2015. július 27., hétfő

Július végén a kert


Most már minden zölden burjánzik, főleg a gaz :) Az már biztos, hogy sem a hagyma, sem a répa nem jött be az idén. Nagyon kevés volt az eső, úgy látszik a locsolás sem volt neki elég. Jövőre ezeken elgondolkodunk, hogy egyáltalán érdemes lesz e elvetni őket.
A tököket folyamatosan szedjük és a padlizsán bokrokon is már nagy termések vannak. A céklában és a mángoldban egyáltalán nem csalódtunk, ezek minden évben hozzák a formájukat. A paradicsomok még most kezdenek el érni, igaz az előző évekhez képest ezek sem hozzák a csúcsformájukat. A paprikák és az uborkák pedig még csak most hozzák a terméseket. Mindkettőből kétszer kellett palántákat ültetni mert az első adagok kipusztultak, így bő egy hónap eltolódásban vagyunk velük. Mondjuk akkor sem leszek kétségbe esve ha egyetlen üveg lecsót sem tudok elrakni, mert tavalyról közel 70 üveggel maradt, ezzel kihúzzuk az elkövetkező évet. A karalábék meg még nagyon picik.
Idén már káposztát, brokkolit és karfiolt nem is ültettünk, mert ezekkel is befürödtünk állandóan, illetve krumplit a kiköltözésünk első kertes évében ültettünk először és utoljára mert túl kötött a talaj ami nálunk van és alig nőttek valamit akkor. Krumplit meg mindig szoktunk kapni Zoli apukájáétól, náluk homokos a talaj és gyönyörűre megnőnek.
A gyümölcsfák úgy néz ki az idén elég jól hozzák a terméseket. Az egyik régebbi barackfánk egyik nagy ága le is szakadt. Nem vettük észre, hogy baj lesz így időben nem lett alátámasztva. Otthagytuk az ágat, hogy a rajta lévő termések hátha beérnek még, mert félig van beszakadva, egy része még a fához kötődik. A nektarin fákon is a termések kezdenek pirosodni, de van olyan amelyiken még zöldek, ez egy későbbi fajta. Szilvánk is lesz rendesen illetve a téli körtefa is roskadozik, ha csak a felét kineveli már az is elég lesz. A kis vilmoskörte fánkon már több mint öt termés található, az előző években még csak egy illetve két termést hozott. Kezd serdülő korba lépni a kicsike :)
Pár helyen dísztökök kezdtek el nőni, a mályvafáról és a fűzfáról is lopótökök lógnak :) Illetve az első év, hogy az egyik trombita virág elkezdett virágozni, igaz a másik még mindig nem akar magából mutatni semmit.
Jövőre azt tervezzük, hogy csak a fél kertet ültetjük be. Ennyivel a többi munka mellett jobban el fogunk boldogulni. Illetve megcsináljuk a már évek óta tervezett csöpögtető rendszert amely a kiültetett palánták töveinél fog húzódni, így talán nagyobb esélyünk van egy normálisabb terméshozamra. De mi azért ennek az ideinek is nagyon örülünk :)








Ennek a barackfának van letörve az egyik ága rajta a sok terméssel








Az idei első uborka és füge termések, na meg pár padlizsán


1 megjegyzés:

Gandalf írta...

Szia!

Ami azt illeti, nálunk is roskadoznak a gyümölcsfák. És tavaly előtt nálunk is előfordult, hogy leszakadt az egyik almafa ága. Akkor alátámasztottuk, és szépen kinevelte a gyümölcsöket. Amikor már nem volt rajta súly még feljebb engedtük az ágat, s szépen rendbe jött. Ma is roskadozik. :)
A kerttel pontosan így jártunk mi is. Az eredeti felére csökkentettük a méretét, a többit fűnyíróval tartom rendben, illetve ültettünk néhány gyümölcsfát. A mostani méret tökéletesen megfelel, könnyen rendben is tudjuk tartani, de párom már szövögeti a terveket, miszerint jövőre megint kicsit nagyobbat szeretne. Meglátjuk...

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...