2012. április 17., kedd

Csibehelyzet

Hétfő reggelre jó nagy csipogásra ébredtünk. Izgatottan nyitottam fel a keltetőgép tetejét és ott találtam már jó pár kiscsibét. Természetesen a legelsőm teljesen megszáradva borzolta a kedélyeket, mindenen keresztül rohangált. Egyenlőre csak őt vettük ki, a többinek még száradnia kellett.


Ő az elsőm
Van egy kiszuperált akváriumunk, direkt a kiscsibék miatt hagytuk meg, mert keltetés után ebbe kerülnek. Teszünk nekik az aljába forgácsot. Itatóként kamillateát kapnak, meg egy kis nevelőtápot amit ilyenkor adnak a napos csibéknek. Illetve egy-két csíptetős lámpa világítja őket, hogy ne fázzanak.
Átnéztük a tojásokat. amik már meg voltak törve próbáltuk úgy rakni, hogy ne alulra essék nekik a nyílás. Mondhatom nem nyugodt szívvel mentünk el dolgozni, kénytelenek voltunk itt hagyni őket minden segítség nélkül. Hazafelé jövet még tápot kellett vennem nekik mert abból nagyon kevés volt. Na amikor beléptem a lakásba volt olyan ricsajozás. Gyorsan kipakoltam azokat akik már félig-meddig meg voltak száradva, mert már nagyon sokan kikeltek és zavarták a többieket.

Sokadalom

Találtunk jó pár befulladt tojást is. Az volt a gond, hogy sokan voltak a gépben és össze vissza rohangáltak, és a tojásokat összeforgatták. Valamelyiknek a nyílása alulra került, elzáródott és belefulladt a kiscsibe.
Még mindig van egy-két kikelő a gépben, megvárjuk, hogy velük mi történik, estére kiderül, hogy sikerül e nekik. A létszámot még nem tudom, de meg lesznek népszámlálva, mert az akvárium igen kicsi lesz nekik pár napon belül. Akkor majd át lesznek költöztetve egy nagyobb ládába és akkor fogunk számolni.
Egy biztos, a következő keltetést úgy fogom csinálni, hogy kiszámolom először, hogy hétvégére essen a kelés ideje és ehhez képest fogom berakni a tojásokat a gépbe.

1 megjegyzés:

Juhmeli írta...

Micsoda öröm! Gratulálok! Anyumék is régen keltettek csibéket, kotlóssal, géppel. Én még nem szántam rá magam. Bár jövőre szeretnék már tyúknakvalót tartani, ha elkészül az udvarrészük belevágunk.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...