmaring nem fagy el, nyugodtan kint maradhat. Nálunk a kertben van egy nagy bokor, már több telet is megélt.

Juhmeli írta...

Lidike, mekkora a kert, ha az utószüretek ekkorák? Igaz, eddig is megdöbbentő volt számomra a mennyiség:)Főleg, hogy a tökök akkora helyet követelnek maguknak. Nagyon gyönyörűek a termések, bár most, meg kell mondanom, a macska mindent visz:)

Hiba történt a modul működésében
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...