2013. december 23., hétfő

December végi napsütés

Remélem még jó ideig ilyen gyönyörű idő lesz, egész nap sütött a napocska. A jószágok, akik megtehették fürdőztek a nap sugaraiban. A két rövideszű tacskó (mama és fia) inkább bent didergett az ólban, pedig nekik sem ártana egy kis feltöltődés. A macskák egymáson feküdve szundítottak, de van, hogy a szénában alszanak, vagy pedig az egyik ólban.


A három fekete grácia szépen cseperedik, Jázminka már alig tud kibújni az ól ajtaján, olyan nagy. Lassan nagyobb ajtót kell kivágnunk. Katicát nem sikerült a csajok közé beraknunk, állandóan bántották. Olvastam már róla, hogy nemigen tűrnek meg idegeneket, de reménykedtem hátha össze tudnám szoktatni őket. Így most már lemondtam az egyesítésről. Borsó a kisfiú jól el van a tyúkokkal és a többi szárnyassal. Még kicsi így nem gond, hogy velük van. Ubullal a nyuszival szokott együtt bandázni de lefekvéskor inkább a tyúkok közé bújik be. Mostanában pedig már az udvarláson jár az esze, állandóan a csajokat stíröli a kerítésen keresztül.




A nyulakat már meg sem tudom számolni annyian vannak. Új ketreceket kell készíteni, mert az utolsó szaporulat már nem fér el a mamájával, így kénytelenek leszünk leválasztani őket. Nagyon édesek, legszívesebben állandóan gyomroznám őket. Olyan kár, hogy megnőnek. Ja és mindegyik sötét színű, most még nem tudom, hogy melyik lesz szürke vagy fekete, de mind sötét. A mamira ütöttek, ő fekete :)



A kecskéket még nem tudjuk, hogy hasasok e. Az jó jel, hogy párzás után három héttel nem kezdtek el mekegni, talán sikerült. Jól néznek ki, szerintem jól is vannak. Hercegnő még ad tejet, naponta olyan 4-5 decilitert, szerintem ez elég jó még. Jó vastag téli bundát növesztettek, jól bele lehet túrni a szőrükbe. A gyöngytyúkok is odaköltöztek melléjük a tyúkólba. Azt hittem, hogy lesz nagy riadalom mindkét fél részéről, de nagyon jól vették az akadályt. Olykor van kisebb nézeteltérés közöttük de ezt hamar megoldják. Jól el vannak egymás mellett. Az elülső ólban pedig a kisjapik és csirkék cseperednek.







Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...