2013. május 6., hétfő

Április végén a kert


Na csak eljutottam ehhez a bejegyzéshez. Az történt, hogy kedden dolgoztunk utoljára és bevittem magammal a fényképezőgépet, amit természetesen bent is felejtettem és rajta volt az összes kép. Nagyon örültem ennek az extra hosszú hétvégének, nagyon sok mindent sikerült megcsinálnunk, de még maradjunk április végénél.
A virágos kertben sok minden történt. Mikor kiköltöztünk összesen 6 mályvafánk volt, fehér és ciklámen színűek, ebből tavaly már egy kipusztult és most az a melletti is elhalt. Olyan szépek ezek a fák amikor virágoznak, nem értjük mi lehetett a gond, de az már egy jel, hogy két egymás melletti pusztult el. Gyökerestül kiszedte Zoli a helyéről és tüzelőnek fel lett aprítva. Illetve az elültetett kis fenyőt is ki kellett szedni, mert az összes tűlevelét ledobta, teljesen kopasz lett. Úgy látszik nem bírta a hűsölés után a hirtelen jött nagy meleget.

A megmaradt mályvafák szépen hozzák a leveleket
A futórózsák még nem virágoznak, de már levélbe borultak. Tavaly kaptunk gyöngyvirág hagymákat Józsi bácsiéktól, azok is szépen kibújtak. Az orgona és a liliomfa is virágba borult. Elől a kis virágos kertemben  a tulipánok már el is virágoztak. Felfedeztem három lila színűt, sem Zoli sem én nem emlékszünk, hogy hogyan kerültek oda, egy biztos, hogy tavaly még nem voltak. Mindkét fügebokor levélbe borult, ez az első év, hogy nem fagytak el, remélhetőleg idén már termést is tudok róla szedni.

Futó rózsa
Gyöngyvirág
Liliomfa
Orgonafa
Nem tudom milyen fa, bokor
Kis virágos kertem a már elvirágzott tulipánokkal
Fügebokor, az egyik túlélő
A vadkacsáknak készítettem egy pancsolómedencét, tettem elé nekik betonlapot és téglát lépcsőnek. Kellett egy kis idő mire rájöttek, hogy hogyan tudnak bejutni a pancsolókádba. Úgy lubickoltak benne mint a kisgyerekek, öröm nézni őket közben :)

Látszik, hogy használva van, szép nagy tócsát csináltak már
A betonkeretben lévő fűszernövények kezdenek a hideg tél után magukhoz térni, meghozták az új hajtásaikat a gyökerekről és törnek az ég felé. A kaspókba ültetett fűszerek egyike másika már megmutatta magát, vagy legalábbis valamilyen gaz kibújt, de a leszúrt faágak amik a magok zacskóit tartják azok bezzeg levélbe borultak. A majoránna és a metélő zeller nem nagyon akar kibújni, úgy vagyok már vele, hogy ha pár héten belül semmi akkor nem is kínlódok tovább velük, van helyettük más.

Kakukkfű, tárkony, zsálya stb. van elültetve a betonszegélybe
A petrezselyem már előbújt de a zeller nem akarja azt amit én
Az elvetett fűmagot töretlenül locsolgatjuk, hát nem tudom mi lesz ebből az idén. Vékonyka, ritkás és vannak foltokban helyek ahol ki sem nőtt. Nem hiszem, hogy már az idén szépséges gyepünk lesz.


A fóliában ami tejfölös poharakba lett elültetve abból minden palántának való kinőtt, de ami a földbe abból alig alig valami. Pedig a fű és a kert mellett ezt is töretlenül locsolgatjuk. Tavaly ilyenkor olyan csodálatos palántáink voltak már, most meg mehetünk a piacra, ha valamit ki akarunk ültetni a kertbe. Se paprika, se paradicsom de még a padlizsán sem bújt elő.



Kint a kertben a hagyma és a zöldborsó növekszik továbbra is. A fólia köré elültetett saláták is láthatóan megindultak. Az idén elvetett sóska is bújik kifelé, de a március közepi hóviharos idő előtt elültetett magokból nem nagyon akar semmi sem kibújni. A céklából is csak párat találtunk, pedig hat sor is van ültetve, bár tavaly is eléggé gyér volt a termés belőle. A torma szépen zölddel, egyenlőre az rendben van. A menta és a csicsóka az burjánzik ezerrel, az eper már kint is virágzik és a köves út melletti fűszernövények is szépen bokrosodnak. A spenót még nem nagyon mutatta meg magát, de tököt azt bezzeg minden felé találunk, úgy elhordta a magját, nem győzzük kihúzgálni, mert ha a földben hagynánk az egész kertet beborítanák nyárra.

Bal oldalon saláta, jobbra a kerítés mellett málna, alatta a kerítés tövében pedig a sóska
A fólia mellett a másik oldalon megint saláta, amellett pedig azok amik nem nagyon akarnak előbújni, csak a gaz mutatja magát
Fent sóska amit már lehetne szedni, alul egy kis fokhagyma
Hátul menta, előtte eper
Csicsóka
A két tormaágyásunk
A torma zöldje már kibújt
Hátulról a kertünk
A kert végében a két csicsóka ágyás. Mi is esszük de a baromfi is szereti
Az előtűnő tökök
A zöldborsó és a hagyma
A kerti kis út melletti fűszerbokrok



2 megjegyzés:

Unknown írta...

Szép minden.
A zeller nálam se kelt ki. Talán ezután.

Gandalf írta...

Szia!
Na hallod, ha minden beindul ebben a szép kertben, nem fogtok unatkozni! Szép nagy kertetek van.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...