A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tök. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tök. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. július 1., hétfő

Hétvégi nagy meggymagvalás


Zoltánom úgy gondolta, hogy ez lesz az a hétvége amikor is leszedi a két meggyfáról a termést. Én meg azt gondoltam, hogy egy nap alatt lerendezzük. Szombat reggel el is kezdte a kisebbik meggyfával. Erről vödrökbe hozta a kialakított magvalóhelyemre a terméseket. Én közben elkezdtem mosni az első adagokat. Mikor már a hatodik vödörrel jelent meg, akkor álljt parancsoltam neki, egyenlőre nézzük meg, hogy a már leszedettel mikor végzünk.

A kialakított meggymagvaló sarkom, a napsütés teljesen kiiktatva, a segéderő éppen pihen
Természetesen estig betartott. Két léről mostuk a meggyet, utána magvalás, legalább két szűrőben csepegtettem a levet le róla. Közben csomagolni a már elkészültet és berakni a fagyasztóba. Egy idő után Zoli is besegített, ő magvalt én meg a többi műveletet csináltam.


Az első napi adagról öt liter levet csepegtettem le, ebből este megfőztem a szörpöt is.
Másnap a nagyobbik fáról három ládányi meggyet sikerült még leszedni. De most nem csöpögtettem a magozott meggyet, hanem az összeset összegyűjtöttük egy nagyobb vödörbe majd a szőlőpréssel kinyomtuk belőle a levet, már amennyire sikerült. A gyümölcshús egy része szintén a fagyasztóba került, de azért pár kilóból lekvárt is készítettem dzsemfixszel. Délután öt felé lázadtam fel a magvalás ellen, az utolsó ládával már nem voltam hajlandó megcsinálni. Ezt magostól préseltük és a gyümölcshús egy hordóba került, ebből ki lesz főzve egy kis meggypálinka. Elvileg van még a fán 2-3 vödörrel, az is a cefrébe kerül.


Sikerült egy egész vödörnyi magot összegyűjtenem a két nap alatt. Állítólag jobba fűtőértéke mint a fának, ezért Zoli kiszárítja és elrakjuk télire. Nem sok de kipróbálásra jó lesz.


A két nap termése a következő lett: 28 zacskó meggy a fagyasztóban, 26 liter meggyléből szörpöt készítettem és 5 kiló meggyből pedig lekvárt főztem, vasárnap este tízkor lettem mindennel kész.



De azért nem csak a meggyről szólt ez a hétvége. Szombat reggel gyorsan leszedtem az uborkát és összekészítettem kovászosnak. Természetesen a napnak esze ágában sem volt sütni olyan erővel, hogy két nap alatt el is készüljön, így még ma is kiraktam az üveget.


Illetve felszedtük a tököket is. A laskatököt megpucoltam és legyalultam, négy zacskóval került a fagyasztóba. A patisszonokat jól megmostam, kimagoztam és felszeleteltem majd a dobálós hordóban landoltak. A hat cukkinikből kettőt kirántottam, egyet anyáék elvittek, három pedig még várja a sorsát.


 

A tökök héját és a kikapart belsejét a kecskék kapták meg. Hercegnő nagy élvezettel lakmározta, Mazsola inkább a magkeveréket csócsálta.


2012. július 24., kedd

Hétvégi betakarítás és a kerti sütő

Ez a hétvége is dolgosan telt el. Hétvégére Zoli is hazaérkezett, illetve az apukája is eljött hozzánk. Mindketten nekiestek a kertnek.
teljesen kigazolták az egészet a baromfiudvar legnagyobb örömére. Illetve az elburjánzott dísztököt egy kicsit visszább szorították. Még volt cukkini palántánk, ezeket is kiültették. És mindent betakarítottak amit csak tudtak.
Első körben felhozták az összes laskatököt pár cukkini és patiszon társaságában.



A tököket megpucoltam és legyalultam. Hat zasckóba pakoltam szét és a fagyasztóba kerültek.



A múlthét folyamán még készítettem 28 üveg barackbefőttet, ezek hétvégére lettek készre nyilvánítva, bepakoltam őket a többi közé a spájzba.


A dobálós savanyúságba is kerültek zöldségek. Szedtünk bele uborkát és zöldparadicsomot is, illetve pár darab almapaprikát.



Leszedtük a fekete szedret, amit jól megmostam és száradás után három felé zacskóztam. Nem lett sok, de egy-két süteményhez elég lesz.



Paradicsomot is szedtünk le. Ebből paradicsomlevet főztem illetve aszaltam is belőle, de erről majd később.



Az összes gyöngyhagymát is felszedtük, ezeket megtakarítottam és egy vödörben, aminek van teteje, elraktam ecetes lével, de majd erről is a későbbiekben.


A szomszéd Erzsike nénitől kaptam egy vödör almát, ezzel még nem csináltam semmit.


Kiszáradt a felszedett hagyma. Nem nagyon tudtam rájönni a hagymafonás fortélyára ezért az idén lemondtam erről és Zoli az összes hagyma végét letörte majd ládákba pakolta és a pincébe lekerültek.



A kacsák ólja elé ültetett futós növények teljesen elburjánztak, ezért az itt lévő kerítést az ólnak a tetejével összekötöttük madzagokkal és rávezettük a növényeket. Jó kis napárnyékoló lett a kiskacsáknak.




Zoli a kerti sütő felső boltívét befalazta, illetve a kéményre is tett egy kis takarót, hogy eső esetén ne ázzon be. Egyenlőre ennyire volt ideje, de már elvileg bográcsozni lehet benne.




Illetve még szombat reggel jártunk a nyíregyházi piacon ahol vettem egy fazekat a befőzéshez. Nekem ez a kánaán.


2012. július 11., szerda

Hétvégi befőzés

Most jutottunk el oda, hogy leszedjük a másik meggyfát. Nem is szedni kellett, hanem lerázni, mert már olyan állapotban volt. Kihúztunk alá egy fóliát és arra potyogtak le a meggyek. Egy ládányi lett, amit a levelektől megpucoltam, átválogattam az egészet (már sok rossz volt benne, a nap kiégette), jól megmostam és megint kezdődött a magvalás. A végeredmény egy nagyobb vödörnyi mennyiség lett. Mivel még alig van meggyszörpünk de a fagyasztóban már van vagy 30-nál több zacskóval meggy (a tavalyról 15 maradt), ezért arra döntöttem, hogy szörp lesz belőle, a visszamaradt húsból pedig lekvár. Mivel nem vagyok egy türelmes ember, és időm sincs, hogy áztassam a meggyet, hogy levet eresszen, hát előkaptuk a szőlőprést.



Tulajdonképpen úgy használtuk, mint amikor a szőlőt préseljük vele. Beleöntöttük a közepébe a meggyet, rápakoltuk a leszorító fákat és a tetejét elkezdtük rácsavarozni folyamatosan. Időközönként hagytuk egy kicsit pihenni, addig is csöpögött belőle a lé, és mindig utánahúztuk a prést.

Itt még nincs rajta a teteje, a magvaláskor már ennyi lé jött ki a meggyből

Öt liternyi levet sikerült kipréselni, ezt édesítővel és citromsavval elkészítettem szörpnek, majd száraz dunsztba került. Így az előző adaggal együtt 9 liternyi szörpöm lett a tavalyi 20 literhez képest. Egy picit szomorú is vagyok miatta, mert nagyon szeretem. Látszik, hogy jóval kevesebb volt idén a meggyünk, mint tavaly, minimum a felével, de még így is összetehetem a két kezem, hogy egyáltalán ennyi lett a pár fagyos éjszaka után.

Ezeket az üvegeket egy kocsmában gyűjtik nekünk :)
A visszamaradt meggyből 5 kg-ot kimértem, mert csak ennyihez volt otthon dzsemfixem. A zacskón leírtak szerint megcsináltam a lekvárt édesítővel, 12 üvegcsével lett végül, ezeket is bepakoltam a szörp mellé a dunsztba, míg nem csinálok címkét, mert már a sok piros lekvárból azt sem tudom, hogy melyik milyen ízű :)
És még 3 zacskónyi meggy kimaradt, ez a fagyasztóba került. Ezeknek a zacskójára ráírtam, hogy süteményhez, mivel a leve jól ki lett facsarva.


A dobálós savanyúságba is kerültek azért dolgok. Felszedtünk a kertben többféle tököt (cukkini, patiszon, laskatok). Ezekből a patiszon az ami a savanyúságba való, a cukkinit csak bébi állapotában lehet a savanyúságba dobni.

A laskatök a fagyasztóba került,  cukkini egy részét kirántottam, a másik részéből pedig rakott cukkinit csináltam
A patiszon belsejéből kiszedtem a magokat és feldaraboltam kisebb darabokra, majd jól megmostam. Mivel nálunk a karfiol és a sárgarépa nem nő meg normális méretre, és most nem olyan drága, mindkettőből vettem a piacon 2-3 kg-ot. A répát megpucoltam és véknyabb csíkokra vágtam, a karfiolt pedig kicsi rózsáira szedtem, majd ezeket is jól megmostam.


Ezt az egészet pár uborka kíséretében a hordóba pakoltam, majd jól összekavartam benne. Most már a hordó felénél több zöldség van benne. Mielőtt lezártam azért a takaró fát a tetejére ráraktam, hogy a felszínen lévő zöldségeket a lé alatt tartsa.



2012. június 25., hétfő

Tökös kérdés

Az első amit leginkább várunk, hogy megteremjen az a tök. Ez lehet cukkini, patiszon, laskatök, mindegyiket nagyon szeretjük. Sütve, rántva, rakottan, főzeléknek, jöhet bármelyik variáció. Idén is ültettünk mindegyiket. A sok eső elég jót tett nekik, szép nagyra megnőttek.






De ezeken kívül még ültettünk lopótököt, dísztököt kolbásztököt, sütőtököt és szivacstököt is. A dísztök és a lopótök az  szépen növekszik, minden évben rengeteg termés szokott lenni. A kolbásztököt és a szivacstököt még most ültettük először, nem tudom, hogy milyen lesz, egyáltalán megmaradtak e. Ezek a fajták még annyira egyformák. És most jön a kérdés. Van egy bokrunk, amelyet nem tudjuk eldönteni, hogy milyen tök, még mielőtt megvágnám hátha valaki meg tudja mondani. Nem futós, mint a disztök, a formája inkább a cukkinire hasonlit, de a színe a dísztökre. És csak ez az egy bokor van belőle. Nagy a dillemma!

Ő a mi kis ismeretlenünk
A hétvégén felszedtünk 5 db laskatököt, amik már szép nagyok, de még nem olyan nagyok, hogy a héja kemény legyen. Az egyiket elvittük anyukáméknak, a többi pedig került a fagyasztóba.


Megpucoltam, a két végét levágtam, a belsejéből a magokat kiszedtem.


Ezt a reszelőt még a tvshop egyik boltjában vettem, több cserélhető betét van hozzá. Egy álom ezzel a tököt gyalulni, már a szomszédnéni is ezt használja, ő is imádja. Az összes zöldséget a nyár folyamán ezzel szoktam szabdalni akár a lecsóhoz, vagy savanyúsághoz. A tököt ezzel a betéttel egyforma vékony csíkokra lehet reszelni.




Mikor az összeset legyalultam, zacskókba raktam amiket felcímkéztem. Külön raktam el kaprot is, hogy az is legyen majd ha  tököt főzünk.



Így kerültek bele a fagyasztóba. A fagyasztókat még hétvégén átpakoltuk, egy szekrényben csak húsok vannak, egy másikban a tavalyról megmaradt zöldségek, és a ládába kerülnek az idei termények.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...