2012. augusztus 6., hétfő

Kovászos uborka, hogy télen is élvezhessük

Az egyik olyan savanyúság amit az ember nyáron imád enni, főleg lehűtve, az a kovászos uborka. Mi biztosan. Akár ebéd mellé, akár magában, van, hogy egy üveg simán elfogy. De ugye ezt jó lenne máskor is élvezni. Volt már, hogy megcsináltam és egy dobozban a hűtőben elállt egész karácsonyig (direkt meghagyva az ünnepre), de a hűtőt sem pakolhatjuk meg csak uborkával. Ezt a variációt a szomszéd néni mesélte nekem, most gondoltam egyet és kipróbálom.
Nagyon megnőttek az uborkáink (ebben én voltam a ludas, mert nem szedtem minden nap) és elég sok lett. Dobálós savanyúságba túl nagyok lettek volna, a baromfiknak meg sajnáltam odaadni. Zoli amúgy is szereti a nagyobb méretű kovászos uborkákat, de még mindig volt egy nagy üveggel a hűtőben is.
Tulajdonképpen mindent úgy csinálunk, mint amikor nyárra készítjük. Jól meg kell mosni az uborkákat és a két végét ellentétesen bevágni.

Látszik, hogy milyen szép nagyok

Ezzel az adaggal két nagy üveget raktam tele, alulra került a kapor, rá az uborkák, majd a tetejére egy zacskóba a száraz kenyér és felöntöttem meleg sós lével. Három napig érlelődött kinn a napon. Amint elkészült, kiszedjük az uborkákat és leszűrjük a levet. És itt vesz más utat a folyamat. Mert ha nyárra készítenénk, akkor visszarakjuk az uborkákat egy üvegbe vagy műanyag tálba, ráöntjük a leszűrt levet és mehet a hűtőbe.

A nyári változat
A télire elrakott változatnál a leszűrt levet felrakom a tűzhelyre felforralni. Közben az uborkákat szétpakolom kisebb üvegekben.



Ha a lé felforrt, felöntöm az üvegeket vele, úgy hogy teljesen ellepje az uborkákat. Mindegyik üvegbe teszek egy késhegynyi tartósítószert, majd celofánnal a tető alatt lezárom.


Beraktam száraz dunsztba, hogy lassan hűljön ki. Majd csak akkor derül ki, hogy jó e, ha majd felbontjuk az első üveggel :) Addig is a nyári változatot esszük folyamatosan.


5 megjegyzés:

Lizi írta...

Mindig ámulok a kifogyhatatlan energiáidon!!

Lidike írta...

ÁÁÁÁÁ pedig nem mindig van hozzá kedvem csinálni, főleg munka után. De ha nem akarom, hogy kárba vesszen, csinálni kell:)

Sylvia írta...

Szia ! Nálunk is a nyár nagy kedvence a kovászos ubi és már régóta készülök a "téliesített" változat kipróbálására. Milyen volt a tapasztalatod, jól elállt ezzel a módszerrel ? (Ha nem ettétek meg olyan gyorsan, hogy nem lett tapasztalatod :-) )

Lidike írta...

Nagyon jól elállt. Volt olyan üveg amit még idén nyár elején bontottunk ki és isteni finom volt. Csak szerintem evés előtt érdemes betenni a hűtőbe, hogy egy kicsit lehűljön.

Unknown írta...

A párom liszt érzékeny,mi burgonyával csináljuk a kovászost Szerinted így is elrakható télére?

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...