2016. március 30., szerda

Húsvéti eszem-iszom


Az elmúlt évekre visszatekintve már hagyomány lett nálunk a húsvéti büféasztal. Úgy látszik ettől már nem nagyon tudok elszakadni :) Megint elkészítettem a szokásos hidegtálat mindenféle finom falatokkal, illetve egy kisebb tányérral is készült amit a szomszédba Erzsike néniéknek adtam át. Sütöttem két fonott kalácsot hat szálból fonva, büszke is voltam magamra mert emlékezetből csináltam a fonást. Sütöttem egy zsúrkenyeret ha valaki szendvicsre vágyna, vagy ha kenyeret szeretne enni a készülő pörkölt mellé. Egy picit megsült de az ízén nem rontott semmit. Tavaly oly népszerű töltött kalács sem maradhatott ki a sorból, idén is ez volt a legkelendőbb. Sütemény készítésre már nem volt időm de azért egy sárga túrót még csak elkészítettem. Illetve idén még egy plusz tállal kiegészítettem a büféasztalt. Erre a tálra házi készítésű finomságok kerültek. Volt rajta négyféle kecskesajt (natúr, kapros-fokhagymás, fekete olívabogyós és csilis extrákkal), pár hete készített szalámiból vágtam szeleteket, illetve a két hete vágott disznóból tettem félre egy kilónyi tarját amiből főtt, füstölt tarját készítettem (erről hozom majd a készítés menetét), ebből is szeltem a tányérra.


szomszédba, Erzsike néniéknek készült tányér



Zsúrkenyér és a kalácsok
Sonkával, főtt tojással és szalámival töltött kalácsok
Sárga túró
Házilag készült finomságok tálja kecskesajttal, szalámival és főtt-füstölt tarjával

Bent az ebédlőben az asztalt szépen megterítettem, közben Zoli kint bográcsban kecske pörköltöt főzött illetve tárcsán kecskeoldalast sütött. A tárcsa új szerzemény, anyukámék vették neki a névnapjára és most avattuk fel. Azt hiszem imádni fogok rajta sütögetni :) Az oldalas után még egy kis karikára vágott krumplit és hagymát is sütöttünk a tárcsán az én kedvemért. A pörkölthöz még főztem krumplit is bent a konyhában.
Szóval bent szépen megterítettem, kimentem megnézni, hogy hogyan áll, erre kitalálta, hogy hordjak ki mindent mert úgyis kin töltjük a napot, ne kelljen már bemászkálni a lakásba. Ezzel a lendülettel ki is hordtam mindent a filagória alá. Nagyon jó idő volt ránk, jöttek vendégek szép számmal, ettek-ittak és meg is locsoltak páran így van rá esély, hogy idén sem hervadok el :)


Tárcsán sütött kecskeoldalas
Kecskepörkölt




5 megjegyzés:

Bodzás Vendégház írta...

Gyönyörű tálak, finom ételek, szépen kivitelezve. Gratulálok!

Holdgyöngy írta...

Csatlakozom.

Muskátli Büfé írta...

Lidike, idén is csodaszép büféasztalt állítottál össze!!!! (Hmm a meghívó valahol biztosan elkallódott :D :D :D ) Óriási gratula a kecskesajtokért (is)!!!! Szuper Gazdaasszony vagy!

Mr Eggs írta...

Szépen néznek ki.

Orsi írta...

Hűha, ez igazi terülj, terülj asztalkám! nagyon jól néznek ki és biztos vagyok benne, hogy nagyon finomak voltak :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...