2012. augusztus 8., szerda

Roskadozó gyümölcsfáink

Nagyon sok helyről hallom és olvasom, hogy alig termettek a gyümölcsfáik, 1-2 kilónál több gyümölcsöt nem tudnak leszedni. Hát nálunk épp az ellenkezője van. Tegnap délután a nektarinfa koronája a roskadozó termésektől szó szerint kettéhasadt. az egyik fele a szőlőre borult, a másik fele pedig a paprikákra.




Így is már több helyen alá kellett támasztani a fát, mert a súlytól az ágak a földet érték és félő volt, hogy azok is letörnek. Most már csak azért imádkozok, hogy a kettéhasadt ágakon meg tudjon érni a nektarin.
 A téli körte fával is hasonló a helyzet, arról "csak" egy ág szakadt le, de mi lesz még vele október végéig?



 A leszakadt ág, ez a krumplira hullott
Van a nyári körtefánk, ez elvileg egy két héten belül szedhető lesz, na ezt a fát még nem kellett kitámasztani, ez még tartja magát, pedig rajta is van jó pár kiló termés.


Egy őszibarack fát már leszedtünk (ebből volt az 50 üveg befőtt, szörp, lekvár és még ettünk is belőle), a másikat most szedjük. Ez is alá van támasztva több oldalon, de van olyan ága ami a földön fekszik.




Amikor kiköltöztünk, a szilvafa akkor még ifjonti volt, pár szemet tudtunk csak róla leszedni. Most már azért ezen a fán is lesz pár kiló, lassan érni kell ennek is.



Pedig aztán minden fa úgy meg volt metszve, hogy azt hittük minimális termést fognak hozni.
Ezeken kívül tavaly mi is ültettünk pár gyümölcsfát. Többféle almát, vilmoskörtét, korai nektarint, sárgabarackot, szilvát, én már a többit nem is tudom.

Nagy becsben tartott 2 szem vilmoskörténk



5 megjegyzés:

Barackos írta...

Mi is hasonlóan jártunk egyik barackfánkkal, azt a férjem feltámogatta és összedrótozta. Meggyógyult, azóta már lekerült róla a drót is, csak mi tudjuk, hogy hol volt kettéhasadva. Lehet, hogy ezen a nektarinfán is tudnátok még segíteni...
Amúgy gyönyörű a kertetek! Szép napot!

Lidike írta...

Megpróbáljuk mi is összedrótozni, csak először a termést le szeretnénk szedni, hogy a súly ne húzza le, de érnie kell még.

Edit írta...

Jujj de sok gyümölcsötök van. Nekünk egy ici pici barackfánk van, de azon sem lett most semmi, meg beteg is. Ti hogy kezelitek, permetezitek--e és ha igen, mikor, mivel, milyen időközönként?

Juhmeli írta...

Hát ez gyönyörűséges! Nem a megszakadó fák, de a gyümölcsök... Nekem olyan mesebeli dolog, de remélem nemsokára nálunk is természetes lesz. A múltkor, mikor az összegzésben írtad az 50 barackbefőttet, vissza is kerestem a fát, megmutatni Ferinek, mert ő is rögtön azt kérdezte, honnan tudtatok annyit szerezni:) Mondtam, hogy sajátotok. Lesz még munka bőven. Eltenni, megenni. Hmmmm...

Lidike írta...

Pont este beszéltük Zolival (12 üveg lecsó és 19 üveg paradicsomlé befőzése után este 10-kor), hogy sok munka mindezt eltenni, de milyen jó is lesz télen, mikor csak benyúlunk a spájzba vagy a fagyasztóba ha valamit enni akarunk :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...