2014. április 8., kedd

Megérkezett Lilike is :)

Lilike
Tegnap reggel nehéz szívvel hagytam otthon Mazsolát, láttam rajta, hogy nem érti mi történik vele. Behúzódott egy sarokba és csak nézett maga elé. Próbáltam magamhoz csalogatni (egy kis kukoricáért bármire képes), de meg sem moccant. Mondtam is Zolinak, hogy lehet szülünk megint. De nem tudtunk otthon maradni, mert menni kellett a dolgozóba (előző nap el kellett volna kérezkedni, de ki gondolta, hogy épp akkor történik valami). Egész nap rajta járt a gondolatom, azon izgultam, hogy nehogy valami baja essék, mivel előhasú. Mindenhol azt olvastam, hogy ilyenkor nehezebben ellenek.


Apa hozott haza, mert Zolinak bent kellett maradnia, így én is hamarabb hazaértem. Rohantam hátra a kecskeólhoz, hát látom, hogy egy hófehér kis kecske hátán csíkkal Mazsola mellett álldogál. Első gondolatom az volt, hogy biztos Samu szökött ki az anyja mellől. Mikor őt bent találtam Hercegnőnél, akkor esett le, hogy ez bizony Mazsola kicsinye. Nagyon gondos anyuka, még akkor is tisztogatta, amikor pedig lefeküdt a kicsi ott állt mellette és őrizte, minden baromfit elkergetett a környezetéből. Láttam, hogy szopizik, úgyhogy remélhetőleg ez a része rendben van. Talpra esett kiscsaj, kergette a japánokat a remegő kis lábaival :)


Pont tegnap este akartuk Mazsolát külön zárni a baromfiktól, hogy majd nyugalomba legyen, de erről lekéstünk. Így este mikor Zoli is hazaért kaptak egy külön zugot friss szalmával, itatóval és etetővel. Ekkor derült ki, hogy egy leányzó született, Zoli gyorsan megleste :) Látszik Mazsolán, hogy nagyon megilletődött. Ő ha nem akarta, hogy simogassuk simán ellökte a kezünket a szarvával, a tőgyéhez hozzá sem érhettünk, most meg azt is megnézhettük, hogy jön e tej a cicijéből. Szegény, biztos nem tudta mi történik vele, de most azt látom rajta, hogy nagyon gondozza a kicsijét. Csütörtök, péntek körül megpróbálom összeereszteni a két mamát a kicsikkel, hátha nem bántják egymást vagy a pöttömöket. Most már csak abban reménykedem, hogy mind a négyükkel rendben legyen minden!


5 megjegyzés:

Holdgyöngy írta...

Oly szépen írtad le ezt a Lilikét, már a megnevezést. A bal alsó fotón igazi Lilike! S tényleg kis szépecske.

Sylvia írta...

Mindkét kisgida tündéri ! Most nagyon irigyellek :-D !

G.Marta írta...

Nagyon aranyosak! Egészséget kívánok nekik, nőjenek nagyra Nálatok!!

Muskátli Büfé írta...

Nagyon aranyos - szép meglepetést kaptatok! Sok örömöt!!!!

Lidike írta...

Köszönöm Mindenkinek! Nagyon vigyázok rájuk :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...