2013. július 1., hétfő

Hétvégi nagy meggymagvalás


Zoltánom úgy gondolta, hogy ez lesz az a hétvége amikor is leszedi a két meggyfáról a termést. Én meg azt gondoltam, hogy egy nap alatt lerendezzük. Szombat reggel el is kezdte a kisebbik meggyfával. Erről vödrökbe hozta a kialakított magvalóhelyemre a terméseket. Én közben elkezdtem mosni az első adagokat. Mikor már a hatodik vödörrel jelent meg, akkor álljt parancsoltam neki, egyenlőre nézzük meg, hogy a már leszedettel mikor végzünk.

A kialakított meggymagvaló sarkom, a napsütés teljesen kiiktatva, a segéderő éppen pihen
Természetesen estig betartott. Két léről mostuk a meggyet, utána magvalás, legalább két szűrőben csepegtettem a levet le róla. Közben csomagolni a már elkészültet és berakni a fagyasztóba. Egy idő után Zoli is besegített, ő magvalt én meg a többi műveletet csináltam.


Az első napi adagról öt liter levet csepegtettem le, ebből este megfőztem a szörpöt is.
Másnap a nagyobbik fáról három ládányi meggyet sikerült még leszedni. De most nem csöpögtettem a magozott meggyet, hanem az összeset összegyűjtöttük egy nagyobb vödörbe majd a szőlőpréssel kinyomtuk belőle a levet, már amennyire sikerült. A gyümölcshús egy része szintén a fagyasztóba került, de azért pár kilóból lekvárt is készítettem dzsemfixszel. Délután öt felé lázadtam fel a magvalás ellen, az utolsó ládával már nem voltam hajlandó megcsinálni. Ezt magostól préseltük és a gyümölcshús egy hordóba került, ebből ki lesz főzve egy kis meggypálinka. Elvileg van még a fán 2-3 vödörrel, az is a cefrébe kerül.


Sikerült egy egész vödörnyi magot összegyűjtenem a két nap alatt. Állítólag jobba fűtőértéke mint a fának, ezért Zoli kiszárítja és elrakjuk télire. Nem sok de kipróbálásra jó lesz.


A két nap termése a következő lett: 28 zacskó meggy a fagyasztóban, 26 liter meggyléből szörpöt készítettem és 5 kiló meggyből pedig lekvárt főztem, vasárnap este tízkor lettem mindennel kész.



De azért nem csak a meggyről szólt ez a hétvége. Szombat reggel gyorsan leszedtem az uborkát és összekészítettem kovászosnak. Természetesen a napnak esze ágában sem volt sütni olyan erővel, hogy két nap alatt el is készüljön, így még ma is kiraktam az üveget.


Illetve felszedtük a tököket is. A laskatököt megpucoltam és legyalultam, négy zacskóval került a fagyasztóba. A patisszonokat jól megmostam, kimagoztam és felszeleteltem majd a dobálós hordóban landoltak. A hat cukkinikből kettőt kirántottam, egyet anyáék elvittek, három pedig még várja a sorsát.


 

A tökök héját és a kikapart belsejét a kecskék kapták meg. Hercegnő nagy élvezettel lakmározta, Mazsola inkább a magkeveréket csócsálta.


3 megjegyzés:

Edit írta...

Hűűű az a sok meggy! :) Szép termés,szép munka. Olvastam valahol, hogy a meggy magból lehet olyan melegítő zsákot csinálni. Én egyszer neki is álltam,több napig jó sok sós lébn áztattam a magokat, nagyon szépen letisztultak, kiszárítottam, na azt kellene/kellett volna zsákokba varrni,vagy olyan kis párnákba. Olyan fülmelegítő valaminek, ha fáj az ember füle, mint a sós zsákocskák, bár nekem soha nemvolt rá szükségem eddig. :) Amúgy nem is tudom,hol az a sok letisztított meggymagom.
Egyébként lehet benne valami, hogy jó a fűtőértéke, én egyszer a dióhéjat dobtam a kazánra, úgy felvitte a hőmérsékletet, hogy ihaj.Meg is ijedtem,fel ne forrjon a víz.
Édesek a kecskék :))) A szomszédunkban 5 kicsi van :)

Muskátli Büfé írta...

Minden elismerésem a Tiétek!

SzilviaA írta...

Csodálom a szorgalmatokat és a kitartásotokat!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...