Nem panaszkodhatom, idén elég szépen terem az uborkánk. Egy kis spájzpakolást követően tavalyról leltem 8 nagy üvegnyi kovászos uborkát, így nem vagyok kétségbe esve, hogy nem lesz télire, bátrabban próbálok ki újabb recepteket. Idén már készült kovászos uborka azonnali felhasználásra, ecetes uborka de ekkor még nagyobb darabokból illetve utoljára uborka salátának raktam el hét üveggel.
Az utoljára leszedett adagot három felé szortíroztam, a közepes és ducibb darabokból újabb két nagy üveggel készítettem elő kovászos uborkának (hát igen, látszik, hogy mi a favorit nálunk) és jelenleg kint a kertben érlelődnek a napon. A kisebb és vékonyabb darabokból megint ecetes uborka készült, idén már másodjára. Az az igazság, hogy ez a recept még első próbálkozás, igazi édesebb ecetes uborka után keresgéltem a neten és ez a recept tetszett meg a legjobban. Így egyenlőre csak az elkészítésről tudok írni, az állagról és az ízéről csak később, majd az első kóstolók után tudok referálni. A harmadik adag nagyobb uborkákat pedig hidegen raktam el mindenféle hőkezelés nélkül. Ezt már régebben ki szerettem volna próbálni, erre a receptre esett a választásom, végül is 4 üveggel lett, próbának jó lesz. Főleg azért is kíváncsi leszek, hogy mennyire lesz tartós, mert olyan nagyok voltak az uborkák, hogy inkább vastagabb karikára szeletelve kerültek az üvegekbe. Így ezek tartósságáról is csak később fogok tudni referálni.
Ecetes uborka télire
Hozzávalók:
- apróbb uborka (nem mértem meg, illetve nekem sem azok a kifejezetten apró uborkáim voltak, inkább hosszabbak és vékonyabbak)
- fűszerek: kapor, mustármag, koriander mag, szemes bors, fűszerkömény, babérlevél (de még lehet más is, lásd az eredeti leírást)
- 2,5 liter víz
- 1 liter 10% ecet (én 0,5 liter 20%-osat használtam)
- 4 ek só
- 1 kg cukor
A felöntőlé erre a két üvegre sok volt, jó az egyharmada megmaradt.
Uborka savanyítása hidegen
Hozzávalók:
- uborka (nekem most szeletelve)
- fűszerek: kapor, mustármag, koriander mag, szemes bors, fűszerkömény, babérlevél (de még lehet más is, lásd az eredeti leírást)
- 2 ek cukor
- 1 csapott ek só
- 30 ml 20%-os ecet
- fél mokkáskanál borkén (egy pici hideg vízben előtte felkevertem és úgy adtam hozzá)
- víz a felöntéshez
Izgalmas :)
2 megjegyzés:
Az egészes uborka csak a forrázással van tartósítva és dunsztolással? Így is eláll?
Amikor belerakom a felforrt vízbe az uborkát az alatt még ég a láng és addig hagyom benne míg a színe meg nem változik. Így nehéz leírni de amikor csinálod rögtön látod, hogy miről beszélek. Eddig még nincs semmi baja.
Idén egy 30 literes hordóba bekavartam a dobálós savanyúság levét is és abba csak uborkát raktam. Pont valamelyik nap néztem bele, pompásan néz ki és isteni illata van :)
Megjegyzés küldése