2013. január 21., hétfő

Kint még havazik, lélekben már tavaszodik


Hétvégére megint megérkezett a hó egy kis ónos eső társaságában. Szépséges látványt mutat egy havas táj, nem lehet eléggé betelni vele. A hólapátolás már nagyon megy de azért biztos nem fog hiányozni.
Lélekben nálam már tavaszodik. Egyik este visszaolvastam a blogban, hogy mikor ültettük/vetettük el az első magokat. Március 15-ei hosszú hétvégén kezdtük el a munkálatokat (megnéztem a naptárt, most is hosszú hétvége lesz).
A nagyobb áruházak polcain megjelentek a vetőmagok. Ezekből még nem válogattam (otthon még nem néztem át mik maradtak tavalyról), de vetőborsót vettem három csomaggal (ezt tudtam, hogy elfogyott mert másodvetésre már kevés maradt), korai Rajnai törpe. Jól jártam vele, mert 30%-kal le volt értékelve :)



De nem csak lélekben tavaszodik nálunk, hanem a lakásban is. Még év végén Zoli nővérétől kaptunk egy kb. két méter magas kínai rózsát. Az övé már óriási nagy és szép bokrosra növekedett, ez amit kaptunk még ifjonti, három fő ágból áll.

A parketta azért foltos, mert ez a szoba felújítás alatt áll!
Volt rajta két bimbó, ne ezek szépen most kinyíltak. Talán egy hétig virágoztak, utána elhullajtotta azokat, de legalább egy kis tavaszt belopott a lakásba is.



2 megjegyzés:

Petra írta...


A kertész lelkében meg különösen korán tud tavaszodni. Sőt, lehet hogy soha nincs tél.

Egyébként a hó valóban mindent megszépít, és fontos is, hogy betakarja a földet, növényeket.

Tamás írta...

Szeretem a hibiszkuszokat! Nekem is van több példányom. Nyáron én mindig kiteszem a kertbe. Igaz, hogy a levelei leégnek, de 3 hét alatt regenerálódik, és erős új leveleket növeszt. És egész télen át virágoznak. A hagyományos piroson mindig van 1-1 virág, a többin pedíg hébe-hóba.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...