2012. július 26., csütörtök

Aszalt paradicsom fűszeres olajban

Hát ez az ami miatt megvettem az aszalógépet. Paradicsom aszalás közben olyan illatok terjengnek a lakásban, mintha legalábbis az olaszoknál nyaralgatnék éppen.
Amikor paradicsomlevet vagy lecsót szoktunk elrakni, akkor aszalok is mindenképpen. Kiválogatom a lucullus vagy a nagy fürtös falytát.


A paradicsomokat négy felé, cikkekre vágom, majd kiskanállal kikaparom a levét és a magját, amit a fövő paradicsomlébe bele szoktam önteni.



Egy tálcányit így megcsinálok, mert nem tudom a mérete miatt, hogy mennyi fog beleférni az aszalógépbe. Az nem baj ha több lesz, mert rakom vissza azt is a paradicsomlébe. Ezért szoktam együtt csinálni a kétfélét, de természetesen lehet ezt külön is készíteni.


Utána bepakolgatom az aszalógépbe, én próbálom az összes tálcát mindig megtölteni. Előtte még megsózom egy kicsit, jót tesz az ízének, de ez el is hagyható szerintem. Aszaláskor figyelni kell folyamatosan, mert a paradicsom ha nagyon kiszáradt hajlamos megégni, befeketedik. Folyamatosan szedem ki belőle a készeket illetve a tálcákat forgatom, a felső kerül alulra, az alsó felülre. Próbálom hétvégére időzíteni az egészet, amikor itthon vagyok egész nap.



A nagy tálcányi adagból egy tányérnyi lett. De az illata belengte az egész konyhát.

Fűszeres olaj (amit én használok):
  • olaj (én fele rész napraforgó, fele rész extra szűz olívaolajat használok)
  • szemes bors (most nekem volt itthon színes)
  • rozmaring
  • bazsalikom
  • kakukkfű
  • fokhagyma


A fűszerekből egy-két csipetnyit összekevertem egy kis tányérban, de mindenki ízlése szerint pakolgassa. De ezeken kívül természetesen mást is lehet használni. Kb. 10 fokhagymagerezdet megpucoltam, a nagyokat ketté is vágtam hosszában. Van pár csatos üvegem, én azokban szoktam elrakni az aszalt paradicsomot, mert olyan jól mutat bennük. De amit a barátaimnak készítek azokat befőttes üvegekbe rakom. Tehát az üvegbe vegyesen belerakom a paradicsomot és a fokhagymát, soronként pedig megszórom a fűszerekkel.


Majd amikor megtelt (nem szoktam teljesen teli rakni, hogy a tetején az olaj ellepje) felöntöm a kétféle olajjal. Az a lényeg, hogy teljesen beterítse, majd lezárom az üveget.

Ugye milyen gyönyörűséges
Tulajdonképpen az olaj tartósítja, nem romlik meg. Én a spájzban tartom, volt olyan üveg amit az idén bontottunk fel és egyáltalán nem volt semmi baja. Ha a paradicsom elfogyott belőle, utána a fűszeres olajat is fel lehet használni főzéskor, nagyon pikáns. Ebben az üvegben nincs az összes paradicsom benne amit megaszaltam, a többit félreteszem, hogy a következő adagnál már lehet két ilyen üveggel készítek.

Amikor aszaltam a jobb oldali üveg teljesen tele volt, ennyi maradt ki

9 megjegyzés:

Edit írta...

Hűű de szeretnék aszalógépet én is majd venni :) Nekem egyik ismerősöm is csinálta így, de érdekes, hogy ő amikor felvagdosta a paradicsomot, nem szedte ki belőle a magokat és besózta, úgy állt pár órát, majd így aszalta. Mondjuk ő nem tette olajba, bár lehet nem is sokat csinált, csak úgy befőttes üvegbe,és lehet hamar el is fogyott náluk? Meg mondjuk amikor társasággal ott voltunk és iszogattunk, akkor került belőle az asztalra, és csak úgy eszegettük. Mondjuk jó sós volt.
De ezekben az olajokban, fűszerekkel iszonyű jól néz ki. :)

Lidike írta...

Na jó hogy írtál, mert egy lépést kihagytam. Mielőtt beraktam a gépbe akkor én is megsóztam egy kicsit, javítom is az írást. A levét meg azért kell kikaparni, mert akkor hosszabb ideig kellene aszalni, hogy az kipárolódjon belőle. Olaj nélkül is eláll szerintem, mint bármely aszalvány, de ez így szerintem érdekesebb.

nonci26 írta...

Nagyon-nagyon gusztusos!!!

Lidike írta...

Szerintem is!

Orsi írta...

Szia,
Örülök, hogy egyre népszerűbb az aszalás, és főleg, hogy a kedvenc csemegémet, az aszalt paradicsomot is egyre többször látom visszaköszönni a neten. Kissé hülye időpontot választottam (bazidrága a paradicsom), de én most szeretnék belevágni. Elhatároztam ugyanis: kézzel díszített üvegekben adok saját aszalású paradicsomot karácsonyra.
Nem türelmetlenkedésből, csak a munkám miatt kérdem: neked mennyi idő alatt lettek készen az első darabok?
Követem a tanácsaid, úgyhogy köszi az eddigi leírást.

Lidike írta...

Szia Orsi!
Általában hétvégére időzítettem az aszalásokat, mert akkor folyamatosan rá tudtam nézni. A két nap alatt egy gépnyi adagot simán leaszaltam. Éjszaka vagy nem ment a gép, vagy csak a felső 2-3 tálcára pakoltam, mert volt már olyan, hogy az alsókon lévők egy picit megégtek. Minél lentebb van egy tálca annál hamarabb aszalódik a rajta lévő termék. Az első adagok (ha nem nagy darabra van vágva) 5-6 óra után kiszedhetők. Jó munkát hozzá, majd mutasd meg milyenek lettek a szép üvegekben :)

Orsi írta...

Fú, de gyors voltál!
Most hétvégén szerintem majd elkezdem, rögtön azután, hogy eldöntöttük, melyik aszalógépet vegyük. Mert onnantól nem lesz megállás! :)

Orsi írta...

Elkészültek, jelentem!
Rengeteg fotót készítettem, de még nem rukkolok elő velük, hiszen csak karácsonykor kerülnek a gazdáikhoz.
Egy kis statot azért gyorsan iderittyentek: több, mint 12 kiló paradicsomot használtunk fel, 22 db 2 dl-es, kézzel dekorált befőttesüveget töltöttünk meg velük, valamint maradt még nekünk is, aminek egy részét szárazon hagytam, egy részét pedig az ajándékos részleghez hasonlóan olajban tettem el. Az olajos paradicsomhoz bazsalikomot és fokhagymát is tettem (6 db fokit össszesen), só meg volt a paradicsomokon elég, úgy gondolom. 6 db üvegbe tettem paprikát is: aszalt zöld csípőset (4-6 karikát csak), meg száraz pirosat, amit a piacról hoztam. Olíva olajat vettünk 4 litert, de ebből "csak" 3 ment el nagyjából (a metróban vettük, extra szűz olasz).
Még kell pár nap szerintem, hogy a cuccokat átjárja az olaj és a fokhagyma, meg a bazsalikom, és maga az olaj is megízesedjen, de talán az újévben már maximálisan fogyaszthatóak lesznek. Alig várom, hogy lássam az "áldozataink" arcát! :)
Ahogy számolgattuk, egyetlen üveggel minimum 2 órát foglalkoztunk a dekorálástól a csomagolásig. De most rém büszke vagyok!
Hamarosan tehát képekkel térek vissza, addig is, boldog adventi készülődést!

Lidike írta...

Szia Orsi!
Húúúúúúúúúú, nagyon ügyes vagy. Várom a fotókat, kíváncsi vagyok azokra a díszes üvegekre, a beltartalom azt tudjuk, hogy fenomenális :) Fel lehetne dobni még az egészet azzal, hogy mellékelsz hozzá egy kis receptfüzetet, hogy mire tudják felhasználni az aszalt paradicsomot, pl. aszalt paradicsomos bagett, de ez csak egy ötlet. További boldog adventi készülődést!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...