2013. május 12., vasárnap

Bárcsak ne jött volna az eső


Már olyan szép volt a kertünk, meg is dolgoztunk érte. Az elmúlt 5-6 hétben (olyan sok ideje, hogy már követni sem tudtam) egy csepp, annyi eső sem esett, így minden nap munka után locsoltunk ameddig be nem sötétedett. Sokszor reménykedtünk, hogy hátha most, de mindig elkerült minket. De nem hagytuk magunkat, kapáltuk a gazt (annak bezzeg nem kell eső), a májusi salátát már ettük, olyan szép nagyra nőtt, a hagyma és a zöldborsó már lábszárközépig ért. Kiültettük a tököket és az uborka palántákat is. Vennünk kellett paradicsom, paprika és padlizsán palántákat (a fóliában nem nőttek meg magról, biztos a nagy meleg miatt), azok is a helyükre kerültek. A fű már kezdett pofásodni és a fűszernövények gyönyörű bokorrá nőttek (amik már tavaly is a földben voltak). Csütörtökön levendula palántákat is vettünk amik a kerti kis út mentén lettek elültetve.







És akkor ma 1 óra alatt minden romba dőlt. Egy kis gyenge záporral kezdődött minden, még beszéltük is Zolival, hogy ez a kis eső nem sokat fog a földnek jelenteni. Egyszer csak valami nagyon elkezdte verni a tetőt és egy pillanat alatt a kis zápor átváltott ömlő esőbe és ránk szakadt a jég. Megrökönyödve álltam a hátsó ajtónál, meggy nagyságú jég zuhogott és percek alatt beterített mindent. Én még ilyet csak a tévében láttam a híradóban, sosem gondoltam, hogy velünk is megeshet, mert minket minden ilyen elkerült állandóan. Percek alatt beterítette a jég a földet, minden fehér lett. Negyedórát vagy félórát tartott, nem tudom, teljesen készen lettem. Mindent szétvert amit csak tudott. Ha nem látom a saját szememmel, el sem hiszem. A jég nagy részét a zuhogó eső elmosta.










Nem tudjuk még, hogy mi minden pusztult ki, mennyit tud kiheverni a kert. Gondolom az elkövetkező napokban hetekben minden kiderül. Illetve amit látunk, hogy már nem menthető azt valahogy pótolni kell valahogy.


6 megjegyzés:

Annamarie írta...

Hú, de sajnálom. Erre mifelénk szép idő volt ma, igaz, előtte egy teljes napig esett, de csendesen. Pedig mi is felkészültünk a jeges égi áldásra, betakargattuk az autók szélvédőjét :-) Nekem mondjuk nem lett volna mit elverjen, mert még mindig semmi nincs a kertben.

HP írta...

Én is nagyon sajnálom! Remélem azért sok mindent kihever a kertetek. Rossz nézni ezt a sok jeget. Nálunk se volt túl jó idő, orkán erejű szél fújt, de csapadék az nem esett semmi. Nehéz ez a mezőgazdaság, egy csomó dolog tönkreteheti a munkánkat.

Lidike írta...

Szégyen, nem szégyen én tegnap már kibőgtem magamat. Ma reggel a kert egyharmadáig mentünk le de vissza is fordultunk. Mindent szét vert a jég, a gyümölcsök úgy néznek ki mintha megfagytak volna. Tudom, hogy ez benne van a pakliban, de mióta kb. 4-5 éve kiköltöztünk ilyen még nem történt. De bent a városban mikor még a bérházban laktam, akkor sem találkoztam ilyennel. Ma munka után megyünk magokat vásárólni, hétvégén pedig a piacra palántákat venni. Talán lesz valami az idén is a kertből. Próbálkozunk, hogy minél többet sikerüljön kihozni a helyzetből.

SzilviaA írta...

Drukkolok, hogy minél több növény regenerálódjon! Nálunk 1987-ben volt nagy jégeső, akkor tojás nagyságű jegek estek a háztetőnk is tönkre ment. Annak kell örülni ami megmaradt, reméljük idén már nem lesz több ilyen meglepetés.

Muskátli Büfé írta...

Borzalmas érzés látni, hogy percek alatt semmisül meg a kemény munka eredménye. Drukkolok, hogy a minél kevesebb növényt kelljen pótolni. Remélem, a természet más módon visszaadja azt, amit most elvett!

kovtama írta...

Sajnálom:( én is félek, mikor lesz egyszer nálunk is hasonló, eddig elkerült. remélem rendbe tudjátok tenni a nagyját.:(

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...