2012. április 19., csütörtök

Csibeségek, második fejezet

Mikor tegnap délután hazaértem, szomorúan fedeztem fel, hogy a kisebb akváriumban ahol a gyengébb csibék vannak az egyik elpusztult. Tudtam, hogy be fog következni, mert eléggé rossz állapotban volt, de titkon csak reménykedtem hátha túléli. Abban az akváriumban még négyen vannak. Az egyikkel biztos, hogy nem lesz gond, ő az utoljára kelő, de hagyom még ott, hogy jobban megerősödjön. A többi három eléggé neccesnek tűnik, csak annyit tudok tenni, hogy kivárom mi lesz velük. Annyiban jó, hogy külön tettük őket, hogy tudnak pihenni, nem rohangásznak át rajtuk.

Remélhetőleg megmaradnak
Reggel a nagy akváriumban lévők átköltöztetésre kerültek egy nagyobb ládába. mert nem nagyon fértek el. Mivel ez egy műanyag láda ezért valami üveget kerestünk a tetejére, na nem a macska ellen, hanem, hogy bent tartsa a meleget. Köszönik szépen, nagyon jól érzik magukat, esznek, isznak, kapirgálnak, randalíroznak, és ha végre mindegyik megnyugszik akkor alszanak is.

Az új helyen, így már tágasabb nekik
Végre megszámlálásra kerültek, jelentem 35 db van a nagy ládában, és 4 db a kis akváriumban. Ha jól emlékszem 75 db tojást raktunk a keltetőgépbe. Nem tudom, hogy milyennek számít ez a kikelési arány, de ha még azokat is hozzáveszem akik kelés közben pusztultak el, nem olyan sok tojás volt ami ne lett volna fias. Remélem legközelebb ügyesebbek leszünk és többen lesznek.

Folytatása következik!

2 megjegyzés:

Lizi írta...

Nagyon szépek a pipik!
Nekem is mindig nehéz a lelkem,ha elpusztul belőlük,de jobb, ha az elején történik.
Indítsd a keltetőt újra!!

Lidike írta...

Tervben van, elvileg jövőhét pénteken kerülnek bele a tojások, így ha kiszámolom akkor a kelés remélhetőleg hétvégére esik. De ez is lutri, mert most is egy csibe két nappal előtte kelt mint kellett volna, egy pedig két nappal később. Ilyen az élet.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...