2014. május 8., csütörtök

Kerti híradó

A gazda munka után sétál fel a kertből :)

A sok állatszaporulat mellett azért a kerttel is törődünk. Csak nem annyit amennyit kellene. Kezdem belátni, hogy munka és ennyi jószág mellett már minden a fejünkre nőtt. Természetesen a helyet is kezdjük kinőni.
Elmúlt pár nap elég jó volt eső szempontjából, minden nap esett egy kicsi. Egyszer volt egy kis ijedelem, mert az esővel jég is jött, de hála csak pár percig tartott. Az biztos, hogy a gyümölcsfák kis termésein meglátszik (már felfedeztük), a sóskát is megtépázta de egyenlőre máson nem látjuk (még a szőlőn sem).



Tavalyról földben maradt sóska, torma, menta, lucerna már szépen burjánzik. Vagyis a lucerna csak burjánzott mert le lett kaszálva azóta. A sóskát remélem a hétvégén már le tudom szedni, mert már fel is magzott. Zoli permetezte a gyümölcsfákat és ezért nem tudtam eddig. Vagyis egyszer egy nagyobb tállal sikeredett, így elraktam a fagyasztóba az első adag sóskát már :) Mentát le kellene vágnom, mert kiirtásra van szegény ítélve. A 20 tő amit ültettünk anno teljesen elburjánzott, szegény eprektől veszi el a helyet. Gondoltam csinálok egy kis mentaszörpöt belőle, a többit pedig felfakasztom csokrokban különböző helyekre szárítani. Azért marad még menta, mert egyik pillanatról a másikra megjelent a fólia mögötti részen, számunkra egy nagy talány, hogy hogyan került oda, a kert egy másik végébe.


Az idén vetett borsó, az elduggatott hagyma is kezd pofás látványt mutatni. Már felfedeztem a répát és a kaprot, de a retek és a cékla még nem nagyon akarja megmutatni magát. Sikerült elvetnünk a zöldbabot is egy hosszabb sorba és minden szabad területre takarmányrépa magot szórunk, hogy legyen majd finomsága a jószágnak. Egy-két cukkinit is sikerült már kiültetnünk, a többi még várja a sorát. A szomszéd Józsi bácsitól kaptunk egy ládányi eperpalántát, mert kiegyelte a sajátját, került belőle a mi epreink közé, a pöszméte bokrok alá, a fólia elé autógumiba és egy kiszuperált centrifugába ültetve. Hogy mért oda, azt ne kérdezzétek, mert mi magunk sem tudjuk :) Lassan salátát is tépkedhetünk, már szépen zöldellnek.




A fóliában szépen nő a retek és az újhagyma. Már rendesen rájárunk, reggelenként akinek eszébe jut felhúzgál pár darabot. A palánták is bent sorakoznak ültetésre várva. Vennünk is kellett, mert pl a paprika palánták olyan satnyán néztek ki, nagyon gyenge lett a száruk és borulnak minden felé. Ez leginkább a mi hibánk, mert a palánta nevelés nem csak annyiból áll, hogy elültetem a magot és locsolgatom, hanem figyelni kell, amikor már nőtt valamennyit akkor átültetni, nem árt neki egy kis tápoldat sem. De hát nálunk az időhiány miatt (biztos unjátok már, hogy mindig erre hivatkozok) mindez elmaradt, így a palántáink sem egy top képet mutatnak. Elhatároztam, hogy idén télen mikor már minden nagyobb munka lecsengett beleásom magam a palántanevelés varázslatos világába :)



A gyümölcsfákon megjelentek a pici termések :) Ahogy elnézegetem a fákat lesz termésünk bőven, azt nem tudom még, hogy az a két barackfa amin tavaly egy szem gyümölcs sem volt az az idén hogyan fogja bírni, még nem láttam rajta semmit :( Pedig azelőtti években csak úgy ontotta magából a szép barackokat. Az elmúlt években ültetett fákról is lesz már mit szedni idén. A kertbe már nem is lesz több fa rakva, mert ha ezek is megnőnek akkor teljesen be fogják árnyékolni és nem lesz hol termelni zöldségeket. Most már csak arra kell vigyáznunk nehogy valami kártékony bogár vagy gomba, vagy valami egyéb rosszaság megtámadja a szépséges terméseinket :)






A jó múltkorában írtam, hogy a rotációs kapánk felmondta a szolgálatot használat közben, durrant egy jó nagyot utoljára. Nem tudtuk, hogy mi lesz, vadi újba nem akartunk beinvesztálni, a régi javítása kérdéses volt. De hála megoldódott a probléma. Apukám révén az egyik barátjától, aki fóliás zöldségtermesztéssel foglalkozott, sikerült megvenni a 8 éves Honda, hat késes rotációs kapájukat (ők már nyugdíjasok lettek és felhagytak a termesztéssel) jutányos áron. Egy nagyon jó állapotban lévő gép amit állandóan karbantartottak, nagyon vigyáztak rá :) Amikor hazahoztuk Zoli nem bírta ki, hogy ki ne próbálja, most már brümmöghet bármikor. Azt mondta nagyon jó :)




   



6 megjegyzés:

Muskátli Büfé írta...

Csodás gazdaság - a sok munka meghozza az eredményét! Nagyon ügyesek vagytok!!!!!!

Váradi Viktória írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Aranyalma írta...

Szia! A menták kiirtását hogyan tervezed? Csak azért kérdem, mert nekünk úgy lett mentánk, hogy nyár közepèn egy ismerősöm kitépett 2 szálat a sajátjából és abból a 2 nyamvadt ágból tengernyi mentánk lett. Minden ősszel, tavasszal fel van ásva a kert, vele együtt a menta maradék gyökerei és nekünk is hihetetlen helyeneken bukkan elő és csak több lesz, nem kevesebb.
Palántanevelésből Nagymamám vérprofi, évtizedeken keresztül kertészetünk volt, ha gondolod megkérem, hogy foglalja össze röviden a lényeget.
Üdv.: Aranyalma

Aranyalma írta...

Még annyit, hogy a palánták hirtelen megnyúltak, azért lett gyenge a száruk. Fényhiányuk volt vagy azért mert nem lettek időben szétültetve és egymással versenyeztek a napfényért vagy.... a mama a megmondhatója.
Rengeteg időt töltöttem vele az übegházban,de az nem tegnap volt, nem emlékszem. Az dereng, hogy kék lötyivel voltak néha locsolva, nagyon fontos volt a megfelelő hőmérséklet, páratartalom és hogy utálja a huzatot a palánta. Locsolva mindig hordóból volt picit álllott vízzel, így a víz hömérséklete is igazodott a levegőéhez.
Hirtelen ezek jutottak az eszembe így késő este.

Lidike írta...

Szia Aranyalma!
Hát még nem tudom, hogy hogyan fogjuk kiirtani a mentát. Első körben levágom az összeset (szörpnek és teának, utána Zoli és az apukája összedugja a fejét és kitalálják a továbbiakat. A sok esőtől már nagyon nagy, csak annyira vizes a föld, hogy nem tudunk rámenni.
A palánta neveléssel kapcsolatban bármilyen segítséget elfogadok. Ha a mamának lesz kedve elmondani pár okosságot és azt elküldöd nekem emilen, vagy akár leírod itt hozzászólásban, nagyon megköszönném :) A palánták ládákba lettek ültetve és a lakás ablakaiban voltak, de utána mikor már nőni kezdtek akkor nem lettek szétültetve. Idén gondolkodunk egy fűthető üvegház készítésében (van sok bontott ablakunk), de nem tudom mennyire lesz rá ideje Zolinak megcsinálni.

Aranyalma írta...

Szia Lidike!

Nagy minőségi változás lépne fel piciny palántáitok életében ha csinálnátok nekik üvegházat. Így már érthető, hogy miért nyúltak meg. Az üvegház projektben a megépítés csak egy kicsi részlet, a nagyja utána jön, az a nagyon sok idő. Mamával egy nap min. 3x jártunk locsolni, ahogy fújt a szél vagy nem fújt, jött a nap elment úgy mentük ablakot nyitni csukni. Legközelebb ha hazamegyünk akkor készítek róluk képeket, mamát meginterjúvolom és írok egy részéletes bejegyzést a tapasztalatairól.
A cserepek pl. mindig homokágyon voltak, hogy a felesleges nedvességet elszívja. Ablakpárkányban ezt nem lehet megoldani, meg azt sem, hogy körbesüsse a nap a palántákat. Mama tényleg profi, még mindig a nyakára járnak és szekálják, hogy csináljon palántákat, mert annyira gyönyörűek voltak mindig. Sajnos már nagyon fáj a lába és azért nem csinálja, mert az üvegház úgy van megcsinálva, hogy a palánták az asztalon földszintben vannak, így lépcsőzni kell mindig le-föl és ez nem megy szegénykémnek.
Idén már kései a segítségünk, de jövőre te is szuper palántákat fogsz tudni nemvelni.
ÜDv: Aranyalma

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...