2015. április 27., hétfő

Filagória környéke alakulóban


Az elmúlt hetekben elég sokat alakult a filagória környezete. Sikerült tető alá hozni a nyúlházat. Igaz az ablakok és az ajtók még nem készültek el, de egyenlőre annyira elbarikádoztuk azok helyét, hogy ne jusson be senki nem oda való. Készült már két nyúlól is, amelyekben a két ott lakó nyuszimama a hétvégén az elmúlt napokban le is ellett. Ezeket a nyuszikat Géza bácsi hozta mikor utoljára nálunk járt, vemhesen kerültek hozzánk. Átmenetileg ők is a baromfik és a kecskék közé lettek lerakva, elég jól érezték magukat a szabadságban, de tudtuk, hogy minél hamarabb ólba kell kerülniük nehogy a többi jószág közé fialjanak le.



Elkészültek a magas ágyások is amelyek téglából lettek felrakva. Még tavaly készült az első amely a malacól oldalához lett építve. Idén pedig egyet a kemence oldalához, egyet pedig az elejéhez raktunk melyeket különféle fűszernövényekkel ültettünk be. Gáza bácsi hozott párfélét amelyből nekik otthon több volt, citromfű, borsmenta, kakukkfű, szurokfű, macskamenta (na ezt inkább a macsekoknak), snidling stb. Illetve a kertben kiástuk a zsálya bokrokat és azok is ide kerültek.




A szénatároló és a nyúlház előtti placc betonkövei fel lettek szedve (mondanom se kell, hogy a medencémnek ez volt a helye nyáron, idén mi lesz fogalmam sincs, mert már nemigen jut eszembe hely ahova fel tudnánk állítani) és egy közlekedő járdát betonoztak a fiúk összekötve ezeket a kemencével illetve a szénatárolótól kivezetve a járdáig egy járat, hogy csapadékos időben ne a sárban kelljen majd hordani a szénát a jószágnak. Az így kialakított járda körül fűmagot szórtunk el a földre hátha kinőne és lenne szép zöld gyep, ennek reményében locsoljuk is rendesen. A felszedett betonlapok pedig a kertbe vannak/lesznek lerakva kerti útnak (mert onnan pedig a tégla lett felszedve a magas ágyások miatt).





Még be kellene fejezni a nyusziházat, a kemencén és a filagórián is van még munka illetve a kerti bútorokat is meg kell még csinálni. Remélem idén ezeket sikerül megcsinálni és legalább ez a rész rendben lesz. Egyenlőre míg nincs bútor és már jó az idő így Zoli kiköltöztette a műhelyét a filagória alá, legalább itt elfér mikor nagyobb darabbal dolgozik.


A munka hősei :)


2 megjegyzés:

Muskátli Büfé írta...

Jó sokat dolgoztok, de meg is van az eredménye!!!! Szépülés - bővülés :)

Aranyalma írta...

Nagyon takaros lett, jól megdolgoztatok érte.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...