2013. szeptember 12., csütörtök

Azért befőztünk az elmúlt hetekben is

Ahogy volt időnk hét közben munka után, vagy inkább hétvégén, mindig raktunk el valamit a kertből, mindig tudtunk szedni dolgokat. Sóskából utólag csak egy ládányit tudott Zoli letépni, de szerintem lesz még az idén egy adagra való. Anya mindig kérdezi, hogy mért kínlódok vele, a sok munka után mindig csak 2-3 zacskóval tudok elrakni a fagyóba, a boltban pedig elég olcsón lehet kapni. Az az igazság, hogy szeretek vele molyolni, meg az érzés is jó, hogy mi termeltük, mi dolgoztuk fel. Biztos nem csinálnám, ha nem élvezném egy kicsit sem :)


Paradicsom még van és paprika is. A kettőből összesen három ládányi került a kezeim közé. A paradicsom nagy részéből levet készítettünk inkább, 21 üveggel került a kamrapolcra. Én sok mindent főzök vele, leves, főzelékek, töltött paprika, töltött káposzta, bolognai, stb. és még meg is isszuk.



A maradékból pedig készült még 25 üveg lecsó is. Megint hagyma nélkül, mert az a kevés ami termett azt elhasználom a főzésekhez. Csak az idei adagokat valahogy külön kell pakolnom, mert  a tavalyit hagymával főztem és azért maradt ki bőven (na ez nem baj).


A ló és tarka babból nem lett nálunk semmi, alig nőtt meg kis satnyára, termést meg nem is hozott. De Zoli apukája hozott:) Ők elég sokat ültetnek ilyet a birtokon, mert el szokták adni kifejtve. Csak azt nem értem, hogy ők sem locsolták pluszban és nekik mégis megnőtt. Na mindegy. Szóval kaptam egy szatyorral, azt magam csendességében kifejtettem és bepakoltam a fagyasztóba. Most 3 zacskó lett, de már előtte kétszer már hozott így lesz elég.


A tavalyhoz képest minimális gyümölcstermésünk nagy részéből lekvárokat főztünk, mert eléggé puhák és jég verte kinézetük volt. Első körben egy vegyes változat készült, nektarin-körte. Most nem adtunk egyikhez sem dzsemfixet, hanem addig főztük míg a kanál nyoma meg nem látszódott benne, vagy már nem folyt le a kanálról. Na ennek csak egy hátránya van, fröccsen minden irányba, így nem is tudtuk a konyhába csinálni. Van egy kétfejes gázrezsónk, ezt kiköltöztettük az udvarra és ott főzőcskéztünk. Végül 14 kis üveg vegyes lekvárunk lett.


Zoli eközben kitalálta, hogy csinál egy fa szerkezetet, amit ha beleerősít a lábasban távolról tudjuk kavargatni a benne fövő lekvárt. El is kobozta az egyik lábasomat és annak méretére el is készítette ezt a szerkezetet. Nem tudom hogyan hívják de én is láttam már ilyet tévében, amikor rézüstben szilvalekvárt főztek ilyennel kavargatták.


A főpróbát körtével tartottuk és kiköltöztünk  sütőhöz, abban főztük a lekvárt. jópofa szerkezet ez, nem csapkod le minket a forró gyümölcs, akár mellé is ülhetünk és jókat beszélgethetünk. Mi legalábbis így tettünk. Míg főzte Zoli a körtét én addig készítettem elő a szilvát. A megmosott szilvát kimagvaltam és szétválogattam, a keményebb ment befőttbe, a puhábbat pedig összegyűjtöttem a következő lekváradagnak. A sima körtéből kilenc üveggel lett a végén. De még a téli körtefánkat ezután fogjuk szedni, szerintem abból még fogok egy adaggal készíteni.



A sikeres főpróba után gyors mosogatás és a szilva került a fazékba. Ez nem volt olyan sok, összesen hat üveggel lett. De maradt tavalyról is, így nem lesz nagyon hiány.



Amíg Zoli főzte a szilvalekvárt én addig vegyes befőttet készítettem. Került bele körte, alma és szilva (tavaly barack is volt benne, de idén nem lett csak pár szem). 26 üvegre való gyümölcs volt. Még az idén a téli körtéből fog készülni befőtt, remélem lesz vagy harminc üvegre való.


4 megjegyzés:

Muskátli Büfé írta...

Nagyon ügyesek vagytok! Szép munka!!!!

Juhmeli írta...

Mennyi finomság! Mennyi munka! A fölösleg mindig jól jön a kiegyenlítetlen években.:)

Sylvia írta...

Sok klassz dolgot csináltatok - a kavarófa (én sem tudom az igazi nevét) is jól vizsgázott ! Érdekes, de én még körtelekvárt soha nem csináltam, sőt, ha jól emlékszem, még soha nem is ettem :-). Azt hogy csinálod és mire szoktad használni ? Nekünk téli körtefáink vannak, amik idén teremnek először - még az is nagy kihívás, hogy azzal mit fogunk csinálni :-).

Lidike írta...

Sylvia, a körtelekvárt ugyanúgy csinálom, mint pl. a szilvát, csak főzöm míg össze nem áll az egész (vagy dzsemfixszel ha nincs kedvem kavargatni) és kóstolom, hogy rakjunk e hozzá cukrot. Ha van otthon a biztonság kedvéért teszek bele egy kis tartósítószert is. Forrón Üvegbe teszem, rá a tető és kb. 5 percre fejre állítom. Utána dunsztba rakom. Sok mindenre el lehet használni, nasizni magába, süteményre vagy kenyérre kenni, palacsintába tölteni. Próbáljátok ki, szerintem nagyon finom.
A téli körtét mi is ezután fogjuk szedni, annak nagy részéből befőtt fog készülni és csak egy kis részéből lesz lekvár.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...