2012. július 25., szerda

Paradicsomlé, ahogy én csinálom

Hétvégén sor került az első adag paradicsomlé elkészítésére. Régebben amikor csináltunk levet egy idő után az üvegekben a sűrűje letelepedett az aljára és a tetején mindig ott maradt a vizes lé.  Így nem nagyon szerettük, ezért kellett valamit kitalálnunk. És a következő sikeredett ki belőle.


A paradicsomokat két léről jól átmosom. Utána nagyjából felkockázom, a rossz részeket kivágom és azokat külön gyűjtöm. Vagy folyamatosan dobálom a fazékba a feldarabolt paradicsomokat és közben főzőm a tűzhelyen, vagy összegyűjtöm először az egészet és csak utána teszem fel főni.


Jól felforralom az egészet. Még az elején tetőt is teszek rá, hogy minél hamarabb felmelegedjen. Kicsi lángon főzöm, mert azért ez is le tud égni, illetve azért gyakran meg is kavargatom. Mikor már főtt egy ideig, leveszem a tűzről és botmixerrel totál simára összeturmixolom az egészet.


Az a lényeg, hogy a paradicsom húsa a levével simára kikeveredjen. Majd fogom a kör alakú paradicsom passzírozómat és az így kapott pépet átpasszírozom rajta. Így a magok és a paradicsom héja fennakad a passzírozóban. Ezt is teszem a paradicsom hulladék közé (ennek is lesz hasznosítása).


Az így kapott sima levet visszarakom és újra felforralom. Lehet, hogy egy két mag csak marad benne, de minket ez egyáltalán nem zavar.


A felforralt levet utána kimosott üvegekbe öntöm, tetejükre késhegynyi tartósítószert teszek, majd lezárom azokat. Az első körben kb. 8,5-9 liternyi lett, 9 üvegbe öntve. Száraz dunsztba kerültek.


Azért szeretem így csinálni, mert még hónapokkal később is ilyen sűrű marad, nem válik ki a lé. Inni is jó, és főzni is :) És akkor a hulladék hasznosítása, így a paradicsom totál felhasználásra került.


1 megjegyzés:

Vicuska írta...

Ismerősöm édesanyja szakácsnő volt és ő úgy van a paradicsom befőzéssel, hogy hiába van otthon mindenféle modern paradicsom-daráló, ő akkor is kézi húsdarálóval ledarálja a paradicsomot (előtte nem oda való részek kivágva) és héjával, magjával együtt főzi be. Nagyon sűrű, nagyon finom, idén kipróbáltam! Tettem bele, ahogy máskor is szoktam, pár zellerlevelet ízesítésnek, sót, kis cukrot és 2 édes paprikát. Ittam is belőle, legalább megvan a napi adag rosttartalom. Töltött káposztára kiváló lett! :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...