2012. október 1., hétfő

Szilvásgombóc

Mióta kacérkodom az általam formázott és sütőben sütött kenyérsütéssel teljesen felbátorodtam. Elkezdtem olyan ételeket készíteni amit eddig nem nagyon mertem. Ilyen volt a szilvás gombóc is. Itt leginkább az tartott vissza, hogy krumplifüggő, hogy mennyi lisztet tegyünk a gombóc tésztájába, mindenhol az olvasható, hogy amennyit felvesz. De honnan tudjam, hogy mennyi az annyi, mikor jó az állaga? Én nem olyan környezetben nőttem fel, ahol egyáltalán bármilyen tésztát gyúrtak, vagy süteményt készítettek volna, mióta Zolival együtt vagyok azóta mélyedtem el a témában. Szóval nekileselkedtem és teljesen büszke voltam magamra mikor elkészült.


Hozzávalók:
  • 1,3 kg krumpli
  • 60 dkg liszt
  • 2 db tojás
  • 2 ek zsír
  • szilva
  • cukor
  • őrölt fahéj 
  • 50 dkg zsemlemorzsa (csak azért ilyen sok, mert Zolikám jöttében-mentében evőkanállal kanalazta a kész morzsát, elmondása szerint imádja)
  • vaj vagy zsír
  • cukor
Még volt abból a krumpliból amit a kertben felszedtünk, abból készítettem. Megpucoltam, felkockáztam és sós vízben megfőztem. Utána krumplinyomón áttörtem és egy tálcán szétterítettem, hogy minél hamarabb kihűljön. Közben vajon lepirítottam a zsemlemorzsát és mikor levettem a tűzről akkor kavartam bele cukrot, kb. 7-8 evőkanállal. Illetve megmostam a szilvát, kimagvaltam és kettévágtam. Egy magas fazékban feltettem vizet főzni.
A kihűlt krumplit egy nagy keverőtálba borítottam, hozzáadtam a tojásokat, a sót és a zsírt és jól összeelegyítettem. Majd folyamatosan adagoltam hozzá a lisztet, először 40 dkg-ot, majd ahogy gyúrtam apránként adtam hozzá a többit, így végül 60 dkg liszttel gyúrtam ki a tésztát.
Lisztezett felületre borítottam, kb. fél centi vastagra nyújtottam a tésztát. A szilvának megfelelő négyzetekre vágtam fel, mindegyik közepére tettem egyet és egy kiskanál fahéjas cukorral meghintettem (Zoltán szerint nem szabad sajnálni), és megpróbáltam szép gombócokat formázni.
Amikor már gyöngyözött a víz a fazékban akkor raktam bele óvatosan a gombócokat (egyszerre csak 4-5 darabot), és amikor feljött a víz tetejére még 2-3 percet hagytam főzni.
A kész gombócokat átraktam a zsemlemorzsára, addig hagytam pihenni míg beleraktam a fazékba a következő adagot majd óvatosan beleforgattam a morzsába. Külön kiszedtem a készeket egy tálba, ekkor pár darab ki is szakadt, mert nem bírta az egymásra rakott súlyt. De főzés közben egy sem szakadt ki :)
Végül még készült a maradék tésztából egy kis nudli is.
Zoltán szerint minden héten lehetne ilyet csinálni, annyira ízlett neki, de annyi könnyítést kaptam, hogy nem ragaszkodik ő a szilvás változathoz, jó lesz a sima nudli is :)



4 megjegyzés:

Barackos írta...

De ügyes vagy! Én is szeretem a szilvás gombócot, kéne is csinálni!

Eszter'

Juhmeli írta...

Gratulálok az újabb elsőkhöz! Nagyon gusztára sikerült. Nálunk az elmúlt hónapban minden héten készítettem, mi is szeretjük nagyon.

Unknown írta...

Gratulálok hozzá :) Nálunk is nagy szerelem. Párom kérésére én gnocchikat is szoktam csinálni. Fokhagymás, chilis tejszínöntettel világbajnok :)

Mazsianyu írta...

Ha szeretitek a mákot, akkor mindenképpen próbáljátok ki a mákba hempergetett szilvás gombócot!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...