2013. július 19., péntek

Kert és jószághelyzet július közepén

Az állatállományban elég sok változás történt. Lett két nyuszink, elvileg mindkettő vemhes, remélhetőleg sok kis nyuszival gyarapodunk. Az egyik tyúkom elült, gyorsan alápakoltunk vagy 15 db tojást, hátha mindet kikölti (elég friss tojások voltak, az aznapi és az előző napi). Folyamatosan kelnek ki a kisjapik a tojásokból. Nekik lett készítve egy emeletes szálló, hogy míg növekszenek legyen hova rakni őket. A tojáskeltető is csak előkerült. Kaptunk 46 db gyöngytyúk tojást, nem akartuk elpocsékolni, inkább megpróbáljuk kikeltetni őket.





A két kecske egyre pofátlanabb, szerintem sikerült totál elkényeztetnem őket. Erről jut eszembe hétvégén óriási dolog történt (nekem tényleg nagy dolog), végre sikerült fejnem. Azóta az esti fejések az én feladatom (már ha nem kell éppen főzni, mert akkor inkább Zoli megcsinálja csak a kaja készüljön el :) Emiatt teljesen büszke lettem magamra, hogy betondzsungeles leányzóként is sikerült ezt megtanulnom.


A kertben újabb csalódás ért minket. míg tavaly négy nagy láda hagymát tudtunk betakarítani, addig az idén szerintem egy féllel sem lett. Egyenlőre a fóliában van szétterítve száradni.


Az uborka eddig elég jól termett. Elég sokat beledobáltam már a dobálós savanyúság hordóba. Illetve készítettem kovászos uborkát enni, spájzba elrakva, svéd uborka salátát és csemege uborkát is. Ja a kecskék is nagyon imádják az uborkát majszolni, a tyúkokról meg ne is beszéljünk.




A kertbe nőttek égig érő napraforgók. Télen etettük a cinegéket naprával amit mindenhol elhullajtottak. Ebből elég sok kinőtt, a nagyobb része ki lett kapálva, de egy-kettő csak megbújt így most itt-ott  szép nagyra nőtt forgóink vannak.


A kertben szép zöld minden. Locsolgatjuk őket, ápolgatjuk és talán megjutalmaznak minket egy-két terméssel. A paradicsom már kezd pirosodni. Egyre több paprikát és padlizsánt fedezek fel. A tökök meg egyre csak ontják a terméseket (a baromfik és a kecskék nagy örömére is). Lesz egy kis szőlőnk is majd csemegézni.

















Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...