2013. december 27., péntek

Karácsonyi sütikavalkád


A vasárnapi sütikommandón készített sütik következő hét csütörtökön el is fogytak, hát nem éltek sokáig. Így karácsony előtt pár nappal kezdhettem elölről mindent, de most már egyedül. A diós kifli nagyon bejött Zolinak, a pöfeteg anyáék nagy kedvence, így ezt a kettőt újra elkészítettem. Illetve az első napon még begyúrtam egy kiló lisztből perecnek való tésztát, amiket magokkal díszítettem/ízesítettem (lenmag, köménymag, szezámmag).




Második napon készült egy tepertős pogácsa, mert imádjuk. A már tavaly elkészített Stollent (gyümölcskenyér) is megcsináltam, csak most tettem bele a saját készítésű birsalma sajtból is az aszalt gyümölcsök mellé. Illetve még előző nap bekavartam egy kiló lisztből mézeskalács tésztát, csak már este nem volt kedvem nyújtani, szaggatni. Így puszedlik készültek belőle amiknek a tetejét dióval díszítettem.




Harmadik napon elkészítettem a Limara karácsonyi kekszét. A tésztákat már előző napon begyúrtam és a hűtőben pihentek. Illetve a csokoládé és karamell krémek is előző napon lettek elkészítve, hogy legyen idejük a hűtőben újra besűrűsödni. A karamellkrémhez a sűrített tejet is én készítettem házilag kecsketejből. Nagyon egyszerű volt, nem is gondoltam, hogy ilyen hamar készen is lesz.
Harmadik napon még a maradék tojás fehérjékből a már tavaly elkészített márványos habcsókot is megcsináltam, illetve összeállítottam a bejgliket amiket másnap reggel sütöttem meg.

2,5 dl tejet 35 dkg porcukorral, 3 dkg vajjal és egy csomag vaníliás cukorral lassú tűzön felfőzünk, majd forrástól számítva még tíz percig főzzük. Ilyenkor még folyékony, de ahogy hűl (vízfürdőben hűtöttem) egyre sűrűbb lesz. Én eleve egy befőttes üvegbe öntöttem át még folyékonyan, mert még karamellizálni akartam.



Természetesen Erzsike néniék sem maradhattak ki a jóból, egy nagy tányérra szépen összeraktam nekik egy adaggal a sütikből. Nagyon tetszett nekik, még a gyerekük családjához is vittek belőle. Anyáéknak pedig egy szépen feldíszített (én díszítettem sütögetés közben) dobozban vittünk el szenteste.

2 megjegyzés:

Gandalf írta...

Ha én beszabadulhatnék hozzátok, csak morzsák maradnának! :D

Lidike írta...

Én kispályás vagyok, ismerek olyat aki minimum 20 kg lisztből készített süteményeket :) Én még ettől messze járok, de dolgozok rajta...

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...