2015. július 16., csütörtök

Kamrapolc

Kezdenek feltöltődni a polcok

Idei évben is kezd alakulni a spájz tartalma, illetve a fagyasztók feltöltése. Mondjuk a fagyasztókat nem nagyon kell töltögetni mert így is tele vannak, leginkább az év végén és már az idén levágott malacságokkal, amik látszatra mintha nem is akarnának fogyni pedig tényleg pakolgatom kifelé főzéshez a húsokat. Idén eddig a fagyasztóba sóska, zöldbab és különböző gyümölcsök (pöszméte, málna, eper, fanyarka) kerültek, inkább próbálok mindent befőttes üvegbe elrakni (nem mintha azoknak több helye lenne).



Ebben az évben sikerült megvenni a befőzőautomatát, vagyis anyáéktól kaptam mindenféle alkalmakra (szülinap, névnap, karácsony) ajándékba kettőt is. Végre ők is örültek, hogy olyat vettek amit nagyon szerettem volna :) Nekem ez nagy segítség, mert általában a  munka után esek neki a befőttek készítésének és tavaly volt olyan eset, hogy a gázra felrakott fazék egész éjszaka dunsztolódott. Ezzel a géppel pedig csak beállítom a hőfokot és az időt és mikor lejár a program akkor magától kikapcsol. Ezen kívül azért más előnye is van, nem kell mellette álldogálni, hogy fő e már, illetve teljes mértékben elhagyható a tartósítószer használata.
Már több minden készült benne, de a főpróba az a cseresznyebefőtt volt, majd következett a pöszméte, meggy, őszibarack és most utoljára a sárgabarack, illetve majd még jön a többi. Közben kipróbáltam a natúr befőtteket, vagyis csak a gyümölcs van az üvegben, nincs sem édesítő sem víz hozzáadva, így készült ribizli, málna és fanyarka. A fanyarkán kívül minden levet eresztet, úgy látszik a fanyarka nem egy lédús bogyó de nagyon finom :)







Befőtteken kívül amit elsőnek kipróbáltam az a joghurt volt, készítésének a lényege, hogy 10-12 órán át (kecsketej esetében) azonos hőmérsékleten kell tartani, hát nagyon szupin megoldotta az automata, azóta is ezzel készítem, mert így legalább többet tudok csinálni mint a kis joghurtkészítő gépemmel.
A másik ami még szuperül működött az a kovászos uborka érlelése volt. Egy szedd magad kertészetből hoztunk pár kiló uborkát, hogy kirakjuk a napra kovászolódni, hát mire kikerült volna az idő is elromlott. Van a facebookon pár befőzőautomatás csoport, az egyikben olvastam, hogy valaki már kovászolta benne az uborkát mert ő is azzal a problémával szembesült mint én. Próba szerencse elvén belepakoltam és láss csodát két nap múlva készen is volt, de még azért visszaraktam egy kis időre tartósítás végett, hogy kikerülhessen a kamrapolcra.
A harmadik pedig a rántani való cukkini volt. Igaz erről majd később tudok véleményt mondani. Állítólag, hogy befőttként lében raktam el nem roncsolódik annyira a zöldség mintha le lett volna fagyasztva (nem panírozva), így mikor ha előveszem csak át kell mosni, lecsepegtetni és panírozható is. Na erre nagyon kíváncsi vagyok :) Azt már elhatároztam, hogy bepanírozott cukkini szeleteket le fogok fagyasztani egyesével tálcán, majd egy zacskóba vagy dobozba gyűjtöm, így lesz pár adag télire előkészítve.





Ami még üvegbe került, az a főzőtök illetve a zöldbab, mindkét esetben a már jól bevált receptet használtam. Mindkettőből pár hete bontottam ki tavaly elrakottakat, semmi gond nem volt velük.
Ezeken kívül elraktuk az idei meggyszörp adagot, idén kb. 45 liter sikeredett, illetve pár összetört őszibarackból 4 liternyi baracklevet is készítettem, ezt apránként eliszogatjuk :).
Azért az aszalógépet is bekapcsolom olykor, eddig egy kis meggyet és sárgabarackot aszaltam, 1-1 kis üveggel.




Hát egyenlőre így állunk, több mint 100 befőttes üveg megtöltve (nem számoltam meg pontosan), az italosokból is rengetegben szörpök és ivólevek tárolódnak és még folytatása következik :)


8 megjegyzés:

Orsi írta...

Ezt nevezem, ez már szép mennyiség télire:) és még mennyi minden van hátra, ami eltevésre vár... :)

Lidike írta...

Köszönöm :) Addig jó míg van mit eltenni, ilyenkor egy kicsit fáradtabbak vagyunk a kelleténél, majd télen kipihenjük.
Látom földim vagy, ennek kiváltképp örülök :D

Holdgyöngy írta...

Ámulok és bámulok, nagyon ügyes vagy!

Orsi írta...

:) jaj de jó! én is örülök ám! :)

Szeretek elrakni én is sok mindent, bár sokkal kisebb mennyiségben, mint Te, mert nálunk nincs aki megegye...
Lekvárokat szoktam főzni, eddig szamócát és meggyet raktam el, de a legfőbb a szilvalekvár, hagyományos módon, no cukor és no tartósítószer.

Gandalf írta...

Ejha! Jól toljátok, no! Az eddig feldolgozott menyiségetek nekünk már az egész telet és tavaszt kihúzná, egész a következő szezonig. Csak egy kérdés - a recepteket a mamádtól tanultad, vagy netről szeded őket?

Lidike írta...

Kedves Gandalf az az igazság míg nem találkoztam a párommal és nem költöztünk ki falura addig azt sem tudtam, hogy mi az, hogy befőzés. A legtöbbet Zoli nővérétől tanultam és közben már a netet is bevetettem :) Nagymamák már régóta nincsenek, tőlük nem tudtam tanulni, az anyukámat meg épp én próbálom noszogatni, ő sem rakott el sosem. De úgy látszik így is bele lehet tanulni :D

horimarika írta...

Gratulálok! Fantasztikus teljesítmény. Én ehhez képest csak hobbi-befőző vagyok, de sokszor megyek a kis spájzomba és csak nézem a szép színes üvegeket... A saját termékkel telepakolt polcok a szemet etetik :)

Muskátli Büfé írta...

Lidike, nagyon megdicsérlek és közben pedig emészt a sárga irigység :) Szépen készül a télire való! A joghurt készítésével nagyon felcsigáztál - persze nálunk nincsenek kecskék ...

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...