2013. április 15., hétfő

Az első termény és egy kis kertészkedés

Szombat reggel felszedtük az első adag újhagymát a reggelihez. Isteni finom volt, lehetett érezni rajta a friss ízt és az illata sem elhanyagolandó. Ja és a sajátunk :)



Hála gyönyörű időnk volt a hétvégén, egész nap sütött a napocska, esténként pedig esett egy pici eső. Ez a pár nap jó idő már látványosan látszik a kertben. A zöldborsó és hagyma sorok már tökéletesen látszódnak és jó pár centit nőttek az elmúlt napokban. Kezdem felfedezni a kibújt salátákat és sóskát is, de kezdi megmutatni magát a többi finomság is.

Zöldborsó
Hagyma
Kintre elvetettünk még spenótot Zoli kedvéért (ez az egyetlen zöldség amit ki nem állhatok), két félét is. Simát és kaptam egy új zélandi változatot, kíváncsiságból ezt is elültettük. Illetve a cékla is a földbe került, ebből is kétféle, egy hosszúkás fajta illetve gömb alakú. Ez utóbbiból majd szeretnék levest is csinálni illetve sütni is más zöldségekkel együtt.

Elől van a cékla és a már kibújt sóska után van ültetve a spenót
Az eprek között a menta is kibújt. Ennek egy részét ki fogjuk ásni, mert Zolinak az apukája hozni fog egy másfajta mentát, azt mondja az jobb lesz.

Menta
A fóliában a saláta kezd egyre jobban látszódni, illetve a retek fejesedik. Lassan már a saját vegyes salátánkat fogjuk majszolni. Már nagyon várom ezt a pillanatot.

Retek
Saláta
Nagy tejfölös poharakban elég sokféle magot elültettünk, laskatök, sütőtök, uborka, patisszon, cukkini és rengeteg hajnalkát. Majd futtatjuk fel a kerítésekre. Ezek mind bent vannak a fóliában.


A metszésből már csak a két helyen lévő szőlő és a birsalma volt kimaradva, ezt is megcsináltuk. Az egyik szőlő a kocsibeálló melletti járdánál van, ez egy kisebb szemű fajta. A másik meg kint a kertben ami egy nagy szemű csemegeszőlő. Ezen tavaly egy-két fürt volt összesen, remélem az idén magához tér egy kicsit.


Birsalma fa

És sikeresen el lett végezve a terv miszerint elültetem a fűszermagokat. Kisebb és nagyobb műanyag kaspókba került metélőhagyma, metélő petrezselyem (sima és fodros levelű), metélő zeller, metélő fokhagyma, koriander, majoránna és zsázsa. Mind a sütő környékére lett kirakva. A bazsalikom a fóliába lett elültetve, illetve most már kihoztam a nyári konyhából a napra az áttelelt petrezselymet. Ha valaki nem tudná a metélő fűszernövényeknek az a lényege, hogy nem nő a föld alatti gyökér része (zellergumó, hagymafej, fehér répa), hanem csak a felső zöld része, de ízre és illatra teljesen olyan mint a gyökeresek. Én legalább is ezt tapasztaltam. Így folyamatosan van zöldünk és még ha van hely hova elrakni akkor télen is teremnek.

A kivájt fatörzsben van a zsázsa


A kis japán tyúk aki elült be lett költöztetve tojóládástul az egyik nyúlketrecbe, hogy a többiek ne zargassák. Van neki bent enni és inni, illetve ha van hordok be neki salátát vagy répát. Én már mamának hívom, Zoli jót mulatott rajta.


Így néz ki a kertünk hétfő reggel április közepén :)



1 megjegyzés:

Mazsianyu írta...

Mi az új-zélandi spenótnak nagy rajongói vagyunk, a tyúkjaink is azok. Az első fagyokig szedjük.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...