2012. augusztus 16., csütörtök

Lopó és kolbásztökjeink

Még két-három héttel ezelőtt azt hittem, hogy csak 2 db lopótökünk lesz, amit a fólia melletti kerítésen fedeztem fel. De aztán Zoltán azt mondta, hogy nyitott szemmel járkáljak a kertben és többet is fel fogok fedezni. És milyen igaza volt, ma már több mint 20 darabot leltem. Majd a sütőnél akarom díszként felhasználni őket, illetve Zoli ebből akar majd lámpát készíteni a kiülős rész fölé. Na erre kiváncsi vagyok, hogy hogyan akarja megoldani.

Ezek a kacsák felett lógnak
Ezek is a kacsa ól előtt csüngnek
A baromfi udvar előtti mályvafa lakója
Őt fedeztem fel először a fólia melletti kerítésen
A birsalma fának is van egy lakója
Ők a meggyfán bujkálnak, csak aláállva lehet észrevenni
Ezek is a meggyfán vannak, csak Józsi bácsiék felől láthatóak
Ő is meggyfa lakó
A szőlőlugas vendégei
A kolbásztökből eddig ötöt találtam, három a fólia melletti kerítésen lóg, míg kettő a meggyfáról csüng lefelé.
A neten azt írják, hogy a kolbásztök a lopótök egy fajtája. Hosszú, akár 5-6 m-es indái vannak, amelyeken 1-2 méteres terméseket hoz. Zsengén kell leszedni, ekkor fogyasztható, de kiszárítva a lakás dísze is lehet.  Készíthetjük rakva, rántva, töltve, sütve, salátának vagy akár pörköltnek is. Azt mondják, hogy termése már 20-25 cm-es korában felhasználható, s ha egy darabot levágunk belőle, újból kinő, és ez az amire leginkább kíváncsi vagyok. Hétvégén az egyiket meg is nyesem, valamelyik már több mint másfél méter hosszú.

A fólia melletti kerítésen lógnak a kert felől
Ez is a fólia melletti kerítésen lóg, csak a baromfi udvar felől
A meggyfa alá állva látjuk ezt a szép darabot
Ez is a meggyfán lóg, csak Józsi bácsiék felől


4 megjegyzés:

Juhmeli írta...

Gyönyörűségesek. Kísértésbe viszel. Már látom magam lelki szemeimmel jövő tavasszal a mezőgazdasági boltban tökmagzacskók alatt roskadozva.

VRJúlia írta...

Tökéletes a lopótök! Jó kis dekoráció lesz belőle.

Lizi írta...

Gyönyörűek!És mondd csak,a baromfik nem csipegették a levelét és a hajtását,amikor nőtt?Én is ültetnék árnyékolónak,mert most szaunáznak az udvarukban!

Lidike írta...

Ami a kacsák felett van mint napárnyékoló az megúszott mindenféle atrocitást, de még kacsát egy helyben így ugrálni nem láttam, eléggé mókás volt, szegényeket kezdtem sajnálni, hogy nem érik el az indákat. Azért sem érték el, mert madzagokat feszítettünk ki ami felfele ment, így felfele futott az egész. De ami a kiscsirkék melletti kerítésre futott annak annyi lett. Állandóan felrepültek a kerítés szélére és ott lakmároztak. Egy inda keresztül vágott a kerítésen, azon ketten-hátman hintáztak és közben hamikáztak. Szerintem ha kellő magasságban van és a csirkék szárnya is meg van vágva, hogy ne repkedjenek fel, akkor talán bejön.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...