2013. július 30., kedd

Laskatök üvegbe zárva


A zöldbab után elérkezett gyalult tök ideje is, hogy fagyasztó helyett (még mindig helyhiánnyal küszködök) üvegbe landoljon. Elég nehéz volt bármit is találnom a neten ezzel kapcsolatban, ami volt az nekem egy kicsit túl volt bonyolítva. Én az egyszerűbb dolgok híve vagyok. Így megint felhívtam Zoli nővérét és természetesen ilyet is rakott már el. A recept csak annyi volt, hogy a gyalult tököt forgassam össze sóval, borkősavval, és ízlés szerinti ecettel. Borkősavam nem volt (és szerintem még nem is vettem sosem), helyette citromsavat használtam (gondolom leginkább a színmegtartás miatt kellhet bele, de ezt még nyomozom), az ecetet pedig kihagytam, mert nem akartam, hogy nagyon ecetes legyen (mi nem szoktuk sem a levest, sem a főzeléket ecetezni).


Hozzávalók:
  • gyalult tök
  • gyalult tök kilójaként 1 evőkanál só
  • gyalult tök kilójaként 1 késhegynyi citromsav (vagy borkősav)
  • nátrium benzoát (kilónként fél teáskanál)
  • (ízlés szerinti ecet amit én most kihagytam) 
A tököt nagyobb darabokra vágtam, kiszedtem  belsejét és megpucoltam. Majd mikor mindegyikkel ezt végigcsináltam jöhetett a gyalulás. Jó kis adag lett belőle, összesen hat kiló volt a gyalult tök. Ezt egy nagy fazékba raktam, majd jól összeforgattam a sóval és a citromsavval. A biztonság kedvéért én tettem hozzá tartósító szert is, ezt egy pici meleg vízben feloldottam és úgy raktam a tökhöz. A fazekat lezártam és beraktam a spájzba (bármilyen hűvös hely megteszi) egy napra, hogy levet eresszen. Azért többször megforgattam míg állt.



Másnap jól kimosott üvegekbe szép lazán belepakoltam a tököt és felöntöttem a saját levével. Mielőtt lezártam az üvegeket tettem rá fóliát is majd bepakoltam a spájzba a polcra. Az első adag kb. másfél hete készült el, szép fehér az üvegben, még nem látom, hogy probléma lenne vele. Majd ha kibontottam az első üveggel leírom a tapasztalataimat.



4 megjegyzés:

Seafalcon írta...

Megköszönném, ha megírnád a tapasztalatokat.
Holnap tennék én is el, de a bajom az, amit te is írtál: nincs semmi a neten, ami8 használható lenne!

Lidike írta...

Kedves Seafalcon!
Nekem nagyon bejött ez a recept, volt olyan üveggel amit 1 év után bontottam ki és sem ízre, sem színre nem történt elváltozás. Idén is így raktam el minden tököt. Főzés előtt ha nagyon ecetesnek érzed akkor előtte jól át kell mosni.

Éva írta...

Épp azt akartam kérdezni, hogy át kell mosni főzés előtt? A levét nem haasználjuk fel ezek szerint.


Lidike írta...

Éva!
Én nem szoktam mert nem szeretem benne az ecetet, a párom meg ha ecetesen szereti azt utólag is belerakhatja :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...