2012. augusztus 13., hétfő

Sonkádi hétvége

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében fekvő Sonkád községben töltöttük a hétvégét barátainkkal, kb. 5 percre az ukrán-magyar határtól. A falu határában az Öreg- és az Új-Túr folyó találkozásánál lévő "Kisbukó" gátnál található üdülő övezetben. Csak pihentünk, bográcsoztunk és sétáltunk ezen a gyönyörű tájon, Zoli meg horgászott. Már többször voltunk itt, de még jövünk is, az biztos. A környéken elég sok látnivaló van. Az Öreg-Túr és környéke a Szatmár-Beregi Tájvédelmi Körzethez tartozik, ahol erdős, ligetes területeken kanyarog az Öreg-Túr. A vízi és növényvilág megkapó élményt nyújt minden idelátogatónak. Sonkádon a református templomot érdemes megnézni, mellette lévő településen, Kölcsén is a templomot, az elé épített fa harangtornyot, illetve a tájmúzeumot. De még a környéken kóborolva Tarpán tájház, száraz malom és tanösvény, Penyigén a lekvármúzeum és a református templom nézhető meg, illetve Túristvándiban vízimalom található ahol egy malomtörténeti kiállítás látogatható, illetve a mellette álló református templomot is érdemes megnézni.

Ebben a faházban laktunk
Kisbukó
Öreg Túr


A gáton a diófa sor


Találtunk sünit is csak nem akarta megmutatni magát
Bográcsban kukoricát főztünk :)
Szombat este sertés pörköltet készítettünk
Vasárnap reggeli tojásos lecsó

2 megjegyzés:

Susula írta...

Ó, Felső-Tisza, Kisbukó, Túr, festett templombelsők! Világszép helyek, évekig odajártunk /Ugornyára/, nagyon szerettük, a szívünk mindig visszahúz...

Lidike írta...

Engemet is állandóan visszahúz... Évente kétszer biztos eljövünk, totális kikapcsolódás :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...