Malacfialás meglepetésbe

Azért meglepetésbe mert fogalmunk nem volt róla, hogy hasas. Kettőről tudjuk, sőt a nap is ki van számolva, hogy mikor ellenének, de Pipacs nagy talány volt. Úgy látszik Borsó még mielőtt külön lettek rakva egy kicsit szerelembe esett vele. De ezek után tettem fel édes páromnak a kérdést, hogy honnan tudjuk, hogy nem e abban az időben a másik kettőben is elvetette magjait. Látszik, hogy kezdő malactartók vagyunk :)

Csütörtökön mivel nagyon jó idő volt és a fű már kezd elburjánzni (nem azért mert lusták vagyunk megnyírni, hanem elromlott a fűnyírónk is) ezért kiengedtük a csajokat és Borsót is legelészni. A malacok imádják ha vakargatjuk a hátukat és a hasukat, ekkor vettük észre, hogy Pipacs cicijei teljesen meg vannak duzzadva. Hármuk közül ő a legkisebb testalkatú (pedig az egyik a tesója), így eszünkbe nem jutott, hogy hasas lenne. Ekkor azért elgondolkodtunk, így mikor vissza lettek zárva a helyükre őt külön rakta Zoli. Én még éjfélkor is kimentem hozzájuk, a két nagy édesdeden aludt egymás mellett, Pipacsnál akkor még semmi nem történt, de látszott rajta, hogy nagyon nyugtalan.

Hajnali négy körül felébredtem, gyorsan kimentem hozzájuk és akkor láttam két kismalacot az anya mögül, ő éppen állt és szerintem akkor jött ki belőle a méhlepény. Zolit gyors felébresztettem (nagyon jó az alvókája) és kiküldtem, mert ő jobban be tud mászni az ólba mint én. Negyed óra múlva egy láda kismalackával jött be, teljesen ki voltak meredve. Az anyjuk annyira megijedt (gondolom az első ellés miatt sokkot is kapott), hogy amikor felsírtak a kicsik teljes testében remegett és ki is ment az ólból. Hirtelen azt sem tudtuk hogyan melegítsük fel őket. Először lámpával próbált felmelegíteni őket, de ez nagyon lassúnak bizonyult. Közben eszembe jutott, hogy télen a fürdőszobát egy kisebb melegítővel fűtöttük fel fürdés előtt, ezt gyorsan Zoli meg is kereste, és alá egy rácsot is talált. A láda tetejére raktuk a  rácsot, arra ráfektettük a melegítőt és nyomattuk rájuk a meleg levegőt (de nem teljes fokozaton nehogy megégjenek). Pár óra alatt ki is purcantottam a gépet :)

Mikor már jól átmelegedtek próbáltuk őket megcumiztatni (Zoli gyors hozott tehéntejet az egyik háztól, addigra a kiskecskék leszívták az anyjukat, így azoktól nem tudtunk venni) de nem nagyon akarták, de a csupasz kezünket a szopizták volna. Felhívtunk vagy három állatorvost, hogy mit tegyünk, hogyan próbáljuk megetetni őket, mindegyik azt mondta, hogy valahogy próbáljuk megnyugtat az anyát és adjuk vissza neki. Így Zoli visszament Pipacshoz, beült hozzá az ólba és egy órán át simogatta, vakargatta a hasát. Én közben a ládával kivittem a kicsiket és folyamatosan pakolgatta vissza a hasához, kettő közt vártunk egy kis időt, hogy megszokja a motoszkálást. Jó egy óra múlva visszaraktuk az összeset, Zoli kijött tőle és vártunk, hogy mi történik. Az elején mindig amikor az egyik kicsi felsírt Pipacs felállt és kiment az ólból, de hála rögtön vissza is ment. Azt láttuk, hogy a kicsik hangjára még megijedt de mindig visszament hozzájuk. Egy óra múlva már teljesen megszokta őket, mindig óvatosan feküdt le, nehogy valamelyik apróság alatta legyen, de ha az egyik kicsi síró hangot ejtett rögtön állt is felfele (szerintem azt gondolta, hogy ráfeküdhetett).

Közben Zoli az ól ajtajának az aljára egy lécet szegelt fel, hogy a kicsik ne tudjanak kijönni, de az anya még át tudja lépni. Délutánra összeszerelte az infralámpát és be is raktuk az ólba, hogy minél hamarabb bemelegítse, és a bejárat felére zsákot szegeltünk, hogy minél több meleg maradjon bent. Sajnos így is hétfő reggelre már csak öt kis apróság maradt. Az egyik kicsit vasárnap reggel a többitől külön találtuk az egyik sarokba, ki volt hűlve. Behoztuk a lakásba, próbáltam lámpával és hajszárítóval felmelegíteni, de délelőtt elpusztult.

Ő volt a legkisebb, itt még azt hittem meg tudom menteni :(

A másik kétszer került be a lakásba. Ő volt a legkisebb, a leggyengébb, így amikor visszakerült az anyjához Zoli aznap már behozta egyszer, mert pár óra alatt lehűlt. Őt is lámpáztam, próbáltam etetni is fecskendővel de nem nagyon díjazta. Azt hittük nem éri meg a szombat reggelt, de mikor felkeltünk és megnéztük hát ő ott álldogált a dobozában. Tőlem még mindig nem fogadta el a tejet így Zolival arra döntöttünk, hogy megpróbáljuk visszarakni a többihez. Amikor az anyja hasához raktuk rögtön a cicit kereste és elkezdett inni. Ekkor egy picit reménykedtem hátha nagyobb benne az életakarás. De vasárnap délután már látszott rajta, hogy nem fog életben maradni. Egyáltalán nem evett már, állandóan aludt, alig volt ereje. Így újra bevittem a kis dobozkájába, nem akartam, hogy kint ráfeküdjenek, vagy eltaszítsák valamerre. Vasárnap éjszaka pusztult el.

Remélem ők öten már rendben lesznek. Nagy mászkálósok, rendesen cumizzák a mamit és alszanak jó sokat. Nem bírnám ki ha valamelyiknek még baja lenne. Tudom, hogy ehhez is hozzá kell majd szokni annak aki állatot tart, de így elsőre azt hiszem ennyi izgalom és bússág bőven elég volt.