2015. szeptember 7., hétfő

Hat éve


Pontosabban augusztus 21-én volt hat éve, hogy kiköltöztünk kis falusi portánkba. Nekem volt a legnagyobb újdonság, mivel én addigi életemet betondzsungel lakóként tengettem. Még virágjaim sem voltak a lakásban, mert simán kipusztítottam mindent. A befőzésről fogalmam sem volt, kenyeret, péksüteményt de még süteményt sem sütöttem, vagy legalábbis addig míg meg nem ismertem a páromat. Ő igazi parasztgyerek, a határban nőtt fel, állandóan a földeket járta az apukájával, otthon kertjük volt, kiskorában még tehenük is illetve baromfikkal, malacokkal és nyulakkal volt állandóan körülvéve. Természetesen jó házi koszthoz és finom házi készítésű süteményekhez volt hozzászokva. Erre találkozott velem aki az alap ételeket meg tudta főzni és itt megállt a tudomány. Na ezt a problémát röviden megoldotta, megadta a nővére telefonszámát és ha nem tudtam valamit akkor hívhattam :) Hát így kezdődött.
Kiköltözésünk évében alig tudtam valamit elrakni, csak azt ami még a kertben volt. Mivel a néni maga lakta a házat és már idősebb volt így nagyon ő sem ültetett el sok mindent. Mikor elköltözött itt hagyott mindent ami a kerttel kapcsolatos mert bérházba ment lakni, így indulónak volt rotációs kapánk és kukorica darálónk, még morzsolónk is. Maradt pár jószág, tyúkok és kacsák. Éppen akkor keltek ki a kiskacsák de ennek nem sokáig örülhettem mert pár éjszaka alatt elhordta őket valami. Így a lelkem is edződött az első hetekben.
Kertben nagy változás a következő évben történt igazán, mindenfélével teleültettük és megtanultuk, hogy mi az ami ebben a talajban megmarad és mit nem érdemes elvetni. A legnagyobb tanulság a krumpli volt, nálunk fekete agyagos talaj van amiben gyönyörű bokorrá fejlődött a föld felett, de alig volt termés a föld alatt és még azok is aprók maradtak. Így belenyugodtunk, hogy krumplit nem tudunk termeszteni, de a nővérééknél otthon nagyon szépen megnő mert ott homokos a talaj így mindig kapunk onnan. Az évek folyamán rengeteg gyümölcsfát ültettünk amik most kezdenek igazán több termést hozni, mondjuk a vilmoskörte fa idén is csak 10 szem körtét termett, ő még várat magára :) Az évek folyamán a kerti szerszámok lecserélésre kerültek, így hatékonyabban tudunk a kertben is dolgozni.
A befőzést meg lehet tanulni, én vagyok rá a példa. Rengeteg receptet, praktikát Zoli nővérétől tanultam és mikor ráéreztem az ízére akkor jöhetett az internet. Rengeteg befőzős oldalt olvasgatok, általában a gasztroblogoknak is van befőzéssel kapcsolatos címkéjük. Ha találok valami érdekeset akkor azt írom is le akár egy fecnire, mert szeretek minden érdekeset kipróbálni, akár pár üveggel is, mert nem biztos, hogy fog ízleni, de ezt csak akkor tudom meg, ha elkészítettem :) A kertet meg azért ültetjük be teljesen, hogy legyen mit télire is elrakni.
Építettünk ólakat malactartás végett, illetve a kecskék miatt is, nekik még kifutó is készült amit még bővíteni szeretnénk. Készült egy nyúlház és egy széna és takarmánytároló is. Téglából kerti sütőt raktunk, mellé tavaly kemence is épült és végre ezek fölé egy tető is került, így most már lehet télen-nyáron kint sütögetni. 
A házban beköltözés óta nem sok minden lett megcsinálva, leginkább időhiány miatt, de az elkövetkezendő években szeretnénk az egészet felújítani. Egy helység készült el igazán, amiből a szobák nyílnak, ide beállítottunk egy kandallót is. Ezzel fűtünk illetve a vegyes tüzelésű kazánnal, amit már mi vettünk, mert az itt maradott ki volt lyukadva. Van még egy gázkazánunk is, de ezt egy hónapnál többet nem használtuk, azt is a beköltözésünk évében, így le is kapcsoltattuk a rendszerről. Az egész tetőt szeretnénk majd lecserélni, de ez még pár év múlva lesz esedékes.
Szóval ez a hat év főleg nekem nagyon sok mindent megtanított, nagyon sok mindent más szemmel nézek. Egy biztos, egy percet sem bántam meg, hogy falura költöztem, sőt jelenleg azt mondanám, hogy sosem akarok visszaköltözni városba, de ezt úgyis a körülmények fogják alakítani. Egyedül biztos nem vágtam volna bele, mert semmi tudásom nem volt az egészhez, nálunk a szakmai hátteret a párom biztosította és biztosítja a mai napig is, mind jószág, mind kert terén is. A legnagyobb plusz, hogy tulajdonképpen mindent meg tud szerelni, mindent fel tud újítani, építeni és ez tényleg nagyon sokat jelent. Mert egy ilyen helyen azért állandóan van valami ami elromlik és tapasztalatból mondom, hogy nem nagyon szeretnek falura szakemberek kijönni megjavítani bármit is, még akkor sem ha az útiköltségüket is kifizetjük.
Én mindenkit csak bátorítani tudok, hogy ha teheti költözzön vidékre, teljesen más élet és mindennel felér ha a saját maga megtermesztett zöldségből, gyümölcsből, vagy a saját maga tartott állat húsából készített ételt tudja az asztalra tenni :)


1 megjegyzés:

Oliv Flower írta...

A bátorítást, én is csak megerősíteni tudom!!!
Ezen időszak alatt nemcsak Te tanultál sokat - főzés, befőzés, kert, állattartás -, hanem át is adtad a tapasztalataidon, történeteiden keresztül.
Köszönöm, hogy elkezdted -- kitartást és sok sikert kívánok a elkövetkező időre is.
KM

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...