2013. november 15., péntek

Hogyan NE készítsünk befőttet

Csak, hogy lássátok, nálunk sem fenékig tejfel minden :) Azért mi is tudunk ezerrel bénázni, főleg én.
Leszedtük a téli körtefáról a termést (már ami még rajta volt, mert ennek a fának sem kedvezett az idei időjárás). Annak rendje és módja szerint megtisztogattam a gyümölcsöket, megmostam, üvegekbe pakoltam, tettem bele édesítőt, tartósítót és felöntöttem vízzel. Mindet lezártam és bepakoltam az egészet legnagyobb fazekamba.


Eddig minden úgy történt ahogy a nagykönyvben meg van írva. Csakhogy ekkor már este kilenc óra volt. A fazekat felöntöttem vízzel és felraktam a tűzhelyre dunsztolni. Én meg elvonultam tévét nézni, gondoltam, hogy ezt az 1-1,5 órácskát csak kihúzom valahogy. Hát nem ez történt. Annak rendje és módja szerint elaludtam és hajnali fél négykor riadtam fel, hogy nem zártam le a tűzhelyet. Én még ilyen fürgén nem ugrottam ki az ágyból. Bent a szobában még nem éreztem semmit de mikor kinyitottam a konyhába vezető ajtót, akkor már igen. Állt a gőz az egész helységben, alig láttam valamit és rendesen égett szag terjengett. Gyorsan elzártam a tűzhelyet, kinyitottam az ablakokat és a bejárati ajtót. Na ekkor a bent alvó macskám úgy lőtt ki az ajtón mintha valami vadállat kergetné kifele. Szegény már jól be lehetett rezelve. Máskor reggelente alig tudom kipakolni a lakásból. Zolikát is felébresztettem és kivitettem vele a fazekat az udvarra mert én aztán nem mertem megfogni. Hült egy kicsit majd felnyitottam a tetejét.




Azon csodálkoztam, hogy egy befőtt sem robbant fel az éjszaka folyamán. nem pocsékolunk elv alapján a befőttes üvegek tartalmát megkapták a malacok és a tyúkok én meg hétvégén megpróbálom a fazekat megmenteni. ha nem sikerül akkor majd készül belőle valamilyen kerti dekoráció.

4 megjegyzés:

mancoka kertje írta...

Hűha!!! Még szerencse hogy nem lett nagyobb baj belőle! Ilyenek vagyunk, sajnos nem tudunk egyfélét csinálni egyszerre. Gondolom, a legközelebbi adagot ott fogod őrizni a konyhában.

SzilviaA írta...

Részvétem a sok kárba veszett munka miatt, hiszen a körte pótolható, ilyenkor az ember leginkább az időt sajnálja, amit a pucolással-vágással töltött. Én egy ottfelejtett piríróssal gyújtottam fel kishíjján a konyhát pár éve, elromlott a minigrill időzítője, ezért nem csörgött hogy kész, nekem pedig teljesen kiment a fejemből. Addigra már lángolt a gép belseje - elég ijesztő volt. Dehát előfordul az ilyesmi...

Lidike írta...

Hát biztos, hogy előfordul az ilyen, csak nálam már nem először. Volt, hogy a malackás víz főtt egész éjszaka kinti gázrezsón, vagy éppen a sütőben felejtett tepsis krumpli sült egy éjen át. Mindegyikben volt egy közös pont, hogy este lettek felrakva/berakva és mi a fáradtságtól szépen beszunyókáltunk. Na azt hiszem ez a befőzés az a pont, hogy eldöntöttem, este nyolc után nem kezdek sem főzni, sem sütni, mert eddig szerencsém volt, hogy nem gyújtottam fel a házat. Vagy legalább is nem hagyom ott, de ha otthagyom akkor kapcsolom ki a gázt azonnal :)

Sylvia írta...

Szia !
Én a nyáron majdnem ugyanígy jártam a cseresznyebefőttel - szerencsém volt, még meg tudtam menteni mindent, igaz, ráment néhány óra, míg a lábos újra normális lett ! Jó tanulság volt, ezentúl biztosan jobban fogok vigyázni ! (legalábbis megpróbálok :-D ).

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...