2013. március 11., hétfő

Dolgos hét áll mögöttünk

Nagyon sok mindent sikerült megcsinálni, hála volt hozzá segítség is. Zoli most éppen még itthon van, mert egy betegség ledöntötte a lábáról, úgy néz ki a héten már minden rendben lesz vele és jövőhéttől úton lesz megint. Eljött hozzánk az apukája, hogy segítsen neki.
Hétköznap két menetben le lett vágva a maradék kacsa, kakas és japánkakas. Anyáék is jöttek pucolni, vittek is belőle. Így most meg lett csappantva a baromfiállomány. Megmaradt egy néma és vadkacsapár, ők külön lettek rakva, a néma kacsa már rakja a tojásokat.


A tyúkoknál és a  japánoknál is 2-3 kakas maradt meg, bőven elég ennyi csaj közé. Most már több a helyük, és szép számmal adják a tojásokat is. Volt olyan nap, hogy 9 db tyúktojást szedtem össze, és 2-3 japántojást. Van miből süteményt sütni és a száraztésztát is lehet gyártani.







Csütörtökön és pénteken a kert egy része fel lett rotációzva és jó pár féle dolog el lett vetve. Zöldborsó, hagymák, salátafélék, retkek, stb. Az eprek és a sóska egyre jobban mutatja magát. Sóskát ia idén újra kell ültetni, mert már 3-4 éve szedjük ugyanarról a helyről, most már be kell újítani. A fóliában lévő terület is fel lett ásva, itt párszor meg lett locsolva a föld, mert eléggé száraz. Ez még beültetésre vár, de a már elültetett hónapos reteknek a sorjai szépen látszódnak. A zellergumók még nem bújtak elő, de a tavaly év végén elültetett levendula sem akar kibújni a földből. A végén kénytelen leszek levendula palántát beszerezni.

Eper
Zöldborsó és hagymák
Saláták, retkek, stb.
Sóska

Fólia oldalában az eper
Fóliában a hónapos retek
Pénteken még elültettük azt a fenyőfát ami még karácsony után anyáéknál a bérházban rakta ki valaki. Gyökeres fenyő és szépen bele volt állítva egy vödörbe. Apa levitte a pincébe, majd Zoli hazahozta hozzánk ahogy volt rá ideje. Eddig a nyári konyhában volt elszállásolva, olykor locsolgattam. Most ő is kikerült a helyére. Az ültetés időzítése nagyon tuti volt, péntek délutántól megérkezett az első tavaszi zápor-zivatar, úgyhogy kint a kertben minden jól meg lett locsolva. Szombaton és vasárnap is folytatódott az esőzés, de már nem olyan intenzíven mint pénteken.


Pénteken ástunk fel egy vödör csicsókát is, vagyis csak felhúztunk egy tővel és egy vödörnyi volt alatta. Sütöttem egy tepsinyi vegye zöldséget (csicsóka mellett volt hagyma, zöldbab és zöldborsó; mind saját termés) belőle, adtam egy kedves munkatársamnak egy zacskónyit a maradékot pedig megfőztem a tyúkok nagy örömére, csak úgy falták.


Szombaton elkezdtük a pincét kipakolni, mert a lent tárolt zöldségek egy része elkezdett penészedni. A tököket megkapták a tyúkok és a japánok, nagy örömükre. A két láda céklát pedig átválogatás után megfőztük, majd darabolás következett, estére pedig a levet is elkészítettük rá. Egy fél hordónyi lett (kb. 15 liter), úgyhogy most már erre is lehet rájárni.






Vasárnap az összes gyümölcsfa meg lett metszve, valamelyikről óriási ágakat vágtak le, amik még tavaly hasadtak ketté a sok gyümölcs súlya alatt. Az ifjú fáknál pedig, hogy az ágak oldalra nőjenek és ne felfelé, fából csináltak ékféleséget (nem jut eszembe más szó rá), ami az ágakat minél jobban nyomja oldalra. Majd végül minden fa le lett permetezve, először az idén.







És végül egy kép a munka hőseiről :)



4 megjegyzés:

Lizi írta...

Úgy szeretem olvasni,micsoda lendülettel vágtok bele a munkákba!
A némakacsa tojód mennyi idős?Az enyém sajnos még nem tojik...

Lidike írta...

A tojó nincs egy éves, tavaly nálunk kelt ki. A magokat nem felejtettem ám neked küldeni csak még nem volt rá érkezésem, de rajta vagyok az ügyön :)

Muskátli Büfé írta...

Nagyon szépen álltok!

Lidike írta...

Köszönjük:) Csak most attól cidrizek egy kicsit, hogy az érkező havacska és mínuszok nehogy kárba tegyék az egészet. De tavaly is ilyen tájt kezdtünk ültetni és akkor is fagyott még utána, akkor nem történt nagyobb gond.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...