2014. március 17., hétfő

Első fűszeres kecskesajtjaim


Jó egy hónapja kivettem a fagyasztóból az utolsó adag kecsketejet (ezt írtam a füstölt sajtnál is, de utánna még gyűjtögettem egy kicsit), hogy elkészítsem az első fűszeres sajtjainkat, mert eddig csak natúr készült. Nem volt sok, összesen 6,6 liter, de még ezt is ketté szedtem, hogy legalább kétféle ízesítést is ki tudjak próbálni. Rengeteg fajta fűszerrel lehet ízesíteni a sajtot, alig bírtam kiválasztani kétféle variációt. Végül az egyik adag sima fokhagyma ízestést kapott, míg a másik lila hagyma és fűszerkömény keverékét.

Míg a tejet olvasztottam, melegítettem a tűzhelyen (majdnem takarék lángon, nehogy túlmelegedjen), addig előkészítettem a fűszereket. A fokhagymát és a lila hagymát is nagyon apróra feldaraboltam. Utána Zoltánom a mozsárban durvára törte az egész köménymagot. A fűszeres sajtot ugyanúgy kell készíteni mint a natúr sajtot, abban tér el, hogy a savótól leszűrt alvadékot kell befűszerezni és úgy kirakni formákba. Még előző este két négyszögletes vajas dobozból gyártottunk sajtformát, én körbe az oldalát és az alját bejelölgettem alkoholos filccel, Zoli meg egy vékony heggyel fúrta ki rajta a lyukakat. A tetejüket pedig akkorára vágtuk körbe, hogy a dobozba beleilleszkedjenek.

Ezeket a sajtokat is egy napig csöpögtettem, majd 2 órát sófürdőben töltöttek (nem mertem többet, mert ezek kisebb súlyúak voltak mint az előzőek). Egy hét érést kivárva kóstoltuk meg, isteni finomak lettek. A lila hagymás-köményesnek olyan íze volt mintha körözöttet ettünk volna. Anyáék szerint túlzásba vittem a hagyma mennyiségét mindkét fajtánál (1-1 kisebb fejjel használtam mindkét hagymából), de Zolinak és az apukájának pedig pont ez az erőteljesebb íz tetszett. Majd ha lesz mivel kísérleteznem már, akkor kipróbálom különböző mennyiségekkel is. Úgy volt, hogy mindkét fajtából fele-fele részt meg is füstölünk, hogy összehasonlítsuk a natúrhoz, de annyira belefeledkeztünk az elfogyasztásába, illetve adogattam belőle kóstolónak is, hogy már nem volt mit megfüstölni.

Most már tényleg nincs egy csepp tej sem, Hercegnő elapasztotta az utolsó cseppig. Április első harmadában várható mindkettő kecskénél az ellés (elvileg négy nap különbséggel), ha minden jól megy akkor nyolc hétig még a kicsinyeiké lesz a tej és utána mikor leválasztjuk őket akkor már két kecske tejével fogok tudni garázdálkodni :)








6 megjegyzés:

Holdgyöngy írta...

Jót nevettem a füstölés elmaradásán, finom lehetett a sajt. Ügyes vagy.

Muskátli Büfé írta...

Nagyon szépek lettek! Gratula (biztos finom is:)

BoGyo írta...

Nagyon guszták!!

Bartush írta...

Ügyes vagy! Ahogy a férjem mondaná, nincs olyan, hogy túl sok hagyma. :-)

Lidike írta...

Köszönöm nektek. Még nagyon gyerekcipőben járok, de remélem már júniustól lesz mivel kísérletezgetnem :)

Unknown írta...

Nagyon jól néznek ki!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...