2013. május 22., szerda

Joghurtot készítettem kecsketejből

Nálam a Joghurtkészítési "mánia" falura költözésünk év végéjén tört ki. Megtudtam, hogy két helyen is árulnak tehéntejet nálunk, azon nyomban fel is iratkoztunk a hozzánk közelebb eső háznál és elkezdtük folyamatosan hordani a tejet. Természetesen mindenhez ezt használtuk és eljutottam arra a pontra, hogy elkezdtem kutakodni hogyan lehetne házilag joghurtot készíteni. A túrót a tejes nénitől vettük szintén, ezért ezt nem csináltam külön.
Szóval utána olvastam az elkészítésének és egy pici akadályba ütköztem. A joghurtot állandó szobahőmérsékleten kellett érlelni. Na a mi házunk az vályog és tégla keveréke, ahol télen eléggé hideg van, illetve mi fával fűtünk és nem tudtam több órára állandó hőmérsékletet kreálni. Így nem is nagyon sikerült az első adag. Itt azért nem adtam fel és találtam egy úgynevezett joghurtkészítő gépet. Ennek csak annyi a lényege, hogy a belerakott folyadékot kikapcsolásig állandó hőmérsékleten tartja. Télen ezt a gépet használom, a nagy melegbe pedig akár a konyhapulton is elkészül a finom házi joghurtunk.

A géphez tartozik 7 db kis üveg amiben a joghurt készül, természetesen egyet már elhagytam az évek folyamán, sima befőttes üveggel helyettestettem
 Hozzávalók:
  • 1,2-1,3 liter házi tej (ennyi fér bele a fenti üvegekbe összesen) - jelen esetben kecsketej, már a saját :)
  • egy kis doboz élőflórás natúr joghurt
A tejet felraktam forralni. Nem hagytam zubogni, csak addig melegítettem míg a teteje elkezdett bőrösödni és az edény oldalán elkezdett gyöngyözni a tej (kb. 80-85 fok). Majd visszahűtöttem kéz melegre (kb. 30-40 fok)
Én most Bakony joghurt plusz élőflórás joghurtot használtam, de bármely más márkával is működik. Csak az a lényeg, hogy élőflórás és natúr legyen.
A kis üvegekben szétosztottam egyenlően a joghurtot. De úgy is lehet készíteni, hogy a tejbe elkavarjuk a doboz joghurtot és utána öntjük szét üvegekbe.
A lehűtött tejet szétosztottam az üvegekre, majd a joghurttal simára kavartam az összeset.
Ráraktam a tetőket, belehelyeztem a gépbe és bekapcsoltam (már olvastam olyat is, hogy nem teszik fel a kis üvegek tetejét, de még nem próbáltam ki). Általában este szoktam készíteni és reggelig a gépben hagyom. Reggel aztán átpakolom az összeset a hűtőbe.
A következő adagot már a saját joghurtommal fogom beoltani.
Ha valaki nagyobb tételben szeretne joghurtot készíteni, Noéminál nagyon jó fényképes leírást talál sok praktikus tanáccsal.

Természetesen az elkészült kecsketejes joghurtot ki kellett próbálnunk. Szedtem epret a fóliában, ezt feldaraboltam kis tálakba, ráöntöttem mindegyikre egy-egy kis üveg joghurtot és megbolondítottam 1-2 evőkanál mézzel. Natúron is finom, de így megspékelve isteni lett :)))











4 megjegyzés:

SzilviaA írta...

Ez nagyon guszta lett, biztos finom is :)

Susula írta...

Lidike drága, pont mint a lekvárokat: kosár pokróccal, párnával, hűtőtáska, ágyneműtartó, vetett ágy paplannal... Meg befőttesüveg. Neked ugyan már van készüléked, de hátha még többet szeretnél készíteni! Meg ötletek másoknak is, energiatakarékosan. Nagyon szép lett, amit készítettél!

Annamarie írta...

Hú de jól néz ki, ügyes vagy, és biztos nagyon finom is!

Beszter írta...

Szia Lidike!

Télen én úgy szoktam, hogy este egy fazékba meleg vizet teszek, ebbe állítom befőttes üvegben a beoltott tejet, majd ahogy Susula is írta, bebugyolálom. Reggelig jól tartja a meleget:)

De legeslegjobban akkor sikerül, ha anyukámnál vagyunk és este feltesszük z üveget a lezárt cserépkályha tetejére.

Irigyellek picit a saját tejért:)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...